Franciaországban több mint ezer antiszemita cselekményt követtek el a Hamász támadása óta

2023. november 06. 06:33

Megállíthatatlan folyamatok körvonalazódnak, retteghetnek a zsidó emberek.

2023. november 06. 06:33

Franciaországban 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert előállítottak október 7-e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta – közölte a kormány vasárnap. 

„Az antiszemita cselekmények száma robbanásszerűen megnőtt” 

– jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a France 2 közszolgálati televízió híradójában. A 486 letartóztatott személy közül 102 külföldi – tette hozzá. Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok.   Laurent Nunez párizsi prefektus vasárnap jelezte, hogy a fővárosi régióban október 7. óta 257 antiszemita cselekmény történt, és 90 ember letartóztattak. A prefektus szerint „nincs tipikus profilja” az elkövetőknek, vannak köztük „fiatal gyerekek, akik nagyon súlyos dolgokat állítanak”, de „olyanok is, akik inkább a palesztin ügy védelmét képviselik, és elszaladt velük a ló”.     

A múlt héten a párizsi házak falára festett Dávid-csillagokat illetően a rendőrség vezetője ügy vélte, hogy a többi antiszemita cselekményhez képest „atipikus esetről”, „egy összehangolt akcióról” van szó, amelyet „úgy tűnik, hogy egy elkövetői csoport hajtott végre”.  Elmondása szerint mintegy

250 Dávid-csillagot festettek különböző házakra, 

„időnként olyanokra, ahol zsidó közösségek élnek, néha pedig nem”.   

Október 27-én az ügyben letartóztattak egy moldovai házaspárt, miután tetten érték őket, amint kék Dávid-csillagot festettek egy ház falára a párizsi 10. kerületben. A házaspár azt állította, hogy egy Oroszországban élő ember megbízásából követték el a bűncselekményt – értesült az AFP hírügynökség rendőrségi forrásokból.   Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője valamennyi politikai erőt felszólított arra, hogy csatlakozzanak egy antiszemitizmus elleni nagygyűléshez. „Felszólítom az összes politikai erőt, hogy jelentsék ki, Franciaországban a legkisebb antiszemita cselekmény vagy a legkevesebb antiszemita kijelentés is elfogadhatatlan, és hogy 

a francia zsidók nem tehetők felelőssé a világ más részein élő zsidók által elkövetett cselekményekért” 

– mondta vasárnap az ellenzéki politikus a Radio J nevű zsidó közösségi rádiónak nyilatkozva.   

Az antiszemitizmus elleni nagygyűlést a párizsi République (Köztársaság) téren a következő napokban kívánják megtartani a szocialisták.     Párizsban szombaton a rendőrség szerint 19 ezren vonultak fel tűzszünetet követelve a közel-keleti konfliktusban, egyes transzparenseken „Állítsátok meg az erőszak körforgását” felirat volt olvasható. Ez volt az első nagyobb – hatósági engedéllyel tartott – megmozdulás Párizsban a Hamász október 7-i támadása óta, a megmozdulást a CGT radikális szakszervezet szervezte. Vasárnap a második legnagyobb francia városban, a déli Marseille-ben követeltek ezrek tűzszünetet Gázában.   

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, 

számuk 5 és 6 millió közötti.

(MTI)

Nyitókép: Illusztráció. ANADOLU / Anadolu via AFP/Burak Bir

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2023. november 07. 08:33
Ez van. A zsidókat nem csípik ott sem.
ujujuj
2023. november 06. 12:10
Nincs ebben semmi különös, csak hozták a csodálatos kultúrájukat. Aki liberális, annak ezt szeretnie kell. Tulajdonképpen gyöngyösi márton (nem a széderestre járó, hanem a régi fajta) is nem csinált mást, csak a muzulmán értékek szerint akart listát írni.
Barnabás.N
2023. november 06. 09:02
Hol vannak most az antifák, hogy az iszlamofasiszmus ellen tiltakozzanak, sőt harcoljanak?
fogas paduc
2023. november 06. 09:02
Na jól van, de az antiszemitizmus az nálunk tombol!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!