Jó évet zárt a Csányi Pincészet

2013. december 19. 10:11

Kétszázmillió forintot költ jövőre szőlészeti berendezéseinek fejlesztésére a Csányi Pincészet. Jó évet zárt a villányi borászat: 15 százalékkal nőtt a belföldi értékesítés. A magyar borok nemzetközi presztízsét és ismertségét alacsonynak ítélik, a kereskedelmi sikerhez szerintük stabil minőség, nagy mennyiség és jó versenyeredmények szükségesek.

2013. december 19. 10:11

Kétszázmillió forintból fejleszti jövőre szőlészeti berendezéseit a Csányi Pincészet, közölte a cég az MTI-vel. A közlemény szerint az évi több mint egymilliárd forintos forgalmat bonyolító társaság az idén 15 százalékkal növelte belföldi értékesítését, miközben a nemzetközi piacon is erősítette jelenlétét.

Az export növelését elősegítik a jövő évi fejlesztések is, amelyek főként a szőlészet gépesítésének korszerűsítését szolgálják. A közleményben Gál József vezérigazgató kiemelte, hogy a cég a válság alatt sem állt le a fejlesztésekkel: 2009-2013 között 600 millió forintnyi beruházást hajtott végre. Ennek legnagyobb részét - 450 milliót - szőlőtelepítésre fordították, és az idén már szüreteltek a Villány leghíresebb területének számító Kopár-dűlőn, amelynek negyede a borászat saját területe.

A fennmaradó összeget szőlészeti és borászati gépek, berendezések beszerzésére fordították. A cégvezető szerint a magyar borok ismertsége, presztízse a nemzetközi színtéren még mindig alacsony. Megjegyezte, hogy a jelentősebb piacokon csak az számíthat komolyabb megrendelésre és kereskedelmi sikerre, aki stabil minőséget garantálva egy fajtából legalább évi százezer palack leszállítására képes, és borai a nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelnek.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wartog
2013. december 19. 22:08
vajon hány embernek van hányingere e hír hallatán.
johnnyrotten
2013. december 19. 22:07
Jaj, pedig már úgy izgultam, hogy nem így lesz! :-)) Az áruházláncokat elárasztják Csányi borai. Egyik felejthetőbb, mint a másik. Igya, akinek arra van gióusztusa. Jómagam inkább kevesebbszer iszom, de akkor már jó bort, drágábban, mint Csányi nagyüzemi, ócsított termékei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!