Optimisták a magyar fiatalok, a többség emelkedő fizetésekre számít

2024. február 02. 16:06

Egy új felmérés szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érezte stabilnak az állását.

2024. február 02. 16:06

A fiatal munkavállalók többsége, 69 százaléka számított arra, hogy 12 hónapon belül emelkedik a fizetése a K&H ifjúsági index legfrissebb, tavaly novemberben készült mérése szerint – közölte a K&H az MTI-vel csütörtökön

A negyedévente készülő felmérés szerint a fiatal munkavállalók 25 százaléka gondolta úgy, hogy nem nő a bére az elkövetkező 12 hónapban,

6 százalékuk azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy csökken – közölte a pénzintézet. Bár a többség az elmúlt évben végig emelésre számított, de 2023 félévétől egyre kevesebben, annak ellenére, hogy az adatok szerint 2023-ban az év elején negatív reálbérmutató az év végére a pozitív tartományba került.

Az első negyedévben a fiatalok 73 százaléka, másodikban már 80 százalékuk várt emelést. Az utóbbi kiemelkedően magas arány, az index tíz éves történetében kétszer fordult elő, hogy ilyen magas arányban reméltek emelést a fiatalok, először 2021. negyedik negyedévében. Tavaly a harmadik negyedévben azonban csökkent az optimizmus, már csak 70 százalék, a negyedikben pedig már csak 69 százalék válaszolta azt, hogy számít béremelésre a következő 12 hónapban.

A felmérés szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érezte stabilnak az állását.

Kiemelték: 16 százalék minősítette ingatagnak a munkahelyen betöltött posztját, harmaduk átlagosnak. A korosztályok között jelentős az eltérés: a 26-29 évesek 68 százaléka nyilatkozott optimistán erről, a 19-25 éveseknek csak a 38 százaléka beszélt stabil állásról – ismerteti a közlemény.

A reprezentatív felmérésben 300 fő vett részt. Az adatfelvétel 2023. november 15-17. között történt.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
esztergomi
2024. február 03. 06:35
30 éve olvashatók ezek a statisztikák és előjelzések! Majd jövőre jobb lesz,
Golgota
2024. február 02. 18:09
Persze,hogy emelkedésre számít,hisz külföldi bér jócskán emelkedett lesz az ittenihez képest.
Lombi
2024. február 02. 17:54
Ajjaj! Bizakodóak a fiatalok. Most akkor mi lesz az ellenzéki narratívával, hogy 10-ből 8 el akarja hagyni az országot?
hátakkor
2024. február 02. 17:22
A fizetések alulról határoltak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!