Véres harcok Kijevben

2014. február 18. 18:45

Lángol Kijevben a Majdan, összecsaptak a Berkut és a tüntetők csapatai. Egyre nő a halálos áldozatok száma. Percről percre tudósításunk itt olvashatják.

2014. február 18. 18:45

Habár úgy tűnt, az amnesztia törvény elfogadásával és hétfői életbe lépésével megnyugodhatnak a kedélyek Kijevben, kedden elfogyott az ellenzék és a tüntetők türelme. Délelőtt a tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel a törvényhozás épülete előtt, amiben három ember vesztette életét. Azóta legalább tíz ember halt meg az összecsapásokban, köztük rendőrök, tüntetők és civilek is. A városban a közlekedés is megbénult, mivel a metrókat lezárták.

A belügyminisztérium magyar idő szerint 17:00-ig adott haladékot az ellenzéknek és a tüntetőknek a zavargások beszüntetésére, és a helyzet rendezésére. Amennyiben a helyzet nem rendeződik, akkor minden törvényes eszközzel fel fogják számolni a zavargásokat. A Berkut katonáit AK-47-esekkel látták el, és páncélozott harci járművek tartanak a tüntetések központja felé, a Majdanra (Függetlenség tér). A Berkut két oldalról körbevette a teret, ahol nagyjából 20 ezer ember tartózkodik. A Majdanon felállított színpadon többek között az ellenzéki vezetők is beszéltek, valamint közösen imádkoztak a tüntetők az egyházi vezetőkkel.

A támadást a Berkut magyar idő szerint 19:03-kor kezdte meg. Eközben vidéken egyre több regionális hivatalt foglalnak újra vissza a tüntetők.

A videóban az Espreso TV élő közvetítését itt láthatják, míg a televíziókban egy időre betiltott ukrán ötös csatorna adását itt követhetik figyelemmel.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. február 19. 16:50
Nekünk 2006-ban csinált Gyurcsány Ferenc és Libás bandája EUkrajnát.
Arma Gedeon
2014. február 19. 08:42
Egész idő alatt az a fő magyar szempont, hogy az ország gázellátása majdnem teljes mértékben Ukrajnán keresztül történik, a Déli Áramlat még sehol (és mennyit támadta egykor a Fidesz...), ráadásul bármilyen vezeték útvonalán kirobbanthatnak valamilyen polgárháborút a háttérhatalmak. Még hab a tortára a kárpátaljai magyarság, aminek révén duplán belerángatható Magyarország a dologba, az pedig automatikusan riadóztatja a Kisantantot. Gondolom, máris égnek a telefonvonalak Bukarest, Pozsony és Belgrád között. Persze a szlovákokat energetikailag ugyanúgy érinti a dolog, a román ellátás útvonaláról nem vagyok képben.
simonszól
2014. február 19. 08:40
Mind a két oldalnak:mindent bele!Előre a teljes szétesésig!/Az EU és az USA vastagon benne van.Egyenként rohadjanak meg ahol vannak.Ja!Hajrá Putyin./
tevevanegypupu
2014. február 19. 08:03
Huszonöt halott, több mint ezer sebesült..borzasztó..és vajon kiknek van igaza, ezt pontosan nem lehet eldönteni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!