Mozikban az új ’56-os pszichothriller

2023. november 08. 23:07

A most mozikba kerülő új magyar film, a Mesterjátszma Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja. A rendező Tóth Barnabást kérdeztük.

2023. november 08. 23:07
null
Farkas Anita

A forradalom leverése előtt néhány nappal játszódó Mesterjátszmában ugyanaz volt a cél, mint az Akik maradtak-ban: megmutatni, mire képes a szeretet gyógyító ereje?
Ezt így sosem mondtam ki, de nagyon örülök, ha valakinek ez jut eszébe erről a moziról. Talán nem is alaptalanul. Az egyik főszereplőnk, Hajduk Károly a miskolci Cinefesten, ahol a világpremier volt, és ahol ő is először látta egyben az egészet, a vetítés után odajött hozzám, megölelt, és azt mondta: „csináltál egy filmet a szeretetről”. Ezen kissé meg is lepődtem, mert én az utómunkák alatt már nyilván ezerszer láttam a Mesterjátszmát, és mindig az volt bennem, hogy az Akik maradtak egy lassú, meleg tónusú, lágy, érzelmes alkotás, ez pedig éppen ellenkezőleg: egy gyorsan pörgő, hűvös, a felszínen viszonylag érzelemmentes módon feldolgozott sztori. Ezért vagyok boldog, hogy eszerint a mély rétegei is könnyen érthetők-átérezhetők. És mert minden munkámban, talán kicsit régimódian vagy jól fésülten, arra törekszem, hogy legyen valami értelme. Hogy ténylegesen tudjak adni valamit a nézőknek, és ne csupán öncélú játékra költsek el rengeteg pénzt; igyekszem soha nem frusztrációból vagy mutatni vágyásból alkotni. Ez nem jó vagy rossz út, én egyszerűen ilyen vagyok, így működöm.

Egy pap szerintem eleve nagyobb állítás, mint egy ügyvéd, nem egyet közülük valóban megkínoztak, börtönbe zártak a nyilasok és a kommunisták is, többek közt Mindszentyt”

A pap karakterére már eleve az Akik maradtak férfi főszereplőjében gondolkodott?
Nem feltétlenül, de természetesen elhívtuk Károlyt is a kasztingra. A forgatókönyv első verzió­jában, amit Fonyódi Tibor írt, a pap még egy idős, törékeny ember volt. Majd jöttem én, és szabad kezet kaptam mindenféle változtatásra; rájöttem, hogy a film szempontjából jobb, ha egy fiatalabb, életerős karaktert gyúrunk belőle, akinek ráadásul pénzügyi végzettsége is van, így abszolút reális, hogy ő őrzi az egyház kincseinek egy részét. Egyébként a vele történtek ábrázolásában – börtön, kihallgatások – Mindszenty emlékiratai voltak a fő inspirációim. Nemcsak a fogva tartás körülményeire vagy a vallatások menetére gondolok, sok mondatot szinte szó szerint átemeltem Mindszenty belső vívódásaiból, érzéseiből, érzékeléseiből. Visszatérve Hajduk Károlyra, amikor tehát kitaláltam, hogy a pap figuráját fiatalítanunk kell, elkezdtünk a negyvenes korosztályból válogatni. Mindig ragaszkodom a kasztinghoz, valahogy szükségem van rá, hogy az én kamerám előtt hangozzanak el kvázi az én mondataim, csak így tudom végül jó szívvel, nyugodtan egy-egy színész mellett letenni a voksomat. Ez esetben is így történt, de már egy kör után kiderült, amit legbelül azért addig is sejtettem: Karcsi arca egyszerűen verhetetlen. A minimalista játéka, az arckifejezése, az egész lénye képes a nézőt úgy elvinni egy utazásra, hogy közben empátiára is készteti. Biztos, ami biztos, egyszer még összenéztem őt egy sakkjátszma közben Mácsai Pállal, de már ott volt az üveg bor bekészítve mindkettőjüknek az asztalomon. Nemrég pedig felfedeztem, hogy a Károllyal való közös történetünk sokkal régebbre nyúlik vissza.

Fotó: JUNO 11 Pictures

Azaz?
Rendezgettem a digitalizált VHS-kazettáimat, és az egyik, még főiskolás koromban készült felvételen mindketten rajta vagyunk. Egy évfolyamra jártunk a Színművészetin, csak ő a Vas utcába színész szakra, én meg a Szentkirályiba filmesre. Hegedűs D. Géza többször hozott át hozzánk osztályokat kameragyakorlatra, és én már akkor is többször őt választottam. Aztán elsodort minket egymástól az élet, egészen az Akik maradtakig, amiben fantasztikusan nagyot alakított.

