Nógrádi: Mérföldkőhöz érkezett a háború

2022. július 28. 17:28

A biztonságpolitikai szakértő szerint sok a bizonytalan információ, mivel az ukránok és az oroszok egyaránt hazudnak.

2022. július 28. 17:28
null

A vasarnap.hu-nak adott interjúban Nógrádi György az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeiről számolt be. 

Az oroszok összekötötték a Krímet a szárazfölddel, ezzel fontos mérföldkőhöz értek. A nyugat-európai országoknak egy része hajlandó lenne arra, hogy létrejöhessen egyfajta fegyverszünet és béke. Az ukrán vezetés – amely mögött amerikai és brit tanácsadók állnak –, erre azonban nem hajlandó.

– kezdte a szakértő.

Hozzátette, hogy „egyértelművé vált, hogy az ukrán katonai és politikai célok nem végrehajthatóak, az oroszok mennyiségi és minőségi fölényükkel lassan, de mennek előre. A területek feladására az ukrán vezetés nem hajlandó, tehát itt sincs változás. Az oroszok egyik célja éppen ezért az ukrán vezetés eltávolítása.”

Nógrádi György elmondta, ”nyilvánvaló az, hogy mind a két félnél a titkosszolgálatok kőkeményen dolgoznak azon, hogy előnyökhöz jussanak. Az oroszok bent vannak Kijevben, az ukránok is igyekeznek, de érthetően sokkal kevesebb a jelenlétük Moszkvában. Azonban naponta vannak új fejlemények. Ilyen például, hogy az oroszok 40 milliárd dollárért támogatják az iráni kőolajipart, ami azt jelenti, hogy van pénzük…”

– mondta a szakértő.

A vasarnap.hu azon kérdésével kapcsolatban, hogy „a nagyobb hatásfokú nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása mennyire jelent változást a háború menetében?”, elmondta Nógrádi György: „az oroszok abból indulnak ki, hogy a bejövő fegyverek jelentős részét megsemmisítik.

Ugyanakkor tudják, hogy Ukrajna modern fegyvereket kap, amelyre figyelniük kell. Azonban azt is tudják, hogy az ukrán hadsereg néhány napos, illetve hetes kiképzése kevés ahhoz, hogy ezeket a fegyvereket megfelelően tudják használni. Ettől függetlenül nyugat továbbra is küldi a fegyvereket és a pénzt Ukrajnának.”

A biztonságpolitikai szakértő szerint óriási vita van arról, hogy Németország Leopárd egyeseket vagy ketteseket küldjön Ukrajna számára (ha küldenek egyáltalán valamit). „Az egyesek a mai kor követelményeihez képest még mindig modernnek számítanak, de a Leopard 2-esek lényegesebben korszerűbbek és ütőképesebbek. Leopard 2-esek minden igényt kielégítenek, ezért szeretnék ilyen harci eszközökhöz jutni a lengyelek is.”

Végül pedig a szakértő elmondta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a nyugati hírszerzés azt állította, hogy Putyin beteg: „Putyin nem játszott meg semmit, csak a Nyugat azt mímelte és próbálta elhitetni, hogy Putyin beteg. Tette mindezt azért, mert el akarták hitetni, hogy Oroszország legyőzhető. Rengeteg ember nyilatkozott akkor erről – döntően olyan hírszerzők –, akik már nincsenek hivatalban, tehát nincs felelősségük abban, hogy mit mondanak.”

Nyitókép: YouTube

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cyklon
2022. július 29. 10:27
Európát, a gyülevész brüsszeli perverz banda Amerika csapdájába vezette. Az aljas Amerika mindig csak aljassággal foglalkozott, hasonlóan Britanniához. Európa csak úgy menekülhet, ha a brüsszeli bandát szélnek ereszti és visszaállítja a konzervatív ideológia vezető szerepét, amely 1945 előtt volt. A liberális ideológia a család, a nemzet és az egész európai kontinens vesztét okozza. Az oroszokkal való jó viszony Európa prosperitását hozná magával. Ha az európai nemzetek idejében cselekednek, akkor még menthetők lesznek a pusztulástól, amelyet Amerika hoz ránk. Reméljük, hogy hamarosan összedől az európai tákolmány.
svejk11
2022. július 29. 06:55
Ezen a független és szuverén Ukrajna számára fontos napon biztosítani szeretném önöket arról, hogy Ukrajna hozzánk tartozik. Tartós támogatást ígért Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Ukrajnának uniós csatlakozási törekvéseihez." Úgy tűnik, Ukrajna egy része (min 1/3 része) nem akar az unióhoz tartozni. Hiszen sem Luganszk, sem Donyeck nem jelentkezett még társult tagságra sem !
Vakfolt
2022. július 29. 06:50
"Tudni kell, hogy minden téren nagyon sok a bizonytalan információ, mivel az ukránok és oroszok egyaránt hazudnak" Ez ilyen vörös farok, azt vezeti be, hogy az ukrán hazugságot fogja valaki előadni a következőkben.
Trombitás Keresztély
2022. július 29. 00:50
Hány mérföld van már ebben a vén túzokban? Minden napra jut neki egy mérföldkő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!