Íme a szakértő válasza: így történhetett az orosz katonai gép lelövése

2024. január 26. 18:28

Az ukrán hírszerzés azóta elismerte a gép lelövését, a felelősség azonban szerintük Moszkváé.

2024. január 26. 18:28
null

Mint ismeretes, szerdán délelőtt lezuhant egy orosz Il–76-os katonai szállító-repülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban. A gépet egy nyugati gyártmányú rakétával lőtték le, körülbelül ötven kilométerre a az orosz–ukrán határtól. 

Az ukrán hírszerzés azóta elismerte a gép lelövését. 

Ugyanakkor Moszkvát tették felelőssé a történtekért, azt állítva, hogy az oroszok nem osztották meg velük előre a foglyokat szállító gép útvonalát; ezt az oroszok tagadják. 

Az esetről és következményeiről a Hír Tv Napi aktuális című műsorában Horváth Józsefet, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját kérdezték. A szakértő szerint az idő fog igazságot fog tenni az ügyben, mi történt valójában, hiszen egy repülőgép esetében mások mellett a felszállási engedély és a repülési útvonal rádiónyilvánosak.

A nyugati hírszerző szolgálatok felderítése, úgy vélem, e beszélgetéseket rögzíti. Az oroszok bejelentették, hogy megtalálták a feketedobozokat épségben. Vagyis vannak felvételek, amelyek bizonyítani fogják, hogy a pilóta például melyik útvonalra kért engedélyt. Ezek az információk előbb-utóbb nyilvánosságra fognak kerülni.

Arra a kérdésre, hogy Kijev miért akart lelőni egy olyan gépet, amelyen a saját hadifoglyai utaztak, Horváth József úgy válaszolt, hogy erre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy az ukrán hírszerzés valahonnan valakiktől olyan információkat kapott, hogy a gépen mondjuk Iránból származó rakétákat hoznak, amelyeket később nyilván ukrán célpontok ellen akarnak bevetni. A másik verzió, hogy magas rangú katonatisztek és politikusok utaznak rajta – kívánatos célpont mind a kettő.

Ezt is ajánljuk a témában

A biztonságpolitikai tanácsadó elmondta azt is, hogy a tragédia kapcsán érdekes vita bontakozik ki mostanában Kijevben, ami arról szól, „ki a felelős mindenért”. Ez az eset például egy jó apropó lehet arra, 

hogy a Zelenszkij politikai vezetése alatt álló erők a fő riválissá előlépett vezérkari főnököt, Valerij Zaluzsnijt elmozdítsák a pozíciójából.

Arról is szó esett, hogy mindez lehetett-e ez egy szándékos, tervezett lépés is Oroszország részéről, amelynek során ennyi embert feláldoznak. 

A háborúk történetében nem ez lenne az első, hogy egy stratégiai döntés előtt azt mondja egy politikai-katonai vezetés, bár akadnak óhatatlan veszteségek, az ellenség megtévesztése érdekében ezt be fogjuk vállalni” – mondta Horváth József.

Hogy ettől az ügytől fokozódhat-e a nemzeti érzelmekre apelláló harci kedv mindkét oldalon, a szakértő igennel válaszolt, de szerinte ez az egésznek a kezelése javarészt a külföldnek szól.

Nem véletlen, hogy mindkét fél rögtön nemzetközi vizsgálatot követelt, a kommunikáció arra irányul, hogy itt háborús bűncselekmény történt. Az a követelés, amit hallottunk a háború első időszakában, hogy amikor az orosz hadsereg kivonult Ukrajnából, a főváros környékéről, tömegsírok maradtak utánuk, amit nemzetközi szinten kell kivizsgálni,  most is előkerült. Csak jelenleg az oroszok részéről erősebb a törekvés, hogy a világ nézzen az eset kapcsán ukránok körmére.

 

Nyitókép: illusztráció, SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP
 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2024. január 27. 09:07
Részvétem az áldozatok hottátartozóinak, de mit kell ezen ennyit görcsölni, nyomozgatni? A zOrbán lőte le Putyin utasittására, kinai és észak-kóreai rakétákkal.Ennyi. Nem lepődnék meg, ha valami hasonlót állapitana meg a "független szakértőkből" álló bizottságok főbizottsága.
dirid1
2024. január 26. 20:59
Akiknek minden mindegy.
dirid1
2024. január 26. 20:59
Amerika terroristákat támogat.
dirid1
2024. január 26. 20:57
Láttak egy repülőt, volt rá muníciójuk és lelőtték, ennyi. Ennyire felelősséggel és körültekintéssel pazarolják a kapott amerikai muníciót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!