Most pedig a B nevű papként teszi ugyanezt. És nem csupán fiatalabb lett, hanem az eredeti műhöz képest a foglalkozása is más lett. Miért gondolta megváltoztatni a Sakknovella ügyvédjét?
Nem volt annyira tudatos döntés, de utóbb nagyon jó sugallatnak bizonyult; az egész filmhez megnyitott egy lelki utat, más spirituális-lelki dimenzióba emelte. Egy pap szerintem eleve nagyobb állítás, mint egy ügyvéd, és nem egyet közülük valóban megkínoztak, börtönbe zártak a nyilasok és a kommunisták is. Többek közt Mindszentyt. Ettől pedig még magyarosabb lett a mi nagyon lazán adaptált forgatókönyvünk.

Hajduk Károly a miskolci Cinefesten, ahol a világpremier volt, a vetítés után odajött hozzám, megölelt, és azt mondta, »csináltál egy filmet a szeretetről«”

A Sakknovellára ön talált rá?
Biztosan hatásosabb volna, ha azt mondanám, hogy igen, de Fonyódi Tibor ötlete volt, milyen jó lenne valahogy a mi szánk íze szerint feldolgozni a művet. Megkereste Szurmai János producert, akinek a felesége egyébiránt sakknagymester, ketten összeálltak, és jelentkeztek a forgatókönyv első verziójával. Zweiget csak ezután kezdtem el olvasni, mára nagyon megszerettem, remek írónak tartom.

Fotó: JUNO 11 Pictures

A korábbi munkái, mint a Rózsaszín sajt vagy a Susotázs, teljesen más jellegűek voltak, most viszont egymás után két, ha úgy tetszik, történelmi filmet készített. Ez szimpla véletlen?
Igen, az. Picit feszélyez is a történelmi film kifejezés, mert az efféle kategóriába sorolás rögtön be is skatulyáz egy alkotást; persze a skatulyákra sok szempontból, ha más miatt nem is, a fesztivál­nevezések miatt szükség van. De nem elsősorban az volt a célom, hogy történelmi filmeket készítsek. A történelem az Akik maradtak és a Mesterjátszma esetében is csak háttér, kulissza, a néző térben-időben való elhelyezkedését segíti. Az első ugye egy tisztán szeretet- és gyógyulástörténet, a Mesterjátszma meg ezenfelül – ha már mindenképpen meg kell határozni valahogy a műfaját – zsánerfilm. Méghozzá pszichothriller. Az más kérdés, hogy van egy spirituális-érzelmi szintje, van benne románc, sőt még némi humor, könnyedség is a másodlagos karakterek által – ehhez mindig ragaszkodom. A legelső filmjeim elég viccesek voltak, már alig várom, hogy újra vicces lehessek.

A hazai közönség számára talán még mindig a vígjátékok a leginkább eladhatók. Mennyire van esélyük az efféle zsánerfilmeknek?
Nem reménytelen a dolog. Ott volt például a Kontroll, amely egyszerre pszichothriller, vígjáték, művész- és közönségfilm, erős szakmai tudással elkészítve. Vagy a Vajna-érát megnyitó Isteni műszak, amely zseniális fekete komédia, nagyon szeretem. Bizonyos körökben kultfilm, nyilván elsősorban a mentőkre gondolok. A Susotázst a tolmácsok kedvelik nagyon. A Mesterjátszma pedig, remélem, pluszban meghódítja a sakkozókat és a vasutasokat is. Utóbbiaknak egyébként színvonalas nemzetközi filmfesztiváljaik vannak. Annak idején a Vonaton című kisfilmemet nem egy ilyenre elvittük. Szóval remélem, itthon is elhiszik végre a nézők, hogy igenis tudunk olyan műfaji filmeket készíteni, amelyek tartalomban és formában is vetekednek – ha nem is a hollywoodi nagy mozikkal, de – mondjuk egy átlagos vagy annál kicsit jobb netflixes tartalommal.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

