Biden lassan hazavágja az egész globális kereskedelmet
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.
Néhány hét múlva 15 éve lesz már a manhattani ikertornyok lerombolásának. Ennyi idő után senki nem gondolna arra, hogy máig lehetnek új halálos áldozatai a támadásnak. Pedig az MTI híre szerint, melyet a New York Post cikke alapján közölt, ha nem is maga a támadás, de a következményei felelősek közel kétezer ember haláláért az elmúlt 2-3 évben.
Több mint 5400 ember betegedett meg rákban azok közül, akik részt vettek a Világkereskedelmi Központ manhattani ikertornyainak leomlása utáni mentési munkálatokban, vagy a közelben éltek, dolgoztak, vagy csak azon a környéken jártak iskolába, s a megbetegedések aránya az elmúlt két és fél évben megháromszorozódott.