Előválasztás: Oregonban Sanders, Kentucky-ban Clinton nyert

2016. május 18. 07:41

Magabiztos győzelmet aratott az oregoni előválasztáson Bernie Sanders a demokratáknál, mintegy 6 százalékkal szerzett több voksot, mint Hillary Clinton. Utóbbi győzött ugyanakkor egy másik kedden választó államban, Kentucky-ban, de előnye minimális lett Sanders-szel szemben: mindössze 0,6 százalékkal nyert.

2016. május 18. 07:41

A nyugati parti Oregon államban a keddi előválasztáson a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó két politikus közül Bernie Sanders vermonti szenátor győzött. Sanders a választók 53 százalékának támogatását szerezte meg, Hillary Clinton a voksok 47 százalékát kapta. Oregonban 74 kongresszusi küldött megnyerése volt a tét.

Clinton az úgynevezett szuperdelegátusokat nem számolva 1716, Sanders pedig 1473 delegátus támogatásával vágott neki a keddi előválasztásoknak, az elnökjelöltség elnyeréséhez 2383 küldött támogatása szükséges. Clinton több mint ötszáz, Sanders pedig mintegy negyven szuperdelegátus támogatását bírja.

Kentucky-ban Clintonnak áll a zászló

Egy másik államban, Kentucky-ban is tartottak előválasztást kedden, itt úgy néz ki, hogy Hillary Clintonnak sikerült győznie, de csak egy hajszállal: 99,9 százalékos feldolgozottságánál Clinton a voksok 46,8 százalékét, míg Sanders 46,3 százalékát szerezte meg a Politico cikke szerint.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2016. május 18. 20:41
Teljesen mindegy, hogy ki csapkodja ezt a némbert. Nekem jólesik! :)
Vigyázzunk
2016. május 18. 14:30
Egyébként vicces, hogy pont ezek oligarcházzák az oroszokat, közben ha van oligarchikus bohóckodás, akkor az az Usa elnökválasztása.
Vigyázzunk
2016. május 18. 14:27
Ezt a Clintont még azelőtt le kéne lőni, mielőtt megválasztják. Ronda gonosz boszorkány.
Akitlosz
2016. május 18. 13:45
Ez az amerikai "demokrácia" olyan, hogy ha nem lenne, akkor nem is kellene kitalálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!