Szabadon bocsájtották a Lukasenka ellen tüntető szépségkirálynőt

2020. december 20. 19:55

Negyvenkét nap fogva tartás után vasárnap szabadon engedték Fehéroroszország 2008-as szépségkirálynőjét, Olga Kizinkovát.

2020. december 20. 19:55
null

Negyvenkét nap fogva tartás után vasárnap szabadon engedték Fehéroroszország 2008-as szépségkirálynőjét, Olga Kizinkovát, az ellenzék egyik eltökélt hangadóját, ugyanakkor a rendőrség Minszkben őrizetbe vett mintegy száz, Aljakszandr Lukasenka elnök ellen tüntetőt. Kizinkova szabadulása után közölte, hogy nem tört meg, és nem hagyja el Fehéroroszországot, amire már több ellenzéki aktivista rákényszerült. A tüntetőket – a belügyminisztérium közlése szerint – azzal az indoklással vették őrizetbe, hogy megszegték a demonstrációtilalmat.

„Az egész világ figyeli ezeket a tüntetéseket” – üzente litvániai száműzetéséből Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető, és arra buzdította honfitársait, hogy gyűjtsék a bizonyítékokat a bűntettekre, amelyeket fehérorosz tisztségviselők követtek és követnek el. Hozzátette, hogy a felelősöknek fel kellene kerülniük az Interpol körözési listájára, és hogy az illetők megnevezése bűntetteikkel párosítva további szankciók kiszabását tenné lehetővé az Európai Unió számára Lukasenka rezsimjével szemben. Az EU már eddig is befagyasztotta több fehérorosz tisztségviselő bankszámláját és megtiltotta nekik a beutazást. Az intézkedésekkel az unió megpróbálja megakadályozni, hogy pénzek jussanak Lukasenkához.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választás után az országot 26 éve irányító Aljakszandr Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával. Az azóta tartó hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, többen életüket vesztették, százak sérültek meg és eddig már vagy 30 ezer ember került őrizetbe.

(MTI)

Fotó: „Fiam, ne verj meg.” jelentésű feliratot tart a kezében egy tiltakozó az elnökválasztás eredménye elleni tüntetésen Minszkben 2020. november 29-én. A tüntetők mögött rohamrendőrök állnak. Az augusztus 9-i elnökválasztás tüntetéshullámot váltott ki Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Aljakszander Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött. A tüntetések kezdete óta legalább négy ember meghalt a megmozdulásokon, illetve a kihallgatásokon. (MTI/ EPA)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2020. december 21. 04:35
Az USA -ban is csaltak.
péterx
2020. december 20. 21:22
Lebilincselő hatalom után lebincsielő szépség...
Lotti
2020. december 20. 20:38
A szépség múlandó. Aki pedig valamikor már bekerült a rivaldafénybe, az ismét szeretné azt élvezni. Holt a telt idomokat, hol a transzparensek felmutatását kell bevetni.
civis72
2020. december 20. 20:06
az se az esze miatt lett híres
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!