Kevesebb szőlőre számítanak idén a borászok

2016. augusztus 09. 13:38

Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost, közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A Földművelésügyi Minisztérium várja minden olyan gazda jelentkezését, akinek a jég miatt 30 százalék fölött csökkent a terméshozama.

2016. augusztus 09. 13:38

Légli Ottó HNT-elnök egy budapesti sajtótájékoztatón kedden arról beszélt, hogy az idei szüreti becslés még változhat az időjárástól függően. A mostani felmérések szerint az idei termésből mintegy 2,5-2,7 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe. A bor minőségét a következő hetek időjárása jelentősen befolyásolja még. A borászok számára a csapadékmentes, napsütéses idő volna a legkedvezőbb, tette hozzá.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára bejelentette: az idei szüret megkezdődött; a Balatonnál már szedik a csabagyöngyét, de más borvidékeken is hamarosan elkezdődik a korai érésű fajták szedése. Gál Péter jelezte: a HNT kérésének megfelelően a jégkárt szenvedett szőlős gazdák jelentkezését is várják a kárenyhítési alapba, ennek feltétele, hogy a hozamérték csökkenés mértéke elérje el a 30 százalékot.

A kamatmentes hitel lehetőségét a szaktárca kibővíti azokra a településekre, ahol komoly jégkár érte a szőlőt, hogy a kieső termésmennyiséget máshonnan lehessen pótolni, illetve a kieső bevétel ne okozzon jelentős működési zavart egy-egy gazdaságban. Ebben a keretben legfeljebb 50 millió forint kamatmentes hitelt lehet igényelni.

Légli Ottó az MTI kérdésére elmondta: az előzetes felmérések szerint az idén 10-15 százalékos lehet a veszteség vihar- és a jégkárok után. Azokon a borvidékeken viszont, ahol az eső jótékony hatására a szőlőszemek kiteltek, ott akár 10 százalékos többlet is előfordulhat, ami országos átlagban ki is egyenlítheti a kiesett termést. A helyettes államtitkár kiemelte: a kormány döntött a borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatásáról is. Ennek keretében 40 milliárd forint összegű támogatási forrásra lehet pályázni. A pályázati felhívás már elérhető, és az első pályázatokat szeptember 12-én lehet beadni A támogatás mértéke legfeljebb 45 százalék.

Jelezte: egy kisebb kerettel a szőlőszerkezet-átalakítás támogatása is újra elérhetővé válik - ez a keret ugyanis tavaly kimerült. A pályázható támogatás összege 3 millió euró, több mint 900 millió forint lesz a tervek szerint. Kitért arra, hogy az FM és a HNT közötti együttműködési megállapodás keretében a HNT elkészítette a borágazati stratégia első változatát. Ennek széleskörű társadalmi egyeztetése most zajlik.

A folyamatról Légli Ottó elmondta: a készülő stratégiát széles körű társadalmi egyeztetést követően alakítják ki, lényege, hogy az ágazatban folyó tevékenység hosszú távon jövedelmező és fenntartható legyen. Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója arról beszélt, hogy a jövő év elejére várhatóan elkészül a középtávú bormarketing koncepció az ügynökségnél.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!