Giorgia Meloni új béketervvel rukkolt elő

2023. március 02. 19:53

Így érné el az olasz miniszterelnök a békét!

2023. március 02. 19:53
null

Indiának központi szerepet kell játszania az ukrajnai háború lezárását előkészítő orosz-ukrán tárgyalások előmozdításában – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozóján csütörtökön.

A G20 soros elnökségét betöltő India képviselhetné a kevésbé fejlett országok szükségleteit egy ilyen folyamat során - mondta az olasz kormányfő nyilatkozatában, miután megbeszélést folytatott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel.

Meloni elítélte Ukrajna orosz megszállását, és kiemelte annak negatív hatását a fejlődő országok élelmiszer- és energiabiztonságára.

– húzta alá az olasz kormányfő.

Modi megerősítette körültekintő álláspontját, amikor leszögezte, hogy a békét csakis diplomáciai párbeszéden keresztül lehet elérni, hozzátéve, hogy „India készen áll arra, hogy a békekezdeményezést ebbe az irányba mozdítsa el”.

India álláspontja az orosz-ukrán háború kapcsán

India eddig tartózkodott attól, hogy közvetlenül bírálja Ukrajna orosz megszállását. Újdelhi és Moszkva már a hidegháborús korszak óta szövetségesek, és India hadfelszereléseinek csaknem 60 százalékát Oroszországból szerzi be.

A szubkontinensnyi ország egyre több orosz kőolajat vásárolt a háború megindítása óta, amiért eleinte komoly bírálatokat kapott az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől. Ez a politikai és diplomáciai nyomásgyakorlás azóta megszűnt, és India azóta is tartózkodik az ENSZ Közgyűlésében az Ukrajna elleni orosz agressziót elítélő határozatok megszavazásakor.

Ezzel szemben Meloni úgy vélte, hogy

az orosz támadás nem egyszerűen háborús cselekedet volt, mert egy szuverén ország területi épsége ellen is irányult.

„Nem maradhatunk tétlenek az ENSZ Alapokmányát érő ilyen provokációk láttán, mert a civilizált nemzetközi viselkedés aláásásával fenyegetnek” – mutatott rá az olasz miniszterelnök egy indiai politikai kutatóintézetben mondott beszédében.

Meloni úgy fogalmazott, hogy az indiai és csendes-óceáni térség a világgazdaság virtuális gravitációs központjává vált, miután a nemzetközi kereskedelem 40 százaléka a Dél-kínai-tengeren keresztül zajlik.

A G20-csoportnak a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 mellett a többi között tagja még Oroszország, Kína, India, Brazília, Ausztrália és Szaúd-Arábia is.

(MTI)

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2023. március 03. 14:21
Raffinált politikus ez a Meloni, csak kilóg a lólába, bár a pata alapján nehéz megítélni... A szándék világos; szembefordítani Indiát Moszkvával, de legalább is leválasztani...
kailniris
2023. március 03. 12:48
"megvette Soros és a háttérhatalom" Fordítva, már korábban melóni előtt eladták magukat nekik. Amint meloni szembesült a VALÓDI pénzügyi helyzetével Olaszországnak, meg azzal, hogy ki akarja a végtelenbe emelkedő olasz államadóságot finanszírozni, rájött, hogy nem tehet mást, mint hogy kénytelen a finanszírozók politikai igényeit kielégíteni. Ez az jószándékot feltételező feltételezés, a másik meg a görög módszer, ahol a népet jól beszívatják egy nemzetinek hazudott kormányzat ígéretével, a megválasztása után meg átvedlik egy internáci érdekeket maximálisan kiszolgáló kormánnyá.
NagyÖreg
2023. március 03. 08:18
Ez a lotyó is lefeküdt Brüsszelnek!
ericco
2023. március 03. 08:07
Az itteni moszkvita-fasiszta csurhe par honapja meg tapsolt Meloninak, most pedig gyalazza. Szanalmas :D Fogjatok fel, egyedul maradtatok Europaban, Orban az orrotoknal fogva vezet titket vissza az Ural moge, es ti gondolkodas nelkul kovetitek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!