A kirabolt és újjáépített Lipcse megmutatta, mekkora a baj a Bayernnél

2023. augusztus 18. 19:44

A szuperkupa arra is kiváló alkalom, hogy megnézzük a Szoboszlai mellett szinte összes sztárját elvesztő Lipcse átalakulását.

2023. augusztus 18. 19:44
Mészáros Ábel
Telex

„Szombaton egy kínos, 3-0-s vereséggel kezdte meg a szezont a világsztárokkal megerősített Bayern München, amit épp az újjáépítés alatt álló RB Leipzig vert meg a Német Szuperkupában. A Bayern saját sikerfilozófiáját rúgta fel azzal, hogy teljhatalmat adott a vezetőedző Thomas Tuchelnek, aki így csak magától várhatja a megoldást. Eközben Lipcsében látszólag tökéletesen vészelték át, hogy az öt legjobb játékosukból négyet, köztük Szoboszlai Dominikot elvesztették. De korai még temetni a Bayernt? 

A német bajnok és a kupagyőztes összecsapását jelentő Német Szuperkupa hagyományosan egyfajta előzetes megmérettetés a Bayern és aktuális kihívója között – ez általában a tavalyi bajnokságot elvesztő Dortmund, amivel az utóbbi 12 évben 8-szor szuperkupáztak, illetve újabban azért a Lipcse is oda-odafér. Emellett persze egyfajta szezonbeharangozó marketingtermék is a meccs.

Idén különösen igaz volt ez, hiszen hatvan éve kezdődött el a német profiliga – akkor még a hatvanas évek elejének legsikeresebb müncheni klubjával, az 1860-nal alapítóként. A ligából ki is maradó Bayern ekkor még fából összetákolt öltözőkben senyvedett, és a német sport Bibliájának tekinthető Kicker 19. oldalán szerénykedett, innen jött aztán a nagy felemelkedés Uli Hoenessékkel, Sepp Maierrel, Franz Beckenbauerrel és Gerd Müllerrel, megfejelve ezt a napjainkban 11-szer zsinórban megnyert »salátástállal«.

Mivel a Német Kupa első fordulóiból a Bayern ismét kimaradt, kapóra jött az alkalom, hogy a bajor sztárcsapat és szuperkupa-ellenfele médiabarát, kiemelt időpontban játsszon. Főleg, mivel a többi Bundesliga-csapat a DFB kupában (amit a szövetség szervez, nem a liga) az alacsonyabb osztályú, Schott Mainz, Atlas Demenhorst, Teutonia Ottensen, TUS Makkabi Berlin és Eddie Murphy kedvence, az Astoria Walldorf ellen vitézkedik az első körben, lehetne akár egy nívós, tévénézőket vonzó szombat esti meccs is.

A félreértések elkerülése végett nem az egyébként remek és izgalommal teli Német Kupát kritizálom – az Augsburg, a Werder, a Darmstadt és a Bochum is elvéreztek, míg a nagyobb tradíciójú másodosztályú csapatokból a Hannover és a Karlsruhe sem élte túl az első kört. Aki járt már kupameccsen, az pontosan tudja, hogy mit jelent majd pl. a Preussen Münsternek a Bayernt fogadni. Inkább csak igyekszem egyfajta más megvilágításba helyezni a tv-társaságok és a liga prioritásait a hagyományok megváltoztatásával. Emellett a szuperkupa arra is kiváló alkalom, hogy megnézzük a Harry Kane-nel is erősödő Bayern és a Szoboszlai Dominik mellett szinte összes sztárját elvesztő Lipcse átalakulását.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. augusztus 20. 10:21
Az nem Drezda volt, amit újjáépítettek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!