A Mesterjátszma fordulatairól és egyéb szereplőiről a slusszpoén miatt sok mindent nem árulhatunk el, de annyit igen, hogy egy rövid jelenet erejéig Bereményi Géza is feltűnik a vonaton. Ön pedig a gyerek Bereményi Gézát játszotta a szintén kultfilm Eldorádóban. A tavaly bemutatott Bereményi kalapja portréfilmben pedig ön a kísérő az emlékek labirintusában. Barátok lettek az évtizedek alatt?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szoros viszony van közöttünk, de nyilván követem a pályáját, ahogyan ő is az enyémet. Amikor a róla szóló portréfilm kapcsán a rendező Papp Gábor Zsigmond felhívott, hogy szeretné, ha egyfajta útitársként én is benne lennék ebben az egészben, úgy éreztem, mintha a sors is pont így akarta volna. Éppen akkor fejeztem be Géza önéletrajzi regényét, a Magyar Copperfieldet, óriási hatással volt rám. Különösen az, hogy hiába hallottuk már mindenféle médiumon keresztül százszor ezeket a sztorikat, olyan mélyen és gazdagon dolgozta fel őket újra, hogy az számomra megrázó volt. Fel is hívtam utána, mert ha valami nagyon tetszik nekem, és van rá lehetőségem, szeretem megosztani azzal, akinek az élményt köszönhetem. Hosszú idő után akkor beszélgettünk egy kicsit, majd pár napra rá kaptam ezt a bizonyos felkérést. És mivel közben már forgattuk a Mesterjátszmát, jött az ötlet, mi lenne, ha ő is belekerülne valahogy.

És ön hogyan került annak idején az Eldorádóba?
Otthon mindig ficánkoltam, folyton a nagymamámat és a barátnőit szórakoztattam mindenféle viccekkel meg műsorokkal, ezért, hogy lekösse valahogy az ez irányú energiáimat, a nagy­anyám hétéves koromban elvitt a Harlekin Gyermekszínházba; oda járt egyébként mások mellett Bodó Viktor, Lengyel Tamás és Kárász Eszter is. Ez amolyan előválogatott társaságnak számított, a filmesek ide jöttek először körülnézni, ha valamibe gyerekszereplő kellett. Ez történt az én esetemben is; először Xantus János választott ki a Hülyeség nem akadály című filmjéhez, majd már jött is az Eldorádó. Emellett elkezdődött a színházi „karrierem” is, először Verebes István rendezésében szerepeltem a Vígben, aztán jöttek sorra a kasztingok. Volt egy ilyen párhuzamos életem az érettségiig. Hogy nem szálltam el magamtól, a szüleimnek köszönhetem; ők mindig inkább visszafogtak, figyeltek rá, hogy ne érezzem kivételezettnek magam, például mindig az iskola állt az első helyen. Most, hogy Matyi fiam is a nyomdokaimba lépett e téren, látom igazán, milyen nehéz dolguk volt, és mennyire jól csinálták. Mert az ember nyilván nagyon büszke a gyerekére, de felnőttként, a lehetséges buktatók ismeretében, neki kell észnél lennie.

Fotó: JUNO 11 Pictures

Ezért nem lett végül önből sem színész?
Legelőször is azért, mert kétszer nem vettek fel; az első kudarc, alig tizennyolc évesen, nem viselt meg, a második próbálkozás sikertelensége – mivel arra rengeteget készültem – nagyon. Akkor már a Külkerre jártam, amit nagyon nem szerettem, de utólag hasznos kitérőnek bizonyult: megtanultam két nyelvet, az angolt és a franciát, azóta is napi szinten használom őket. Ráadásul ott lettem igazán filmbolond is. Előtte is szerettem persze a filmeket, már a gimiben állandóan a körúti mozikban ültem, és kőkemény művészfilmekben utaztam David Lynchtől Peter Greenawayig – ma már nem is biztos, hogy végig bírnám nézni ezeket. De fiatalként az ember még nagyon nyitott. Ezt látom a tanítványaimon is az ELTE-n: Tarr Béla alap, és imádják a például a japán lassú filmeket vagy a háromórás török mozikat, többször is lelkesen megnézik őket.

