A természet mindig mutat valami újat

2015. október 29. 20:56

Nagyon sok munka, és átvirrasztott éjszaka van mögöttünk, de elégedettek vagyunk az idei szürettel. Nagyon részlet- és íz gazdag fehérborok készülnek idén megszületni – írta Sziegl Balázs hajósi borász a Mandiner.bor-nak küldött szüreti beszámolójában.

2015. október 29. 20:56
Sziegl Balázs

A tavalyi küszködős és kétségekkel teli évünk után, nagy reményekkel vártuk a 2015-ös szüretet. Közben a birtokunk is gyarapodott, közel 2-szer nagyobb szőlőültetvényről szüretelhettünk, mint az előző évben.

Nem kezdődött túl jól számunkra az év. Februárban vásároltunk egy 2 hektáros ültetvényt, amit már akkor kicsit rizikósnak éreztünk. Az aggodalmunk sajnos, később be is igazolódott. A szilveszter körüli nagy hidegek, és az előző év nehézkes vesszőbeérésének köszönhetően igen komoly fagykárt szenvedett az ültetvény. Ezt később szépen helyreállítottuk, a tőkék túlélték, viszont termést nem túl sokat tudtunk innen szüretelni. Szerencsére a többi ültetvényünk fagymentes helyen van, így máshol ilyenfajta kárunk nem született. Ezt leszámítva az egész vegetációs időszak szinte problémamentesen zajlott. Mivel mindent ketten és kézzel csinálunk, picit féltünk a tavasztól, de úgy érzem végig kézben tartottuk a munkákat, mindenhova csúszás nélkül odaértünk.

A meleg, aszályos nyár volt az egyetlen félő tényező, ami elronthatta a szüret előtti jókedvünket.

Augusztus 20-án meg is kezdtük a szüretet, Irsai Olivért szedtünk Érsekhalma határából, a Hársfásútról. Egy kis napperzselést leszámítva gyönyörű termése volt a még fiatal tőkéknek. Ezután kis szünet következett. Szeptember első felében aztán megsokasodtak a szüreti napok. Kis parcellák, kis szüretek, külön-külön, kis tételben feldolgozva és erjesztve. Ezekből lesznek aztán később a birtokboraink. A fehérszőlőink minden esetben hozamkorlátozva voltak. A mustfokok ettől függetlenül nem szálltak el, már az erjedő tételekben éreztük, hogy nagyon részlet- és íz gazdag fehérborok készülnek idén megszületni.

Szeptember második fele aztán hozta a nem várt megtorpanást. Több napos, nagy mennyiségű (150 mm) eső esett, ami jóval meghaladta az ebben az időszakban szokványosnak mondható átlagot. Az esőzések után ismét felpörögtek az események. Ugyan kicsit felfrissült a szőlőnövény, de láttuk, hogy a kint lévő fajtáink igen vegyesen reagálják le a sok csapadékot. Kint volt még a termések több mint fele. Még időben, veszteség nélkül sikerült október közepére mindent a pincében tudni. Ebben a szakaszban szedtük a Furmintot, Olaszrizlinget, kései öregtőkés fehéreinket és a Kékfrankost. Akkor persze kissé kapkodósan és félve dolgoztunk  nagyon összecsúsztak a szüreti napok - de, mint utólag kiderült a félelemre nem volt okunk, mert ezek lesznek talán a legizgalmasabb tételeink. Van még kint ugyan egy nagyon kevés fehér szőlőnk, de egy időre most beköltöztünk a pincébe. A borokat minden esetben spontán erjesztettük, segédanyagok nélkül. Mennyiségben elmaradtunk a kitűzött célunktól, de a minőség remélem, kárpótol mindent.

Összességében elégedettek vagyunk az idei szürettel. Nagyon sok munka, és átvirrasztott éjszaka van mögöttünk. Nem minden úgy alakult és úgy történt, ahogy azt szerettük volna, de talán ez így is van rendjén. A természet mindig mutat valami újat, váratlant, ami visz egy kis izgalmat a szőlészek  borászok életébe. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!