Ötödével többet büntettek a DK-s kerületben, miután megugrott a bírság mértéke

2022. szeptember 07. 20:07

Van olyan kerület is, ahol inkább figyelmeztetnek, nem büntetnek még.

2022. szeptember 07. 20:07
null

Hétfőtől változtak a parkolási díjak a fővárosban, a több apró helyett kevesebb, nagy méretű parkolási zónát hoztak létre, ahol drasztikusan nőttek a várakozási díjak. Ezek mellett a pótdíj is durván megugrott, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki elfelejt parkolást fizetni. Az A-jelű zónában 600 forintba kerül óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Már a hétfői napon megugrottak a parkolási bírságok számai: a megváltozott parkolási szabályok miatt akár 20 százalékkal is megnőtt a bírságolási arány a fizetős parkolókban. A XI. kerületben volt a legnagyobb növekedés, ám szerintük ez nem kiugró, látva mekkora változás történt. 

A Telexnek a ferencvárosi önkormányzat is megerősítette, többet büntettek, ám számadatot nem közöltek. A II. kerületben hétfőn még nem büntettek, csak figyelmeztettek. 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madar299
2022. szeptember 08. 11:33
A testvériség - egyenlőség - böszmeség nevében , mit is várhatunk tőlük , csak nem hólapátolást ?
Phm045
2022. szeptember 08. 07:38
Szakadjon a kúrva anyátokba a fejetek. Kórház közeli parkolóban max 3 óra.........egy szimpla sűrgősségi tartózkodás 10-12 óra............ Ha közben nem tudsz kimenni meghosszabítani, vagy csak spontán pont a hozzátartozód ápolásával vagy elfoglalva és elfelejted időben ujrainditani a mobilappon, akkor jön az extrabüntetés. Kamatostól rakja vissza rájuk az Isten. Ne jöjjön senki a tömegközlekedéssel me P+R-el. Az a vidékről bejövő ember, akinek a hozzátartozóját bevitte a mentő.......... Gondolom aki érti, az érti. Aki nem, annak mindegy mit mondasz.
zuriktodor
2022. szeptember 08. 07:14
Baloldal: büntetés.
fatman
2022. szeptember 08. 01:06
DK: pénzbegyűjtő maffia
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!