Baldwin: Egy a millárdhoz, hogy ilyesmi előfordulhatott

2021. október 31. 07:05

Egy a milliárdhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt – jelentette ki szombaton Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről.

2021. október 31. 07:05
null

„Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi. Ennek egy az egybillióhoz volt az esélye” – húzta alá Baldwin. Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során. Baldwin beszélt arról is, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán. „A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel” – mondta Baldwin paparazziknak, akik őt és családját követték Vermontban.    

Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről. A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe. A TMZ bulvárlap honlapján tette közzé a felvételt Baldwin nyilatkozatával. Alec Baldwin és felesége, Hilaria felszólította a paparazzikat, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat és ne kövessék őket lépten-nyomon.

(MTI)

Fotó: EyePress News / EyePress via AFP

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. november 03. 00:55
Azért már meg is baszhatnák, ha elvárt lett volna tőle ennyi elméleti tudás is, mielőtt fegyvert fogahat és lőhet vele. De nyilván nem volt elvárt, hisz ez Amerikában történt.
sorivo4
2021. november 03. 00:51
Elhitte a tetovált ribancnak, hogy vaktölténnyel van töltve a fegyver, anélkül hogy meggyőződött volna róla, és úgy kezdett el vele lövöldözni. Hát az már egy kibaszott nagy hiba volt.
sorivo4
2021. november 03. 00:44
Nyilván egy szaros színésztől nem elvárható, hogy fegyverismereti vizsgával rendelkezzen és tudja, hogy kézbevételkor mindig ellnőrizzük a fegyvert és a töltetlenséget vagy adott esetben a vaktölténnnyel való töltöttséget, és addig eszünkbe se jut semmit sem tenni, amíg erről meg nem győződtünk, és azt nem is hisszük el senkinek, bárki mondja is. Nem vártak el tőle ennyi fegyverismereti elméletet sem, mielőtt lövöldözni kezdett volna, ez volt az első hiba. Innentől, hogy nem vártak el tőle ennyit se, csak kezébe nyomtak egy fegyvert, hogy lőjé bazmeg, annak a felelőssége, aki a kezébe nyomta a fegyvert mondván hogy vaktölténnyel töltött. Egyértelmű.
sorivo4
2021. november 03. 00:28
Ha egy pisztollyal az operatőr felé kezdenek el lövöldözni, annak azért több az esélye milliárdnál, hogy eltalálja vagy nem. Alapvetően ugyebár ember felé soha nem is mutatunk a fegyverrel, nem csak hogy nem lövünk. Töltetlen fegyver meg nincs. Akkor sem, ha az. Ez a legalapvetőbb szabály, ami kizárja a balesetet. Nyilván ez nem egy lőtér, hanem egy filmforgatás, ahol a kamera felé is kell lőni. De akkor is előtte ellőrizzük, hogy mivel is lövünk és nem bízzuk a véletlenre vagy egy tetovált kurvára. Ha csak ennyit betartottak volna, akkor nulla esély lett volna, hogy ilyesmi előfordulhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!