Demeter Endre: Szerintünk a komoly pezsgő száraz

2016. szeptember 01. 10:45

A mádi Demetervin 2002 óta kísérletezik pezsgővel. A pincészet hamarosan bemutatja első forgalomba kerülő, 2014-es évjáratú alapborból készült pezsgőjét, amely Garamvári Vencellel együttműködésben készült el. Demeter Endrét ennek kapcsán magáról a pezsgőről, illetve a buborékos ital tokajiságáról kérdeztük.

2016. szeptember 01. 10:45
Bukovics Martin

Egyelőre nem túl gyakori jelenség a tokaji pezsgő. Miért döntött úgy, hogy készít egyet?

Szerencsére egyre gyakoribb. Már 2004-ben elkezdtük a kísérletezést, mert apámmal a pezsgő a legfőbb közös hobbink, és mert a furmint és a hárslevelű is kiválóan alkalmas fajták nemcsak a nagyformátumú borok, hanem alapborok, azaz pezsgők készítéséhez is. Az első eredményes palackok inspirációjával kicsit komolyabban vettük a dolgot, és ellátogattunk számos pezsgőtermelőhőz Európa-szerte, akiktől nagyon sokat tanultunk.

Végül visszatértünk a kezdetekhez: Garamvári Vencel volt az első, akit faggattam, és a kezdetektől sokat segített az itthoni, technológia nélküli „játékban”. A Chateau Vincent készítette az első piacra kerülő Demetervin pezsgőt a 2014-es évjáratból.

Milyen szőlőfajta és termőhely adja a pezsgő alapanyagát?

Furmint és hárslevelű fele-fele arányban a mádi Kakas, Betsek és Danczka dűlőkben fekvő saját szőlőinkből készített alapborból.

Miért éppen az Extra Brut édességfokozat mellett döntött?

Szerintünk a komoly pezsgő száraz. A extra brut kategória 6 gramm maradékcukra az, amiről azt gondoljuk, hogy éppen megfelelő.

Nem tart attól, hogy az alacsony cukortartalom miatt kevésbé lesz érlelhető a pezsgő?

Nem. A cukortartalom a savval együtt kezelendő adat, véleményünk szerint az ásványosság lehetővé teszi, hogy hibátlan legyen az egyensúly. Az érlelhetőséggel sem lehet gond egy ilyen minőségű alapbor és pezsgősítés esetében.

Mit gondol, milyenek az eddigi tokaji pezsgők, van már valamiféle stílus, irányvonal, vagy annak kezdeménye?

Nagyon boldogok vagyunk, hogy mások is hisznek a számunkra kedves ügyben, így sokkal könnyebb. Mi készítettük az első gyöngyözőbort a borvidéken, és gyorsan lettek követők, abból a kísérletből szép emlékek és a Délceg fantázianevű tartályos erjesztésű szárazborunk maradt, ami szintén nagy siker. A stílus még nem teljesen egységes, és azt hiszem, hogy mivel itt kis tételekről, különlegességekről van szó, iparról szó sincs, ezért nem is kell feltétlenül annak lennie, főleg a fejlődés jelen pontján, hiszen a különböző kísérletekkel gyorsabban halad a közös munka.

Mitől lesz egy pezsgő tényleg tokaji?

A világon egyedülálló hungarikum fajtáktól, és az egyedi, megismételhetetlen talajoktól, amin ezek teremnek. Na és persze a borászoktól, akik stílusának lenyomata kikóstolható a gyöngyök közül.

Milyennek kell lennie egy igazi tokaji pezsgőnek? Kell-e Champagne-ra hasonlítania?

Az igazi tokaji pezsgőnek személyes véleményem szerint Tokajról, azaz a csúcsminőségről, a saját fajtáinkról, és esetleg - stílustól függően - a vulkáni talajainkról kell szólnia, tehát különlegességnek, kuriózumnak kell lennie, ahogy nem is lehet más, így egyáltalán nem cél az utánzás, főként nem a sztenderdizáció, a házra jellemző karakter minden áron való erőltetése, az iparági jelleg.

*

A Demetervin Extra Brut pezsgőt Isa Schneider kiállításának megnyitóján mutatják be 2016. szeptember 7-én 17 órakor az Erdély Művészetéért Alapítvány E-Galériájában. Az esemény a Budapest Borfesztivál társrendezvényeként kerül megrendezésre. A tárlatot Tolvaly Ferenc író nyitja meg. A megnyitón Karády István Isa Schneider megzenésített borverseit adja elő, a kiállítás fővédnöke Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál igazgatója. A tárlat október 10-ig tekinthető meg kedd-péntek 10-18 óra között.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2016. szeptember 15. 22:03
Akkor jó a pezsi ha utána porzik a veséd! :-) Kár hogy ezt ma, 2016-ban le kell még írni! Amúgy meg az extra brut-ben is van maradékcukor, akinek a 6 gramm nem elég, vegyen Süsü gyerekpezsgőt!
nicknamenick
2016. szeptember 02. 10:39
neked meg hogy jár le a szavatossága a Dom Perignon-nak? ...ennyire megártott a kevert? ;-) :-P
nicknamenick
2016. szeptember 02. 10:39
Demeter Endre előtt le a kalappal! kiváló tokaji (mádi) borász - és ezt nem csak a pezsgője bizonyítja pl. a legutóbbi Furmint Február egyik - ha nem a - legjobb borát is ő készítette nem véletlenül lett pár éve az év Juniborásza is hajrá-hajrá! csak így tovább! :-)
Akitlosz
2016. szeptember 02. 01:59
Rosszul gondolják. A tényleg komoly pezsgőkészítő nem csak egyetlenegy féle pezsgőt képes készíteni, hanem a teljes skálán kínál pezsgőt az extra száraztól a muskotályos édesig. A cég illetve a hozzászólók ízlés dolgában alkotnak egyáltalán nem toleráns véleményt. Ez nem fog üzleti sikerhez vezetni. Ilyen rettenetesen száraz pezsgőt nem, hogy soha nem fogok venni, de meg sem kóstolnám. Nem jó ízük van az extra brut pezsgőknek. A piac dönti el, hogy mi a jó, nem pedig a vaskalapos pezsgőkészítők. Persze nem biztos, hogy vaskalaposak, könnyen lehet, hogy másmilyen pezsgőt nem is tudnak készíteni, csak ezt az egyet, s ezt a hiányosságukat próbálják meg érdemként feltüntetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!