Átruházták a Műcsarnok és a Vigadó tulajdonjogát

2012. november 22. 16:41

A Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén; az MMA több művészeti testületbe is tagot delegálhat, illetve dönthet a létrehozandó Nemzet Művésze díj odaítéléséről. A kormány szándéka, hogy a magyar művészeti élet egészét lefedő Magyar Művészeti Akadémia jöjjön létre.

2012. november 22. 16:41

Szerdai ülésén a kormány megtárgyalta az MMA kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről és egyes kulturális tárgyú jogszabályok módosításáról szóló előterjesztést – mondta el az MTI-nek csütörtökön a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László bejelentette: a Műcsarnoknak mint ingatlannak a tulajdonjoga az akadémiához kerül, a kortárs kiállítóhelyet üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosa és fenntartója azonban továbbra is az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) marad, a nonprofit kft. feladatellátásának művészeti és tartalmi kérdéseiben egyetértési jogot biztosítva az MMA elnöke számára.

A kormány döntött arról is, hogy az Emmi 2013. október 31-ig az MMA elnökének bevonásával átvizsgálja a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, különösen a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásait. Az NKA alelnöki tisztét is ellátó L. Simon László kiemelte, hogy a kulturális alap forrásai és működése változatlan marad. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke személyesen is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az NKA mint a hazai kultúrmecenatúra egyik legfontosabb szervezete megőrizze integritását és folytathassa munkáját, hiszen a rendszerváltás után ő maga bábáskodott az NKA létrejötténél – közölte az államtitkár.

L. Simon László tájékoztatása szerint a kormány az MMA számára közreműködési lehetőséget biztosít a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, egyetértési jogot ad az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és a szakbizottságok elnökei kinevezésében. Az akadémia képviselője a jövőben részt vehet a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács ülésein, tagot delegálhat a Magyar Ösztöndíj Bizottságba, valamint az Országgyűlés Szent Korona Testületébe. Döntés született a Nemzet Művésze díj megalapításáról is, amelynek odaítéléséről az MMA dönthet; a köztestület folyósítja az elismeréssel járó életjáradékot is. A Nemzet Művésze díj felváltja a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere és a Magyar Állami Operaház Mesterművésze elismeréseket, amelyek birtokosai automatikusan részesülnek az új díjban. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításoknak 2012 végéig kell megszületniük.

„Szeretnénk, ha egy sokszínű, változatos, a magyar művészeti élet egészét lefedő Magyar Művészeti Akadémia jönne létre”, ezért 50 fővel 250-re emelkedik a köztestület rendes tagjainak száma, akik művészi tevékenységük elismeréseképpen életjáradékban részesülnek – közölte az államtitkár. Ennek összege a jövő évtől bruttó 150 ezer, a levelező tagok esetén 100 ezer forint. A kormány támogatja, hogy a juttatás az évtized végéig elérje a Magyar Tudományos Akadémia által a Magyarországon élő, hazai akadémikusok részére folyósított havi tiszteletdíj összegét – mondta L. Simon László.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2012. november 23. 07:55
"a kortárs kiállítóhelyet üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosa és fenntartója azonban továbbra is az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) marad" Jól fordítom? Minisztérium Kft pumpálni fogja a közpénzeket, állami tulajdon helyett privatizált műintézményekbe. Miért nem maradhat inkább tisztán állami, ha úgyis az állam tartja fenn?
Potymog
2012. november 23. 07:43
"A Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát" A tulajdonjognak mi köze a művészethez? Miért nem csak a működtetést adja át a kormány? Miért kell minden magyar kulturálódását kiemelten szolgáló intézményeket néhány ember kezére játszani?
afterall33
2012. november 22. 18:15
Hogyan lehet az önjelöltek testületét az alkotmányba pikkelyezni, és közpénzzel kitömve, kultúrpolitikai hatalommal felruházni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!