Jelentkezett az amstetteni rém: 130 évig akar élni

2023. május 11. 17:59

Interjút adott a 88 éves Josef Fritzl.

2023. május 11. 17:59
null

Josef Fritzl neve akkor égett bele mindenki tudatába, mikor kiderült, hogy 24 éven át saját háza pincéjében tartotta fogva a lányát, akit rendszeresen megerőszakolt. A most 57 éves Elisabeth Fritzl hét gyereket szült a rabság alatt. A lány 1984-ben tűnt el és 2008-ban tudott kiszabadulni. Fritzl jelenleg egy kremsi börtönben raboskodik, ahol életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. 

Fritzl a brit The Sun bulvárlapnak adott interjújában elmondta, teljesen biztos benne, hogy még látni fogja a családját. Sőt, úgy folytatta, hogy 

szerinte meg fogják neki bocsátani azt, amit tett.

A férfi úgy fogalmazott, az a célja, hogy 130 évig éljen. Bár feleségétől 11 éve hivatalosan is elvált, azt mondta, a korábbi párja szívesen fogja majd látni. Állítása szerint keveset sétál a börtön udvarán, mivel pár rab már nagyon meg akarja verni. 

Nyitókép: Helmut Fohringer / POOL / AFP

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palmimi85
2023. május 12. 12:50
Elég gusztustalannak tartom, hogy - nem csak jelen esetben, de máskor is - a bulvársajtó, bulvármédia nyilvánosságot ad az ilyen humanoid fehérjehalmazoknak! Pl. a Whiskys esetében se voltam meggyőződve arról, hogy megéri - szigorúan erkölcsi alapon - filmet csinálni bűnöző életéről! Hacsak nem elrettentés céljából, de ez sem azt a célt szolgálta. Kár "hősöket gyártani" a bűnözőkről...
Odone Ricci
2023. május 12. 12:23
Megfigyelhető, hogy a gonoszokat, egykori náci gyilkosokat, köpönyegforgató politikusokat hosszan élteti a Mindenható. A jó és értékes emberek hamarabb és hirtelen távoznak az élők sorából és nem terhelik környezetüket évtizedekig.
Ergit
2023. május 12. 11:17
Ahhoz, hogy 130 évig éljen Isteni csoda kell, mert ahhoz a börtön nem jó közeg, sokkal egészségesebbnek kellene lennie/élnie, valamint az ember "csak" 120 évre van megtervezve.
istvanpeter
2023. május 12. 10:29
Hát, ami azt illeti, az emberiség egyik legsúlyosabb mulasztása és tévedése, hogy hogy a bűnözőket nem irtja ki a soraiból, hanem inkább üdülteti őket, ami ráadásul egy komoly summába is kerül a közösségnek. Ez a pasas is egy mélységesen undorító féreg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!