Gál Kingát és Deutsch Tamást is bizottsági alelnöknek választották az EP-ben

2019. július 10. 17:51

2019. július 10. 17:51

A Fidesz-KDNP jelöltjei közül Gál Kingát  Biztonságpolitikai albizottság Deutsch Tamást pedig a költségvetési ellenőrző szakbizottság alelnökének választották meg az Európai Parlament testületeinek alakuló ülésein – számolt be az euronews. Szerdán délután alakulnak meg az EP szakbizottságai, ekkor szavaznak a testületekben betöltött tisztségekről is. A bizottságok megalakulásuk után elnököt és négy alelnököt választanak.

Az EP szociáldemokrata és liberális frakciója korábban jelezte, hogy nem támogatja a Fidesz jelöltjeinek megválasztását. Ebben része lehetett a Momentum és a Demokratikus Koalíció EP-képviselői lobbizásának is, akik ezt szerették volna elérni.

A Fidesz Gál Kingát a Biztonságpolitikai albizottság (SEDE), Bocskor Andreát a Kulturális és oktatásügyi bizottság (CULT), Trócsányi Lászlót a Alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság (AFCO), Hidvéghi Balázst az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) alelnöki posztjára jelölte.

Egyelőre két fideszes jelöltet, Gál Kingát és Deutsch Tamást választottak meg, három másik jelöltről szóló döntést elnapolták, róluk hétfőn döntenek majd a testületek.

 A LIBE-bizottság alelnöki posztjáról szóló szavazást azért halasztották el, mert a frakciók nem tudtak megegyezni, kit válasszanak alelnöknek a fideszes jelölt és a zöld ellenjelölt közül. Hidvéghi Balázs az euronews-nak azt mondta, nem érzi vereségnek a történteket, le kell ülni, át kell gondolni a dolgokat szerint. Az ő felhatalmazása világos, fel kell lépnie a bevándorlás ellen, és a LIBE a legbevándorláspártibb bizottság, szerinte ez látszott a szavazáson is.

A két fideszes politikus mellett egy harmadik magyar, Ujhelyi István is bizottsági alelnök lett. Az MSZP képviselőjét az Európai Parlament közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága alelnökének nevezték ki.

A DK frissen kiadott közleményében úgy reagált: „A EP baloldali-demokrata, liberális és zöld frakciójának ellenállása miatt ötből három fideszes képviselőt nem választották meg az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. A bizottságok többségében rendben lezajlott az elnök és az alelnökök megválasztása, de a fideszes politikusok többségénél saját frakciójuk a szavazás elhalasztását kérte. Jól érezte a Néppárt, hogy nem lenne meg a többség a fideszesek megválasztásához. Öt évvel ezelőtt még az összes fideszes jelöltet megválasztották az EP szakbizottságainak vezetésébe, ma ez a többségüknek nem sikerült. Ez nemcsak Európa, hanem a magyar hazafiak sikere is.”

Cikkünket frissítjük!

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. július 11. 12:12
Az EPP óriási hibát követett el, amikor a tavasszal beszállt a Fidesz-ellenes kampányba - most ennek a levét isszák és isszuk. Kérdés, hogy ez mikorra és hogyan lesz kijavítva.
Pierre
2019. július 11. 09:49
szegyen az EP-re nezve es foleg az Europai Neppartra.
Berecskereki
2019. július 11. 09:47
Magyarország Franciaországgal a legjobb családbarát országok között az első helyen Magyarország Franciaországgal együtt a rangsor élén végzett és a lehetséges 12 pontból ez a két ország 10,5 pontot gyűjtött be. https://www.koppmariaintezet.hu/hu/ecsr2019
makapaka2
2019. július 11. 09:24
Hazaáruló, aljas ellenzék , pofára estetek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!