Putyin: Összehangolt a Moszkva és Minszk közötti együttműködés

2021. február 22. 15:31

Lukasenka köszönetet mondott vendéglátójának azért a segítségért, amelyet Moszkva nyújtott hazája gazdaságának.

2021. február 22. 15:31
null

Összehangoltak és jól működnek a Minszk és Moszkva közötti együttműködés eszközei – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát. 

Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz és a fehérorosz fél napi kapcsolatban áll az előttük álló feladatok megoldásával kapcsolatban. Lukasenka köszönetet mondott vendéglátójának azért a segítségért, amelyet Moszkva nyújtott hazája gazdaságának. A tavaly szeptember 14-i kétoldalú csúcstalálkozón

Oroszország másfél milliárd dolláros állami hitelt helyezett kilátásba Fehéroroszország számára.

Putyin úgy vélekedett, hogy a kétoldalú ipari együttműködés fontosabb a Fehéroroszországnak nyújtott közvetlen orosz pénzügyi támogatásnál.
A fehérorosz vezető pedig azt mondta, hogy a két ország integrációjának 33 útiterve közül 6-7 olyan van, amelyen a két kormánynak dolgoznia kell. Azt hangoztatta, hogy hazája az új atomerőművének üzembe helyezése és vegyipara révén kívánja ellensúlyozni az orosz gáz felhasználásának csökkenését.

Putyin szerint Oroszország februárban újabb vakcinaszállítmányokat juttat el Fehéroroszországba, és már átadta Minszknek az oltóanyag gyártási technológiáját.

Az orosz elnök hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Moszkva és az EU összefogjon a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Lukasenka közölte, hogy őszre elkészül a Covid-19 betegség elleni saját fejlesztésű fehérorosz vakcina is, és kifejezte reményét, hogy nyárra újraindul a két ország közötti autóforgalom.

Az elmúlt napokban a hétfői találkozóról csak „csepegtetve” közöltek információkat. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön csak annyit közölt, hogy Putyin és Lukasenka hétfőn hosszú tárgyalási fordulót tart, az orosz elnöki hivatal pedig pénteken csak annyit jelzett, hogy a csúcs Szocsiban lesz, és a felek nem terveznek sajtótájékoztatót. Az Eho Moszkvi rádió szerint közös közlemény sem várható.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. február 22. 20:29
Meglássátok, előbb-utóbb Ukrajna is megtér. De előtte még tesz néhány teljesen felesleges kört az EU-val és Bidennel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!