Átússzák a Balatont szombaton

2015. július 01. 14:13

Szombaton immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A szervezők szerdai, siófoki sajtótájékoztatójukon közölték: ezúttal is ezreket várnak a népszerű szabadidős eseményre.

2015. július 01. 14:13

A 33. Pek-Snack Balaton-átúszásra szombaton ezúttal is ezreket várnak, hogy teljesítsék a két part közti 5200 méteres távot. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet szombaton 7 óra és 13.30 óra között, 8 órától 14 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás. A biztonság jegyében idén is csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen. Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres részvételt, tavaly pedig – a kétszeri halasztás ellenére – több mint hétezren vállalták a kihívást. 

 
„A Balaton-átúszás nagy örömmel csatakozott Áder János köztársasági elnök kezdeményezéséhez, az Élő Bolygónk kampányhoz azzal a céllal, hogy a lehető legtöbben hallassák a hangjukat a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az átúszás résztvevői virtuális aláírásukkal csatlakozatnak majd a kampányhoz a helyszínen” – fogalmazott a szervezőbizottság elnöke, Szántó László. A korábbi profi ökölvívó világbajnok Erdei Zsolt hatodik úszására készül, ismét ott lesz a mezőnyben a többszörös hosszútávúszó világrekorder Mányoki Attila, valamint válogatott úszók, vízilabdázók, triatlonisták is rajthoz állnak. A Magyar Honvédség egy csaknem háromszáz fős Úszó Erőddel készül, immár 14. alkalommal. Az időjárási előrejelzések szerint remek idő és úszásra alkalmas vízhőmérséklet várható, de a végső döntést a rendezők – a hagyományokhoz híven - csütörtökön délben, a meteorológusokkal és a vízirendészet vezetőivel történt egyeztetés után hozzák meg.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!