Goreczky Gergely, a Tokaj Kereskedőház vezére: Elhagyjuk a filléres kategóriát

2014. április 17. 08:45

Drágább, de jobb tokaji borokat ígér a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója. Az állami cég pár éven belül kivonulna az alsópolcos kategóriából, és mind minőségben, mind árszínvonalban Villány és a nemzetközi élvonal felé tendálna termékeivel. Íme, a Zemplén TV interjújából a lényeg.

2014. április 17. 08:45
Bukovics Martin

Tavaly február 1-jével váltották le a Tokaj Kereskedőház akkori vezérigazgatóját, Kiss Istvánt, hogy a boros körökben addig gyakorlatilag ismeretlen közgazdász, Goreczky Gergely foglalja el a helyét az állami tulajdonú borászat vezetői posztján – és vele együtt az új, a borvidéki csúcspincészetek filozófiáját magáénak valló tulajdonosi szemlélet. A Zemplén TV arra kérte Goreczky Gergelyt, mesélje el, mi történt azóta.

Mi volt a gond a kerházzal, miért kellett a váltás?

Elsősorban azért, mert az állam is része kívánt lenni a tokaji borvidéken zajló borminőségi változásoknak – a legegyszerűbben ezt úgy tehette meg, ha a borvidék termésének egyharmadát feldolgozó Tokaj Kereskedőházat ennek szolgálatába állítja. Az új menedzsment azzal kezdte, hogy átvilágította a céget. Arra jutottak, hogy a termelőkkel való kapcsolattartást újra kell gondolni, az eddigi szőlőfelvásárlási rendszert át kell alakítani, a feldolgozó technológiáját pedig fel kell újítani annak érdekében, hogy a világpiacon komoly minőséget mutathasson fel a cég.

Goreczky szerint bár korábban úgy tűnt, nyereségesen gazdálkodik a Kiss István vezette cég, üzemi szinten veszteséges volt a vállalat. Ennek legfőbb problémáját a Tokaj Kereskedőház közel sem ideális termékszerkezetében látja Goreczky: „Harmincféle bort készítünk, több mint százféle csomagolásban, ezt nem érti sem a fogyasztó, sem a piac.” A vezérigazgató szerint a költségszerkezeten és a magas termelési-üzemi veszteségeken is van még mit javítani – utóbbi esetében az állami tőkeinjekcióból finanszírozott hűthető-fűthető tartályok megépítésétől várnak javulást.

Eltelt egy év, mi történt eddig?

Van egy stratégiája a cégnek, mely több pilléren alapszik. Az egyik ilyen a borvidéki szabályozás, itt a hegyközségekkel együttműködve már sínen vannak: Goreczky szerint az aszúszabályozás átgondolása és a borvidéken kívüli palackozás tiltása a legnagyobb eredmény eddig. Utóbbi Goreczky szerint több olyan céget is a borvidéken való tartálypark, illetve palackozó létesítésére késztet majd, akik vagy szőlő vagy bor formájában elvitték a borvidékről a termést, hogy azt úgymond otthon palackozzák le.

A minőségi alapanyag előállítása a második pillér: a korábbi vezetés alatt Goreczky szerint ez nem volt fontos szempont, most viszont az új minőségbiztosítási rendszer, az integrált szőlőterületek felmérése és a tudatosabb alapanyag-menedzsment jobb minőségű alapanyagot ígér. A vezérigazgató szerint az újonnan felállított rendszer jól vizsgázott a 2013-as szüret során, bár hozzátette azt is, hogy az évjáratra se lehetett panaszuk, az időjárás is sokat hozzátett az új rendszer debütálásához. Igazán 2014 végére fogják teljesen átlátni, melyek a jobb és kevésbé jobb szőlőterületek. A jobb minőségű alapanyag költsége a borok áraiban is meg fog jelenni: pont ez vele a cél.

Most 2-2,5 kilós tőketerhelést ajánl a minőségi szőlőtermelőknek a cég azokon a helyeken, ahol korszerű, jó állapotú ültetvények állnak rendelkezésre. Ahol a körülmények nem ideálisak, ott jobban, a bortörvényben megengedettek szerint lehet terhelni a tőkéket, ám termésük az alacsonyabb kategóriájú termékeket fogja gazdagítani, amit vagy zempléniként hoznak forgalomba, vagy helyben locsolják el.

