ifj. Szepsy István: Új termékleírás kell Hegyaljára

2013. november 04. 14:30

Tokaj-Hegyalja egyik legdinamikusabban fejlődő borászata a mádi Szent Tamás Pincészet, melyet 2009-ben alapítottak. A nagyközönség leginkább a 2012-ben megjelent Mád-borokról ismeri a borászatot. A pincészet két borásza közül most ifj. Szepsy Istvánnal beszélgettünk a 2013-as évről, a tokaji termékleírásról és aszúszabályozásról, valamint a Mád-borokról.

2013. november 04. 14:30
Jenei Balázs

Habár édesapádat már kérdeztük a 2013-as évről, te mit gondolsz? Milyen év áll mögöttetek? Mennyire volt nehéz a tenyészidőszak, a betegségek elleni védekezés, illetve mit okozott a nagy meleg a szőlőben?

Édesapám már leírta a lényeget, nagyon sok mindent nem tudok ehhez hozzáfűzni. Azt azonban mindenképpen megemlíteném, hogy az évjárat vegetációs időszakában jelentkezett az eddigi legnagyobb Esca fertőzés Tokajban. Ez ijesztően sok tőke pusztulásához vezetett főként azokon a fiatal és középkorú ültetvényeken, amelyek lösztalajon vannak. Ott voltak a legnagyobb károk. Tokajban azokban a szőlőkben, ahol nincs hajtás és fürtválogatás, ott nem jellemző ez a vírus. Úgy tűnik, hogy ott jelenik meg gyakrabban a vírus, ahol több a sebzési felület a hozamkorlátozásnak köszönhetően, de alapvetően a valamikori alany az, ami döntően befolyásolhatja a vírus megjelenését. Az Esca szárazabb években és helyeken sokkal több esetben fordul elő.


Az Esca fertőzésről:

Az Esca, népi nevén szőlőrák, az egyik legkártékonyabb gombás betegség, amit a Stereum hirsutum kórokozó okoz. A betegség az egész növényt megtámadja, és a tőke halálát okozza. A fertőzés a szél által vitt oltóanyag okozta sebeken keresztül történik leggyakrabban. Olyan helyeken gyakori a fertőzés, ahol gépekkel történik a szüretelés, ami nagyfokú sérülést jelenthet a növénynek. 

Első számú tünete, hogy a faanyag sötét szövethalált mutat a bélszövetből kiindulva. A keresztmetszetében fekete határoló vonal jelenik meg, középen fehéres, szivacsos résszel. Másodlagos tünetként csökken a növény vegetatív életereje. Ez a fehér szőlő fajtánál a világos, tigriscsíkos foltok, illetve kék szőlő fajtáknál a vöröses foltok megjelenésével jár, valamint korai levélhullással a száradás miatt.

Hatásos védekezés jelenleg nincs ellene, a nátrium-arzenil vegyületet korábban betiltották, mert káros az emberi szervezetre. Ezért csak higiéniás módszerekkel lehet tenni ellene, és főként a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. A növényen keletkező nagyobb sebeket gombaölővel, vagy biológia hatóanyag-készítménnyel kell kezelni.


Milyen évjáratra számítasz minőségben? Mit fogsz/fogtok idén a pincében másként csinálni, mint eddig? Balassa Istvánnal mindig egyetértetek a borászati módszerekben a Szent Tamásnál?

A szárazbor-alapanyagok jó minőségűek, a szüret kezdetén már minimális botritisz is jelen volt. A száraz borokban jó évjáratot várok, annak ellenére, hogy magas lesz a sav- és alkoholtartalom is. Az alkohol fél százalékkal lesz több, mint tavaly volt. Az aszút még nem kezdtük el szedni, de látszik, hogy lesz valamennyi és az úgy tűnik, jó minőségű is lesz, azonban mennyiségben nem lesz kimagasló nálunk.

Amire idén jobban oda kellett figyelnünk, az a válogatás aprólékossága, a korábban érkező botritisz miatt. A borászati eljárásban nincs különösebb változás, azonban dűlőnkként sokkal több tételt készítünk el külön-külön. Ezek a borok lehet, hogy piacra fognak kerülni önálló tételként is, lehet, hogy nem. Ezzel a módszerrel a szüreti időpontok és főként a parcellarészek közti különbségeket szeretnénk megvizsgálni.

Balassa Istvánnal nem mindig értünk egyet elsőre, de hamar konszenzusra jutunk. Az eddigi tapasztalataink nem terjedtek ki egy ilyen ütemű és méretű borászati munkára. Ezért sok konzultációval alakítjuk ki az aktuális munkafolyamatokat, a felelősség azonban engem terhel, azt továbbra is én vállalom.  

Idén elérte Hegyalját az aszúsodás. A borvidéken már sokan vártak erre, viszont egy korábbi cikk arról írt, hogy kárba veszhet az aszú egy része a rossz termékleírás miatt. Valóban akkora problémát jelent a termékleírás? 

