Nógrádi: A válság mélyül, Ukrajna nem lehet NATO-tag

2023. augusztus 17. 07:25

A fronton nincs változás, a diplomáciában annál inkább.

2023. augusztus 17. 07:25
Nógrádi György

A fronton gyakorlatilag nincs semmi változás, az ukránok mindössze három négyzetkilométernyi területet tudtak visszahódítani. Ezzel szemben azonban a diplomácia területén óriási változások vannak, hívta fel a figyelmet az Ultrahang szerdai adásában Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint 

a válság folyamatosan mélyül”. 

Példaként említette, hogy Japán óriási erővel fegyverkezik, élesedik a helyzet Belorusz körül, az észak-koreai diktátor pedig újra aggasztó nyilatkozatokat tesz.

 Úgy látja, eközben Oroszország egyik legfontosabb szövetségesévé India vált, aki pedig nem tartja elfogadhatónak Kijev politikáját, ezért eléri, hogy fontos politikai fórumokra – így például a G20-csúcsra – ne hívják meg Ukrajnát. 

„A NATO-ba jelenleg nem lehet felvenni Ukrajnát”, húzta alá Nógrádi, többek között az egyes tagállamok közvéleményének alakulását emelve ki, amely nyomást helyez a döntéshozókra. Mint mondta, egyre több NATO-tag lakossága ellenzi az ukránok korlátlan támogatását, egyebek mellett azért, mert az oda küldött pénz és fegyverek egy része egyszerűen eltűnik. Ezzel párhuzamosan „nagyon buta” nyilatkozatnak nevezte azt a felvetést, hogy Kijev területek feladásáért cserébe csatlakozhasson a védelmi szövetséghez.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg: 

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Y-RMAN
2023. augusztus 17. 08:37
Nem lehet. Soha nem is lehetett, a háború fő oka pont a NATO tagság. Ennyi.
Kanmacska
2023. augusztus 17. 08:17
Hagyni kellene az ukikat most már! Elbuktak, területeket vesztettek, abba kellene már hagyni!
Osztap_Bender
2023. augusztus 17. 08:13
A válság mélyül, Nógrádi meg hülyül. napról napra.
Akitlosz
2023. augusztus 17. 08:05
"Ukrajna nem lehet NATO-tag" de Ukrajna területei, Galícia, Kárpátalja, Bukovina simán lehetnek NATO tagok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!