Szúrják a szemét a szlovák kormányfőnek a magyar feliratok
2018. november 30. 12:18
A szlovák miniszterelnök előbb kiírta a Facebookra, hogy nem tolerálja a magyar feliratokat a közlekedési táblákon, majd eltávolította a bejegyzését. A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom tiltakozik.
2018. november 30. 12:18
p
0
0
78
Mentés
Hétfőre virradóra magyar településneveket helyeztek el Pozsony és Somorja irányát és távolságát jelző csallóközi táblán. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Facebook-oldalon százezren látták a táblák fotóit.
„Ma az alábbi képpel kaptam üzenetet egy sofőrtől. Azonnal a tábla helyrehozatalát kértem a közlekedési minisztertől. Nem fogok hasonló dolgokat tolerálni, nem engedem, hogy így sértsenek törvényt és hogy valaki így próbáljon provokálni minket” – írta ki Facebook-oldalára Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök csütörtök délután.
Nem sokkal később a posztot eltávolította.
A magyar feliratok elhelyezésének egyébként törvényi akadálya nincsen, csupán politikai akarat kellene hozzá.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom Pellegrini mondataira reagálva azt posztolta, hogy „Ebben a helyzetben arra kérünk mindenkit hogy egy lájkkal és megosztással tiltakozzon a kirekesztés ellen. Üzenjük Pellegrininek: “Miniszterelnök úr, jogunk van a kétnyelvű táblákhoz, jogunk van a tisztelethez és igen, jogunk van az anyanyelvünkhöz!”
Hozzáteszik: „A miniszterelnök úr szerint nem probléma, hogy a parlamentet egy csaló vezeti. A miniszterelnök úr szerint nem probléma, hogy a kormányának maffiakapcsolatai vannak. A miniszterelnök úr szerint Szlovákiában csak és kizárólag a magyar nyelv jelent problémát. Hol van ilyenkor a »magyarellenességet a kormányban megszüntető« Híd és Bugár Béla?”
Kovács Balázs, a KDSZ vezető aktivistája szerint a földrajzi nevek kisebbségi nyelven történő feltüntetését Szlovákia nemzetközi egyezményekben vállalta. Az aktivisták ennek akarnak már évek óta érvényt szerezni.
Kovács a Mandinernek elmondta: a többnyelvű közlekedési táblák még a nemzeti kisebbségekkel kimondottan barátságtalan Romániában is bevettnek számítanak, ehhez képest Szlovákiában a miniszterelnök személyesen rendelkezik az eltüntetésükről. Történik mindez akkor, amikor újra helységnévtáblák magyar feliratait rongálják meg, ami ellen az állam képviselői nem tiltakoznak. „Ez a szelektív hozzáállás elfogadhatatlan” – jelentette ki Kovács Balázs a Mandinernek.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
A szlovák kormányfőn pénteken újabb műtétet hajtottak végre, helyettese szerint fájdalmai vannak, de erős a szervezete. Merénylőjét vizsgálati fogságba helyezték, és átszállították a Különleges Büntetőbíróság épületébe.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
38
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 78 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Su22
2018. december 02. 23:14
Nem lehetne verge avval foglalkozni ami a megelhetest segitti meg a beteg gyemekek,felnottek segiccseget illeti!?? avval foglalkoznak amivel nem kellene de az hogy egy beteg gyermek szenved es az orszag nem segitt az szomorubb minthogy milyen nyelven van valami kiirva.es veszekednek mer ki milyen nemzetisegu ugyanojan ember a magyar meg a szlovak is,ugyanugy van szorulasa a wc-n is.