Megszavazta a londoni alsóház a zárlat feloldását és az új készenléti rendszer bevezetését

2020. december 01. 22:20

Az alsóházi képviselők 291 szavazattal hagyták jóvá a kormányzati tervet, amely ellen 78-an voksoltak.

2020. december 01. 22:20
null

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt csaknem egységesen tartózkodott. A Boris Johnson miniszterelnök vezette kormányzó Konzervatív Párt frakciójában is azonban komoly lázadás bontakozott ki az új sávos készenléti rendszer ellen, és a tory pártcsoportból 56-an a kormányzati indítvány ellen szavaztak, elsősorban azzal az indokkal, hogy a szigorú új készültségi rendszer súlyos gazdasági károkat okoz főleg a hátrányosabb helyzetű választókerületekben. A szavazási arány a képviselői mandátumok pártonkénti megoszlása alapján azt jelenti, hogy ha a munkáspárti frakció nem tartózkodott volna, hanem szintén az új rendszer ellen szavaz, a kormány javaslata elbukott volna a kedd esti voksoláson.

Háromfokozatú rendszer lép életbe

Sir Keir Starmer, a Labour vezetője azzal indokolta a tartózkodást, hogy a párt elvben támogatja ugyan a járvány megfékezését célzó regionális korlátozásokat, az intézkedést azonban csak akkor tudta volna megszavazni, ha a kormány jelentős további gazdasági-pénzügyi támogatást is társított volna az új rendszerhez. A háromfokozatú angliai készenléti rendszerben alacsony fokozat nincs, a legalacsonyabb, egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján. A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában – Skóciában, Walesben és Észak-Írországban – a helyi kormányok hatáskörébe tartozik. Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka.

A sávos rendszeren belül szerdától a második, vagyis magas készültségi szint hatálya alá kerül Anglia legnagyobb része a tízmilliós Londonnal együtt. Több nyugat-, közép- és észak-angliai járványgócban, köztük Bristolban, Birminghamben, Newcastle-ban, Leedsben, Sheffieldben, Manchesterben és Yorkban, valamint a délkeleti Kent megyében viszont a hármas, nagyon magas készültségi szint lép életbe. A legalacsonyabb, egyes – vagyis közepes – készültségi szint csak három országrészben, a délnyugat-angliai Cornwall megyében, a cornwalli partoktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Scilly-szigeteken és a dél-angliai partok közelében lévő Wight-szigeten lesz érvényes.

Home office

Mindez azt jelenti, hogy szerdától 55 millió angliai lakos – a teljes lakosság 99 százaléka – a magas vagy a nagyon magas készültségi szint hatálya alá kerül. A legenyhébb fokozatú járványkészültségi szintre besorolt térségekben élőktől is azt kéri a brit kormány, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak. Emellett szabadtéren és zárt terekben, így a lakásokban is legfeljebb hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat huzamosabb ideig egymás társaságában, a vendéglátóhelyek 23 óráig tarthatnak nyitva, de étel- és italrendelést helyszíni felszolgálásra csak 22 óráig vehetnek fel. A második készenléti szint érvénye alá tartozó országrészekben a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket és szabadtéren is legfeljebb hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat együtt.

A puboknak és a bároknak zárva kell tartaniuk – hacsak nem üzemelnek étteremként is –, más vendéglátóhelyek pedig csak kiadós mennyiségű étellel együtt szolgálhatnak fel szeszes italt. A legmagasabb, harmadik készenléti szintű térségekben a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek zárva kell tartaniuk, csakúgy, mint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést. A kormány kéthetente felülvizsgálja az egyes országrészek készenléti besorolását.

(MTI)

Címlapfotó: MTI/EPA/UK Parliament/Jessica Taylor

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2020. december 02. 00:34
Orbán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!