Az EU további szankciókat helyez kilátásba Fehéroroszország ellen

2020. november 13. 14:05

Az Unió már 55 fehérorosz személyre vetett ki szankciókat, korábban Lukasenka és fia, Viktor ellen is büntetőintézkedéseket hozott.

2020. november 13. 14:05
null

Az Európai Unió pénteken elítélte az fehérorosz hatóságok által alkalmazott erőszakot, amely az előző nap egy újabb kormányellenes tüntető életét követelte, és további szankciókat helyezett kilátásba a tiltakozások elnyomásáért felelősök ellen. Peter Stano, az unió kül- és biztonságpolitikáért felelős szóvivője sajtónyilatkozatában felháborítónak és szégyenteljesnek nevezte, hogy a hatósági brutalitás következtében, csütörtökön Minszkben életét vesztette a 31 éves Raman Bandarenka, akit hatósági őrizetből szállítottak kórházba. A jelentések szerint halálát civil ruhás rendőrök bántalmazásai okozták.

Stano részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és kiemelte: a fehérorosz vezetés nemcsak a népe szabadságát és alapvető jogait veszi semmibe, hanem az állampolgárok életét is. A szóvivő felszólította a hatóságokat, hogy haladéktalanul vessenek véget a békés tüntetők elleni erőszaknak, engedjék szabadon a politikai foglyokat, és indítsanak vizsgálatot az atrocitások elkövetői ellen. Nyomatékosította: az Európai Unió már 55 fehérorosz személyre vetett ki szankciókat, és kész további korlátozó intézkedések bevezetésére.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta rendszeresek a tömegtüntetések, az ellenzék szerint ugyanis Aljakszandr Lukasenka csalással szerezte meg hatodik elnöki megbízatását. A tiltakozók Lukasenka távozását, a rendőri erőszak kivizsgálását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, új választás kiírását követelik. A tüntetések ellen bevettet hatósági erőszaknak eddig négy halálos áldozta van. Az Európai Unió a Cihanouszkaja által kezdeményezett Koordinációs Tanácsot ismeri el a fehérorosz társadalom legitim képviselőjének. Az unió november 4-én Lukasenka és fia, Viktor ellen is büntetőintézkedéseket hozott.

(MTI)

(Nyitókép forrása: MTI/BelTa/AP/Nikolai Petrov)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2020. november 14. 19:46
Eu ipara az orosz energiára van építve . Oroszokat addig baccctatja egyszer csak az energiát elzárja ,nem lehetetlen az Ursula ,,Új stratégiai szövetséget alkot az Európai Unió és az Egyesült Államok,, címszó alatt Bidennel köt megegyezést a folyékony gázra. Oroszoknak az energiára van más piacuk , például Kína óriási felvásárló. Eu és Amerika az oroszokat akarják a piacról kiszorítani , erről szól az egész. Politikai része az Orosz-Kína szövetséget szeretnék megakadályozni.
DonCiccio
2020. november 13. 16:30
Tessék mondani, akit most elismer az EU mikor is választották meg?? A Biden-re egyben, zsákos tételben leadott szavazatok rendben találtattak az EU részéről??
matykox
2020. november 13. 15:56
"Az Európai Unió a Cihanouszkaja által kezdeményezett Koordinációs Tanácsot ismeri el a fehérorosz társadalom legitim képviselőjének." Aha. Akiket a Seholi választásokon a Seholi körzetben Semmikor el nem ért választási eredménnyel nem választottak meg! Hát, ahogy a Fejlett Demokrásziákban, valamint JOGállamokban szokták. Tudjuk, Rule of Ló és Rechtstaat, ugyi.
illiberator
2020. november 13. 15:24
Mindig az kiabál legjobban, akinek a háza ég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!