„Akkor lesz 1 euró egy a szőlő felvásárlási ára, ha a palackozott bor ára is jóval magasabb lesz. Ha a mostani 2-3 eurós szintről fel tud menni 5-8 eurós szintre egy palack átlagos, mindennapi fogyasztásra alkalmas bor ára, mint Ausztriában, Észak-Olaszországban, Franciaországban. Amíg nem tudunk a piacainkon rentábilisan eladni, addig sajnos nem magas a felvásárlási ár” – mondta a Zemplén TV-nek Goreczky.

A harmadik pillér a modern technológia: eddig a teljes tárolókapacitásnak mindössze 15-20 százaléka volt hűthető, ahhoz azonban hogy irányított erjesztéssel tudjanak bort készíteni, sokkal több modern tartályra van szüksége a cégnek ahhoz, hogy a mindennapok bora kategóriába jó savú, gyümölcsös borokat készítsenek. „Tavaly közel 7 millió palackot adtunk el. Ezt kis kézműves módszerekkel nem lehet elkészíteni, csak nagyüzemivel, amihez viszont komoly és modern, tiszta technológia kell” – fogalmaz a vezérigazgató, aki hozzáteszi: a fahordókat sem fogják száműzni, hiszen a tokaji édes borkülönlegességeknek és a komoly száraz boroknak kell a hordós érlelés. A mostani fejlesztéseknek köszönhetően 100 ezer hektoliternyi hűtőtartály-kapacitás jön létre.

Goreczky Gergely szerint a most használt palackozósor sterilitásával is akadnak problémák, így a jövőben nemcsak új palackozósort szerez be a cég, hanem külön csarnokot is épít erre a célra. A lepalackozott árunak is új raktárat építenek.

Hogy akarják mindezt eladni?

A Tokaj Kereskedőház termékpalettájával az a gond Goreczky szerint, hogy az alacsony árú borok dominálják a kínálatot: „Nem szeretnénk pár év múlva olyan bort előállítani, ami a filléres, párszáz forintos kategóriába kerül.” A cél a tokaji borok árszínvonalának és minőségének felzárkóztatása a villányi és a nemzetközileg is jegyzett külföldi borvidékekhez. Ehhez borvidéki szinten összehangolt márkaépítés kell: most folynak azok a piackutatások, amik felmérik, ki és miért veszi, illetve venné meg a tokaji borokat. A cég végleges termékportfóliója ezek eredményéhez igazodik majd.

Goreczky Gergely most az ázsiai, az észak-amerikai és a skandináv piacot látja alkalmasnak arra, hogy ott tokaji bort nagyobb mennyiségben el lehessen adni. A tokaji világhírű, csak senki nem issza: igazi sikere ezért akkor lesz a tokaji bornak a kerház vezére szerint, ha nagy befektetéssel széles körben megismertetik a világgal. A helyi turizmusra is számítanak: hamarosan elkezdenek építeni egy látogatóközpontot.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunzoo
2014. április 17. 20:35
Ez mind csak mese és pénzszórás lesz ha a végén előveszik a mustsűrítményt......
istimester
2014. április 17. 20:03
Ha 5-6 euró/palack fölé mennek, akkor nagy jóstehetség nélkül is ki lehet jelenteni, nem fog tágulni a vevőkörük. Ez a kategória tele van aránylag jó, mindennapi fogyasztásra alkalmas borokkal. Az 1500 ft / palack már bőven nem az ipari lőre kategória. Ami kimondottan idegesít, hogy Brünnben 2 fajtán kívül szinte semmit nem lehet kapni, ha tokaji borról van szó. Van kommersz félédes furmint és hárslevelű 80-90 czk körül, ezzel ki is fújt a világhírű magyar borképviselet. És még így is meglehetősen gyakran vásárolom, mert a cseh borok semmilyen szinten nem tudják visszaadni a magyar ízvilágot. Viszont jobban örülnék, ha minőségben megugornák a kommersz középszert és az sem zavarna, ha ezért palackonként 30-40 koronával többet kellene fizetni. A nyolc eurós tervek ugyanakkor könnyen eladhatatlanságba torkollnak..
krksziget99
2014. április 17. 15:40
Megint egy új főnók, de a bor drágul, csoda ha nem fogy? Minden góra mondja a tutit emelni kell az árakat, akkor amikor itt zalában zártkerti termelő örül ha 250 forintért elviszik a borát amitől ugyanúgy be lehet rugni mint az 1800 forintos tokajitol!Fel kéne már mérni a magyar keresetet, adják spanyolba vagy olaszba akár 4-5 ezerét a tokajit-ha van olyan bolond aki ad érte annyit -de itt még a 3 %-os olcsó sörre sem tellik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!