Három év, és egyházi áldást kaphatnak az azonos nemű párok Németországban

2023. március 10. 18:55

A német katolikus egyház megújításán dolgozó - püspökökből és a katolikus közösség világi képviselőiből álló - testület pénteken megszavazta, hogy 2026 márciusától be kellene vezetni, hogy az azonos nemű párok is kaphassanak hivatalos egyházi áldást Németországban.

2023. március 10. 18:55
null

A gyűlés 202 résztvevője közül 176-an szavaztak az újítás mellett, 14-en pedig ellene. Tizenketten tartózkodtak a voksolásnál. A szavazás érvényességéhez szükség volt a részt vevő 67 püspök legalább kétharmadának támogatására, ez meg is valósult a dpa német hírügynökség jelentése szerint. Németországban 2019-ben indult kezdeményezés arra, hogy reformokat dolgozzanak ki a katolikus egyház megújítására.

A reformfolyamat egyik fontos pontja a homoszexuális párok megáldásának engedélyezése, amelynek bevezetését a testület a pénteki szavazás nyomán javasolni fogja a német katolikus egyháznak. Az elképzelés szerint a következő három évben a püspökök részvételével kidolgoznák az áldást lehetővé tevő liturgiát.

Az elfogadott ajánlás szembemegy a Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációjának két évvel ezelőtti állásfoglalásával, amelyben egyértelműen nemet mondtak a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges megáldására. Németországban sok helyen már ma is kaphatnak papi áldást a kapcsolatban élő azonos nemű párok, ennek gyakorlata azonban afféle „szürkezónában” működik.

Az egyházon belül többen szorgalmazzák, hogy ezeknek a ceremóniája ne titkos találkozókon történjen, hanem kerülhessenek be hivatalosan is a templomok falai közé, és az ebben részt vevő papoknak a jövőben ne kelljen tartaniuk esetleges szankcióktól. A pénteki voksoláson ugyanakkor több püspök is a reform ellen szavazott. Gregor Maria Hanke eichstatti püspök arra figyelmeztetett, hogy az ügy olyasfajta zavart idézhet elő az egyházon belül, mint amelyet az anglikán egyház él át jelenleg.

Szinódusi Út

A Synodaler Weg a német katolikus egyház 2019 decembere óta tartó reformgyűlése, amelyet egy világi hívekből álló csoport, a a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) kezdeményezett. A ZdK sikerrel diktálta a tempót még a püspöki karnak is az előző években. A bizottságnak 230 tagja van, százat egyházmegyei szinten választanak, sok tag pedig korábbi politikus.

A bizottság világiak szervezete, tehát semmiféle formális hatalma és joga nincs egyházi ügyekben dönteni, inkább nyomásgyakorló lobbicsoportnak tekintendő. Ferenc pápa 2019 nyarán diplomatikus, de határozott levelet írt, melyben megpróbálta visszaterelni az akolba a német egyházat. A német egyház viszont csendben, de ignorálta a pápai útmutatást.

A javaslataikat, három „szinódusi gyűlés” tárgyalta 2020. január– februárban, 2021. szeptember–októberben, illetve tavaly február elején Frankfurtban. A 69 német püspök többsége részt vett a folyamatban, habár éppenséggel ignorálhatták volna is azt, hiszen az egyház nem demokrácia.

Nyitókép: RONNY HARTMANN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ricsibmf
2023. március 13. 00:46
Ilyenkor hol vannak a domonkosok?
Sámson
2023. március 12. 23:13
A Római Katolikus Egyházban égbekiáltó bűn a homoszexualitás. Sajnos a papok között is jelen van, nem kis számban. Nem csak Németországban, hanem a Vatikánban is. A Szentírás alapján a püspökök házas emberek legyenek (ne pedofilok): 2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; 3 Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; 4 Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; 5 (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?) (Biblia) Ehelyett a Róm.Kat egyház felveszi a papok közé a rengeteg homokost, nem csodálkozhatunk, hogy a németeknél ez van. Vatikánban is vannak a papok között a meleg házasságnak támogatói, de a többség ellenzi ezt (miközben ők is többségében meleg életvitelt élnek, papok egymással járnak, stb.).
gytn
2023. március 12. 00:38
Azon német papok és püspökök meg érsekek, aki ehhez tartják magukat, azonnal kirúgandók. Akik meg hűek a katolikus egyházhoz, azokat támogassa lelkileg is a vatikán, de akár anyagilag is. Németországban jól él a katolikus egyház, mert az adóhatóság szedi be a meghatározott %-ot az adófizetőktől. De elképzelhetőnek tartom, hogy a szuperzöld kormány ehhez feltételeket szab, mit a homokosok "házassága". De ezen áron nem kellene elfogadni az állami jellegű pénzeket...
Vasgyari Tibi
2023. március 11. 12:45
Pál apostol világosan leírta, hogy bár Istent megismerték, és nem tisztelték és magasztalták Őt, mint Isten, sőt hálákat sem adtak Neki. Ehelyett gondolataikban bolondokká és istentelenekké váltak, hamis elképzeléseket, bolond okoskodásokat gyártottak, ostoba képzelgésekkel értelem nélküli elméjűk megsötétedett. Azt állították, hogy bölcsek, haladnak a korral, de bolondokká váltak, (azt hangoztatják, hogy okosak, de saját maguk karikatúrák lettek). Eléggé illik a német katolikus egyházra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!