A streamingcsatornák sorozatainál a kutyát nem érdekli, ki ül a direktori székben, sokkal fontosabbak a színészek, sőt, újabban a forgatókönyvírók a sztárok”

Azért vannak még kedvencei?
Persze. Nagyon szeretem mások mellett David Fincher, Danny Boyle, Mathieu Kassovitz, Michael Haneke filmjeit. Összességében viszont úgy látom, a szerzői világnak nagyjából vége. Egy-két bölény, mint például Martin Scorsese még tartja magát mint húzónév, de a többség már régen nem a nagy rendezőkért ül be a moziba. A streamingcsatornák sorozatainál pláne a kutyát nem érdekli, ki ül a direktori székben. Sokkal fontosabbak a színészek, sőt, újabban a forgatókönyvírók a sztárok. A rendező egy leváltható főtechnikus lett.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

Mi, magyarok mennyire tudunk részt venni ebben a globálisan is ilyen nagyot forduló filmiparban?
Ez érdekes dolog. Ahogy nálunk szinte minden terület, úgy a filmes közeg is erősen polarizált a politika mentén. Az állami finanszírozás Andy Vajna halála óta erősen egyoldalú lett, bizonyos témák, műfajok – jelenleg éppen a klasszikus történelmi alkotások – előnyt élveznek. Akik nem ezen a területen szeretnének dolgozni, azoknak más utakat kell találniuk a pénzszerzéshez. Ennek nyilván vannak negatívumai, de pozitívumai is: mivel nincsenek elvárások, zsigerből, szabadabban lehet dolgozni. Nem véletlen, hogy a külföldi fesztiválokon rendre ezeket az úgynevezett független magyar filmeket díjazzák, és kevésbé a hazai viszonylatokban óriási állami támogatásokból készülő mozikat. És nagyobb baj, hogy ezek nemcsak a fesztiválok ítészeit, de, úgy tűnik, a magyar közönséget is hidegen hagyják. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy vissza­sírom a korábbi filmfinanszírozási rendszereket, mert azok sem voltak egészségesek. Ám a mostani sem ideális. Az inga nagyon kilengett egy irányba, jó lenne az egyensúly felé haladni.

Az Akik maradtak és a Mesterjátszma sem a nagy kalapból, hanem a tévéfilmek létrehozását támogató Magyar média mecenatúra program jóvoltából készülhetett el, más kérdés, hogy végül mindkettő moziforgalmazásba került. Nem is pályázik a Nemzeti Filmalap nagyjátékfilmes keretéhez?
Dehogynem, folyamatosan próbálkozom. Nem titok, hogy van egy ugrásra kész tervünk, a forgatókönyv-fejlesztést a szervezet lezárta, most várjuk, hogy az úgynevezett előkészítési szakaszba léphessünk.

Miről szól majd ez a mozi?
Hofi Géza életének egy időszakát dolgozzuk fel, amikor a hetvenes években a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpadon lépett fel, és ment kettejük közötti rivalizálás, közben a hatalomnál is helyezkedni kellett, plusz keresni a közönség kegyeit. Egy sírva röhögős valami lenne, a forgatókönyvet Horváth Áron és a Petrik András írják, én csak úgy belepiszmogok. És van egy másik tervem is, ami már a kasztingnál jár. Egy keserédes, mégis inspiráló történet egy magyar családról a menni vagy maradni kérdésével a középpontban.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

***

Fotó: JUNO 11 Pictures

***

Bár hivatalosan nem lett színész, Tóth Barnabás életében fontos szerepet tölt be a színpad. Ő az egyik alapító tagja a baráti társaságból 2003-ban alakult Momentán Társulatnak. Az improvizációs színházi közösséget ma már közel harmincfős csapat veszi körül, vendégművészek, tanítványok, és 2010 óta saját színházat üzemeltetnek Impró néven Budapest szívében, az Ó utcában. A Momentán november 11-én nagyszabású előadással ünnepli huszadik születésnapját, az Akvárium Klubban kedvenc RögvEst játékaikkal, meglepetésvendégekkel, extrákkal, vetítéssel várják a közönséget.

***

Tóth Barnabás
1977-ben született Strasbourg-ban. Filmrendező, forgatókönyvíró, színész, filmproducer.  Pályáját gyerekszínészként kezdte, sok más mellett játszott az Eldorádó, A legényanya és a Gyerekgyilkosságok című filmekben, színházakban, és szinkronizált is. Első diplomáját a Külkereskedelmi Főiskola reklám szakirányán szerezte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola producer, illetve rendezői szakán végzett. 2009-ben készült első nagyjátékfilmje, a Rózsaszín sajt, Susotázs című kisjátékfilmje, valamint az Akik maradtak mozija két egymás követő évben a szűkített Oscar-listára került. A Momentán Társulat alapító tagja, több mint hetven, vakoknak, gyengénlátóknak szánt hangoskönyv elkészítésében működött közre. Nős, három gyermeke van.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!