Napok óta dolgoznak a Sajóba ömlő bányavíz elvezetésén

2022. május 30. 10:48

A bezárt vasércbánya mélyebb részein szűrők telepítésére is szükség lenne a szakemberek szerint.

2022. május 30. 10:48
null

A hétvégén kezdtek el dolgozni a szakemberek a felvidéki Rozsnyón, hogy elvezessék a már nem üzemelő vasércbányából ömlő szennyvizet, amely március óta szennyezi a Sajó vizét – számolt be a fejleményekről az ATV híradója.

Eddig leginkább a vas okozott problémát, ezért vált rozsdás színűvé a Sajó, az utóbbi időszakban pedig tovább romlott a helyzet, most már nehézfémek, toxikus anyagok is érkeznek a bányából – hívták fel a figyelmet a tudósításban.

Ökológiai katasztrófa sújtja a folyó szlovákiai szakaszát

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban, a folyó élővilága az érintett szakaszon szinte teljesen kipusztult, hiszen a szennyezés miatt nem jutnak elég oxigénhez a halak és a növényzet.

A riportban elhangzott, Rozsnyón korábban vasércbánya működött, amit évekkel ezelőtt bezártak, azonban a tíz emelet mélyen a földbe nyúló bányát szép lassan elkezdte feltölteni a talajba beszivárgó víz. Ez kioldotta a megbolygatott kőzetből a vasat és más anyagokat. A szlovák szakemberek most megoldást kertesnek a szennyezett bányavíz elterelésére.

Emellett a Greenpeace is vizsgálódik a szennyezés ügyében. Simon Gergely vegyianyag szakértő elmondta, „a Greenpeace a napokban mintát vett a magyar határnál a Sajó magyarországi szakaszán, és napokon belül látjuk, hogy a határérték felett toxikus fémszennyezettség jelen van-e. De az hogy a szlovák részen van ilyen azt egész biztosan tudjuk”.

A bánya mélyebb részein szűrők telepítésére is szükség lenne a szakemberek szerint

Keresztes László Lóránt az országgyűlésben kérte a magyar kormányt, hogy a szennyezéssel kapcsolatban szólítsák fel azonnali cselekvésre a szlovák hatóságokat. Az LMP politikusa úgy fogalmazott: „Ez nem csak erkölcsi kötelességünk hanem a vízügyi egyezmények révén jogi lehetőségei is vannak hogy az ügybe beavatkozzon én ezt vártam a kormánytól”.

A szakemberek szerint a bánya mélyebb részein szűrők telepítésére is szükség lenne, hogy teljesen meggátolják a szennyező anyagok bejutását a folyóba – mondták el a híradóban.

Az ATV tudósítását alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Greta Grünberg
2022. június 02. 15:23
A mélyről felbugyogó toxikus narancsszínű zagy itt már régóta elborította a országot. Logikus, hogy a szlovákok szabadulni próbálnak tőle, de itt is van elég, sőt!
Frakk a macskák réme
2022. május 30. 20:44
Én meg azt nem értem, hogy nálunk eddig hogy nem jelent meg a szennyezés. Megnéztem a Google Maps-en, a határ előtt Putnoknál folyik a Sajóba a Rima, az utcanézetek alapján ugyanakkora folyócska, tehát a nagy vörösséget legfeljebb felére csökkenti. Amúgy Felsősajó településen szoktunk először megállni a Tátrába menet pisilni, a lepukkant buszmegállóban.
AKissLaci
2022. május 30. 15:58
Igazából az a borzalmas, hogy a tót gecik ezt megtehetik. Senki semmit nem fog tenni ellenük. Majd lesz esetleg valami nemzetközi határozat, hogy megbünteti a tótgeciket 5.000 euróra. Vagy forintra. Amit majd nem fizetnek be, de a befizetéseikkel vajon hogyan is fedeznék a természeti károkat?
balbako_
2022. május 30. 14:41
És utána jön a fizetés drága szlovák EU-s testvéreink. És nem lesz olcsó! (Amúgy ott már mindenki zöld ez beleillik a programjukba?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!