A termékleírás jelen formája nem jó, ezért indult el korábban az eredetvédelmi tevékenység (Mádi Kör), és ezért kezdődött meg a hegyközségek átszervezése is. Attól még, hogy a tisztújítások már megtörténtek, még nem lett új szabályozás. A szabályozás megújítása folyamatban van, néhány fontos dologban már a napokban születhet módosítás. Ez már az idei szüretet is befolyásolhatja pozitív irányba. A hvg.hu-n közölt cikk szerintem egy kicsit drasztikusabban mutatja be a problémát, mint az valójában érzékelhető. A leírás több mint tíz éves, eddig is probléma lehetett volna.

Az tény, hogy létezik egy táblázat, ami az aszúszem és az alapbor arányáról rendelkezik. Ez az arány valóban helytelenül, nem reálisan szerepel a termékleírásban. Az aszúszemek minőségét főként az ellenőrök döntik el, nem csak a mérhető adatok, hanem vizuális paraméterek alapján. Létezik egy leírás arról, hogy a szemeknek hogyan kell kinézni. Többen ezt a leírást kifogásolják.

Szükséges egy új termékleírás? Mi az, amit egy tokaji borvidéki termékleírásnak tartalmaznia kellene, és mi az, ami felesleges?

Mindenképp szükséges egy új termékleírás, ahogy arról már korábban szót ejtettem. Létezik a rendtartás, ami a helyi szabályozás és létezik a termékleírás, ami az európai uniós szabályozás, és az EU felé fontos. Ezen termékleírás alapján lehet egy bor eredetvédett egy adott borvidékről. Az egyéb uniós borvidékek termékleírása nyilván megegyezik a helyi szabályozásokkal, azonban a termékleírás nem annyira részletes, sokkal megengedőbb, mint a rendtartás.

Ez azért van, mert ha csak részletek módosulnak a helyi szabályozásban, akkor ne kelljen azzal együtt a termékleírást is módosítani, mert az évekbe is telhet. Hogy mit kell, vagy mit kellene tartalmaznia a tokaji termékleírásnak, és mi az, ami felesleges, azt a jogszabályok hiányos ismerete miatt még nem tudom megmondani.

A Mád-furmint nagy sikerrel debütált mind a magyar, mind a nemzetközi piacokon. Hány termelő csatlakozott eddig a közös brandhez? Idén mekkora területről vásároltatok szőlőt a Mád-borhoz?

A hűvös ősz miatt később érett be a szőlő, ezért a tavalyinál két héttel később kezdtük el szüretelni a Mád-borokhoz az alapanyagot. A szüretet október 21-én fejeztük be. A szőlő nyolc dűlőből származik, a legnagyobb része a Nyúlászóból került a pincébe, de a termés egy-egy része az Úrágyából, az Urbánból, a Középhegyről, a Kishegyről, a Subáról, a Sarkadról és a Danczkáról származik. A pincészet 14 termelővel kötött eddig szerződést, amely összesen 25 hektár területet jelent. 2013-ban nem tudtunk több Mád-bort készíteni, mint 2012-ben, mert az infrastruktúra fejlesztése még nem tette azt lehetővé. Azonban az idei évjáratot már az új üzemünkben fogjuk palackozni.

A 2012-es bort beválasztották Anglia 50 legjobb bora közé. Hogyan alakulnak az eladások? Az eredeti cél az volt, hogy a szüretig el is fogyjon. Ezt a cél sikerült teljesíteni, vagy még kitart a 2012-es bor, a következő évjárat megjelenéséig?

Szerencsére a boraink eladásai mindenhol növekednek. A dűlős borok esetében Angliától egy intenzívebb fejlődést várunk, Magyarország után ott a legerősebb a jelenlétünk. A bor a szüretig nem tud elfogyni és nem is lenne jó, ha elfogyna. Szükség van a folyamatos piaci jelenlétre. Úgy tűnik az lesz a tendencia, hogy április 1-e körül tud megjelenni az új évjárat. Ha ezt igyekeznénk minél előbbre hozni, akkor nagyon erőltetett lenne a bor előkészítése a palackozásra. 

2013-ban hány palack Mád-bor készítését tervezitek, összesen és fajtánként? 

Mivel a kapacitás nem tette lehetővé, ezért ugyanannyi bort fogunk készíteni, mint tavaly, ugyanazokkal a fajtákkal. Az eloszlások sem fognak változni, közel azonos mennyiségek lesznek egy-egy tételből, mint 2012-ben. Így a furmintból lesz a legtöbb, közel százezer palack, a félszáraz hárslevelűből 7300 palack körül várható, míg az édes Mádból, ami furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasítása, nyolcezer 0,375 literes palackot tervezünk készíteni. 

Merre fog tovább fejlődni a kínálat? Esetleg lesz Mád-aszú is?

A jövőben nem kizárt, hogy készítünk aszút is Mád név alatt, bár eredetileg nem lett tervezve a technológiába. Egyelőre nem tervezünk új termék megjelenését.

Az interjú október 22-én készült. A képek a Szent Tamás Pincészet és a Szepsy Pincészet Facebookjáról származnak.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!