Börtönbe vonul a két férfi, akik miatt fegyveres lázadás kezdődött Oregonban

2016. január 05. 07:30

Megjelent a börtönben és megkezdte öt éves büntetését az a két oregoni farmer, akik miatt a napokban fegyveres lázadásba kezdett az amerikai kormánnyal szemben mintegy százötven fegyveres ember az Oregoni Nemzeti Parkban. A két férfit azért ítélték el három éve, mert szövetségi tulajdonban lévő földeken gyújtogattak 2001-ben és 2006-ban.

2016. január 05. 07:30

A Harney megyei sheriff közleménye szerint feladta magát az a két oregoni farmer, akik miatt a napokban fegyveres felkelés tört ki az államban az amerikai kormány ellen. A két férfi, a 74 éves Dwight Hammond Jr. és fia, a 46 éves Steve Hammond a jogerős ítélet szerint szövetségi tulajdonban lévő földeken gyújtogatott 2001-ben és 2006-ban, ezért kellett volna börtönbe vonulniuk öt évre – írja az ABC.

Az államon kívülről érkezett, eredetileg békés eszközökkel tüntető emberek ezt akarták meg akadályozni, később pedig fegyverrel foglalták el az Oregoni Nemzeti Park főépületét. Azt sérelmezik az ügy kapcsán, hogy a megye földjeinek 73%-a a szövetségi kormány kezében van. A lázadók azt is elmondták, hogy képesek lennének ölni vagy meghalni az ügyért.

A seriff közleményében arról írt: a Nemzeti Park épületét elfoglalók azt állították, hogy a helyi közösségnek segítenek, de ez szerinte a fegyveres fellépéssel véget ért. Hammondék börtönbe vonulása miatt arra kérte a fegyvereseket, hogy békésen hagyják el a területet és térjenek vissza családjaikhoz.

Ammon Bundy, a felkelők vezére közben hosszú sajtótájékoztatón jelentette be, hogy céljuk megvédeni az alkotmányt. Ezért csoportjuk a Polgárok az Alkotmányos Szabadságért nevet vette fel. Szerinte Hammondék nem követték el a bűncselekményt, amiért elítélték őket. Elmondta: az, hogy ők börtönbe vonulnak, nem szünteti meg a felkelést kiváltó okot.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dudi
2016. január 05. 08:56
meg akadályozni? Kedves Mandiner... kérem szépen, hogy ne legyetek olyan, mint az Origo. Köszönöm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!