Vizsgálat indul: gyanúsan drága a tej, az infláció is nehezen magyarázza

2023. január 20. 15:15

Gyanúsan nagy mértékű volt az áremelkedés a tejtermékeknél, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított.

2023. január 20. 15:15
null

A Gazdasági Versenyhivatal a tej és tejtermékek hazai piacán a piaci folyamatok feltárása és értékelése céljából gyorsított ágazati vizsgálatot indít – írta a GVH a közleményében. Mint írták, a hazai tej- és tejtermékek körében a fogyasztói árak nagymértékű emelkedése volt észlelhető számos termék esetében a közelmúltban,

mely áremelkedés a mai napig folyamatosan tart.

A tej és a különböző tejtermékek részesedése jelentős a hazai fogyasztói kosárban, tették hozzá. Megjegyezték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által tapasztaltak arra utalnak, hogy a tej- és tejtermékek hazai piacán a verseny torzulhat vagy korlátozódhat.

Beszéljünk a kapzsinflációról!

Random Béla bevásárolni ment. Jó állampolgárként előtte meghallgatta a híradót - tájékozott emberként több tévéét is -, és azt hallotta benne, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint szeptemberben 20,1 százalékkal nőtt az infláció, mármint az előző szeptemberhez képest, amikor még csak a covid hullámzott negyedszer-ötödször át a népességen, és amely időszakra Bélánk már úgy gondolt vissza, mint afféle mitológiai ezüstkorra (az aranykor 2020 előtt volt).

Nyitókép: Pixabay

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. január 21. 21:02
MMT, az is hárombetűs. Modern Monetary Theory Csak szólok. Elméletileg egy keret történet, gyakorlatilag meg a japánoknál működik.
brekker
2023. január 21. 20:54
BBB nergyíkok, ezt levédem. Bocs Laci bácsi és a többiek.
brekker
2023. január 21. 20:45
Egyébként Matolcsynak igaza volt, az ársapkákat a többi termék áremelésével kompenzálták az eladók, tehát infláció növelő hatása volt. Mégha BBB nergyíkok nem is értik.
brekker
2023. január 21. 20:40
Szerintem az van, hogy most jött ki az üzleteknek az fűtés és áramszámla. A rogánkommunikáció és az általa vezérelt államigazgatás eddig nem vette komolyan, hogy az üzletek nem a sikerpropaganda lakossági áron veszik az áramot és a gázt, hanem annak tízszeresén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!