Kólával támadtak klímaaktivisták egy kiállított múmiára

2022. november 14. 10:44

A barcelonai múzeum kártérítési pert indított a csoport tagjai ellen.

2022. november 14. 10:44
null

Újabb figyelemfelhívó akciót hajtottak végre klímaaktivisták. Ezúttal Barcelonában az Egyiptomi Múzeum egyik kiállító termét rohamozták meg, ahol kólával „bemocskolták” az egyik múmia koporsóját védő üvegvitrint és több képet – számolt be a Welt. A lap hozzátette, hogy az aktivisták kitartóak voltak, és megúszták a letartóztatást is.

A Welt szerint az eset még vasárnap történt. A beszámolóbólé kiderült, hogy miután az aktivisták szétfröcskölték a kólát a teremben, a kezüket a falhoz ragasztották, és feltartottak egy transzparenst, amelyen az szerepelt: „+2.5 Celsius-fok – Klíma igazságosságot”.

Kárterítési pert indított a múzeum

A Futuro Vegetal csoport tagjait

nem tartóztatták le, de a múzeum közleményéből kiderült, hogy kártérítési pert indítottak ellenük.

 Az aktivisták bevallásuk szerint akciójukkal a klímavészhelyzetre akarták felhívni a figyelmet – idézte a portál.

A Welt arra is kitért, hogy a Coca-Cola az ENSZ COP27 klímacsúcsának egyik szponzora Egyiptomban. A környezetvédők mindezt bírálják, és a vállalatot okolják a világ műanyag-szennyezéséért.

A klímaaktivisták akciójáról készült felvételt ITT tekinthetik meg.

Beindult az ökoterrorizmus - meddig mennek el a radikális környezetvédők?

Kísértet járja be Európát: az ökoterrorizmus kísértete. Aki az elmúlt hetekben akár csak rápillantott a külföldi hírekre - természetesen az orosz-ukrán háború borzalmai és kellemetlen globális következményein túl - észrevehette, hogy igencsak megszaporodtak a szélsőséges klímavédők különféle akciói Nyugat-Európában.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vamonos
2022. november 14. 17:56
Ha odaragasztják magukat valahova ott kellene őket hagyni pár napra.
Brandon the great Negro
2022. november 14. 13:53
Katarban, Dubaiban, Teheránban, Marokkóban, Marakeshben kellene tevékenykedniük.
hlaci83
2022. november 14. 13:33
El kell küldeni őket Kairóba, ítélkezzenek ők felettük.
nemecsekerno_007
2022. november 14. 13:20
Elmebetegek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!