Emlékmű szépséghibával

2023. november 06. 18:35

Fura, hogy míg napjaink konfliktusaiban újra és újra kihangsúlyozza mindenki, hogy a határok sérthetetlenek, a tőlünk lazán elcsatolt százkilencvenezer négyzetkilométert megemlíteni is bűn.

2023. november 06. 18:35
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
vasarnap.hu

Mivel rokonaim nem élnek a trianoni utódállamban (zilahi dédnagyapám és székelyudvarhelyi dédnagyanyám még jóval az elcsatolás előtt elköltöztek a későbbi maradék Magyarországra), így viszonylag ritkán járok arrafelé, a fent említett első élmény és bevezetés után nem is tudom úgy átlépni a mai napig létező határt, hogy ne lenne végig görcsben a gyomrom.

Az őszi szünetben négy napot töltöttünk Gyulán, innen autóztunk át Aradra, elősorban persze a vértanúk miatt, mert a város neve most már örökre összeforrott a zsarnoki önkénnyel, az „európai” Habsburgok undorító barbarizmusával. Talán nem olyan stresszes már az átkelés, mint hajdan, de amikor az ellenőrzésnél a fiatal hölgy a forgalmit is kéri, olyan zavart kapkodással keresgélem, hogy a feleségem szerint az a csoda, hogy nem vettek azonnal őrizetbe mint gyanús figurát.

Fura, hogy míg napjaink konfliktusaiban újra és újra kihangsúlyozza mindenki, hogy a határok sérthetetlenek, a tőlünk lazán elcsatolt százkilencvenezer négyzetkilométert és a hárommillió idegen uralom alá kényszerített magyart megemlíteni is bűn. Biztos az elfogultság mondatja, de ahogy átérünk, hirtelen minden szürkébb, kopárabb lesz, pedig a háromszínű kis román zászlócskák a legképtelenebb helyeken is vidáman lengenek.”

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Wikipédia

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2023. november 07. 22:56
Elég lett volna felállni hozzá két oldalról és szemből csöndben. Aztán ha nem mozdul, felkapni és levinni.
voltospultos-2
2023. november 07. 15:27
Talán kevesen tudják, a tizenhárom aradi áldozatból kilenc Gyulán várt a sorsára. Egy vendéglőben volt a szállásuk, (már nincs meg) az orosz tisztekkel bratyiztak, mígnem átadták őket a bresciai hiénának.
Akitlosz
2023. november 07. 05:09
A kormányzatot valahogyan nem undorítja a habsburgok barbarizmusa. Őket nevezi ki nagykövetnek, róluk nevez el középületeket, laktanyát.
Akitlosz
2023. november 07. 05:07
"Fura, hogy míg napjaink konfliktusaiban újra és újra kihangsúlyozza mindenki, hogy a határok sérthetetlenek, a tőlünk lazán elcsatolt százkilencvenezer négyzetkilométert megemlíteni is bűn." Nem fura. Logikus. Éppen azért bűn ma a határokat változtatgatni, hogy senki se merje a korábbi határváltoztatásokat megkérdőjelezni. Ez a világháborúk győzteseinek az érdeke. Ezért maradt ma is a háború az egyetlen módszer az ilyen konfliktusok megoldására. Semmilyen békés, demokratikus módszer nem lett feltalálva. A népeknek akkora önrendelkezési joguk van, hogy tilos eldönteniük, hogy melyik országhoz akarnak tartozni. S ameddig békés módszer nem létezik, addig szükség van a háborúkra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!