Kiderült, mi okozta az olajszennyeződést az izraeli partoknál februárban

2021. március 03. 21:37

Egy Iránból induló líbiai nyersolajszállító tankhajó állhat az olajszennyeződés mögött.

2021. március 03. 21:37
null

Az izraeli környezetvédelmi minisztérium vizsgálata szerint az Emerald nevű, líbiai tulajdonú, panamai zászló alatt nyersolaj-rakományával Iránból Szíriába tartó tankhajó okozta az ökológiai katasztrófát, Izrael földközi-tengeri partvidékének rendkívül súlyos olajszennyeződését. A minisztérium jelentése szerint február elsején vagy másodikán történt az olajszivárgás, amikor a hajó automatikus követőit kikapcsolva a szíriai partokhoz tartott, ahol később ismét üzembe helyezte a nyomkövető műszereket. Az izraeli hatóságok szerint az áruját csempészáruként, a megfelelő engedélyek nélkül szállító tankhajó február 3. és 14. között kisebb hajókra helyezte át rakományát, de nem világos, hogy  szándékosan vagy baleset következtében került a tengerbe az olaj.    

„Irán nemcsak nukleáris fegyverekkel és a határainkhoz nyomulással alkalmazza a terrorizmust, hanem természeti károk okozásával is” – írta Twitter-fiókjában Gila Galmiel, természetvédelmi miniszter, a Likud párt politikusa. A 13-as kereskedelmi TV-csatorna híradása szerint sem a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Moszad, sem más izraeli biztonsági szervezet nem tudott előre arról, hogy Gamliel Irán érintettségét fogja hangsúlyozni, nem is osztják ezt a véleményt.        

Egy meg nem nevezett, magas rangú biztonsági tisztségviselő azt mondta a közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy Irán nem tűnik közvetlenül érintettnek, és a környezetvédelmi minisztérium igazgatója is kétségbe vonta a szándékos olajszivárogtatás lehetőségét. Az Izrael és Irán közötti feszültség két napja fokozódott, amikor Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Iránt vádolta meg a Helios Ray nevű, izraeli tulajdonban lévő teherhajót ért támadással, amit Teherán visszautasított. Természetvédelmi szakértők szerint évtizedek óta nem érte a februári olajszennyeződéshez hasonló nagyságú, súlyos környezeti katasztrófa Izrael földközi tengeri partvidékét.

(MTI)

(Nyitókép: MTI/AP/Ariel Schalit)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Báthory Ödönke
2021. március 04. 13:10
Szovjetúnió és Kína határán egy kínai tankokból álló egység megtámadott egy békésen szántogató szovjet traktort. Az viszonozta a tüzet, és miután megsemmisítette az összes ellenséget, visszarepült a bázisra.
zara
2021. március 04. 12:24
azt elfelejtették elmondani h a szivárogás oka a sortüz :)
zsoltkom2
2021. március 04. 11:17
"Kiderült, mi okozta az olajszennyeződést az izraeli partoknál februárban" Engem megtévesztettek a képpel... Azt hittem, hogy egy tenyérben elférő teknős volt a ludas.
olajfa1
2021. március 04. 10:31
Talán, csak nem az "israeli búvár Kund" járkált arrafelé...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!