Még mindig 2012 (egyik) legjobb videójátéka – Dragon’s Dogma 2 játékbemutató

Nyitókép: Capcom/Cenega Hungary, PS5 rendszerrel fotózva

Ahogy lemegy a nap, besötétedik az erdővel és sziklákkal teli vidék felett, a harcos és kis csapata óvatosabban kémlelik a környéket, ahogy a főváros felé tartva gyorsítják lépteiket. És ugyan körültekintőek, de kiderül, hogy az óvatosság nem ok nélküli: a poros út földje alól rothadó kezek mozgatják arrébb a rögöket, ahogy a napnyugtával életre kelő zombik kikecmeregnek ideiglenes, nappali sírjukból, majd rátámadnak a társaságra. A vezetői szerepet magára vállaló kiválasztott előhúzza kardját és már harcba is keveredik a még éppen csak eszmélő élőholtakkal, 

az ijjász pedig távolabb helyezkedik, hogy jó rálátása legyen a húsra éhes szörnyetegekre. Ám mire a csapat minden tagja elfoglalja a helyét, egy sokkal nagyobb fenyegetés tűnik fel. Szó szerint!

Az erdőből előtámolygó küklopsz töri az utat, a mögötte loholó minotaurusz pedig tőből vágja ki a fákat. A varázstudók még pont időben változtatnak helyzetükön, hogy a két óriási monstrumot a földbe csapó villámok mellett egy erőteljes tűzfúvás fogadja. A kiválasztott, avagy az Arisen, ezt a pillanatnyi figyelemzavart használja ki ellenfeleinél, és felkapaszkodik a minotaurusz hátára, hogy a szörny válláig mászva, varázsszóra felizzó kardját a lény húsába vájja. Az üvöltésre, amit a monstrum kiad, jó eséllyel mindenki felfigyelt a környéken. És valóban, hiszen 

aminek hála a csapat még két harcossal és egy varázslóval bővül ideiglenesen, így már komolyabb esélyekkel szembeszállva a még csak most bele melegedő szörnyekkel. Ez a harc akár reggelig is tarthat, és ki tudja, milyen szörnyűségeket takar még az éjszaka mindent elborító leple.

Arisen

Ha bárki azt hinné, hogy a leírt jelenet valami különösen emlékezetes végső küldetés a Dragon’s Dogma 2 című videójátékban, akkor igen nagyot téved. Az eredetileg 2012-ben, PS3-ra és Xbox 360-ra megjelent Dragon’s Dogma pont azért vált sokak kedvenc fantasy akció-kalandjátékává, mert nemcsak érdekes megoldásokkal rendelkezett, de bármikor megtörténhetett benne bármi, bármikor felbukkanhatott a világában valami óriási ellenfél, a vele való csata pedig önmagában olyan emlékezetessé válhatott, mint más videójátékokban a legvégső főellenfél.

És nincs ez másképp a folytatásban sem, elvégre a március 22-én megjelent Dragon’s Dogma 2 ugyanazt a receptet alkalmazza, 

Még a sztori is hasonló, avagy aktuális, a játékos által kialakított hősünknek összeakad a bajsza egy ősi sárkánnyal, aki kivágja majd lenyeli az illető szívét és utána elrepül. Így születnek a kiválasztottak, így az Arisen is, avagy a játékos, aki egyébiránt amellett, hogy legfőbb célja a világ megmentése, ura a mesterséges intelligencia által irányított követőknek, avagy a pawnoknak.

Közös online játék itt nincs, egy saját pawn azonban minden élő játékosnak jár, de a köztes világból bármikor behívhat két további pawnt, akik más játékosokhoz tartoznak. A követők legfőbb célja pedig az Arisen védelme és segítése, így a három fős különítmény mindig ott sündörög a “Mester” körül, tanácsokkal látja el őt, sőt még a környéken található zsákmányt is begyűjti. És ami a legjobb az egészben: a pawnok nemcsak fejlődnek, mint minden karakter a szerepjátékokban, de ha egy Arisennel, avagy élő játékossal tartanak, az akkori kalandból tanulnak. Velem például soha nem találkozott a pawnom gólemmel, de mással igen, ezért egyből közli, hol a lény gyenge pontja, mikor együtt találkozunk össze vele. Vagy éppen egy számomra ismeretlen vidéken járva megmondja, hol van elrejtve egy kincsesláda.

A pawnok tehát nagyon hasznosak, tanulnak és egyre ügyesebben néznek szembe a világ kihívásaival. Persze ők sem halhatatlanok, ha elfogy az életerejük, összeesnek, és bár ilyenkor az Arisennek van még egy kis ideje, hogy odaszaladjon és felélessze társát, de ha az meghal, akkor sincs nagy probléma, elvégre a köztes világból később vissza lehet hívni az elhunytat. Márpedig meghalni sűrűn lehet, mert a Dragon’s Dogma világa hatalmas, tele szörnyekkel, akikkel sokat harcolhatunk, legyőzésük pedig nem olyan egyszerű. A világ él, a benne lévő lények mozgásban vannak, élik a napi rutint. Egy mezőre érve azt láthatjuk, ahogy 

hogy az egyiket zsákmányként felkapja és repüljön tovább.

Árulás!

Persze mindezt már az első részben is tapasztaltuk, ahol a történet szerintem nem volt rossz, voltak izgalmas pillanatai, de sokan elégedetlenkedtek miatta. Most kicsit áramvonalasabb a végeredmény, noha a kiindulási pont szinte ugyanaz, avagy az Arisen maga, akinek a helyét ezúttal egy imposztor vette át az uralkodói városban, és 

Ezúttal is van egy rakás mellékes feladat, de még ezek is egészen érdekesek, néha drámaiak, a végkifejletük pedig nagyban múlik rajtunk, mert ha nem vagyunk elég ügyesek, számos személy az életével fizet az idő húzásáért.

Vannak különböző kasztok, eltérő páncélokkal és fegyverarzenállal, mellé gyűjtögethetünk élelmiszert és nyersanyagokat, amikből aztán nemcsak táplálkozni, de fejleszteni is lehet, valamint a saját és a pawnok képességeit is megszabhatjuk. Mindez azonban az első rész leírása is lehetne. Ami egyébként nem véletlen, elvégre amellett, hogy a Dragon’s Dogma 2 valamivel jobban néz ki, mint az előzménye, igazából nem más, mint egy továbbfejlesztett, újradolgozott Dragon’s Dogma.

A különbség az eltelt 12 év, ami technikai szempontból annyira viszont nem látszódik meg a látványon. Szép, szép, de lehetne sokkal szebb, amellett, hogy a képfrissítés elég alacsony (konzolon alapvetően 30, ami harcnál le is eshet), sőt a bugok is a régiek. A történet elmegy, de ezúttal sem ezért szeretjük a játékot. Sokkal inkább a hangulat, a felfedezés, a harcok és a zenék miatt.

Amikor más NPC-kkel (gépi karakterek) közösen összeakadunk egy-egy nagyobb hordával vagy szörnyeteggel, a harc pedig akár tíz percig is simán elhúzódik, igazán bombasztikus jelenetekkel és helyzetekkel, az megfizethetetlen. Ahogy a villámok belecsapnak egy óriásba, amely ellazult végtagokkal, öntudatlanul zuhan el, miközben 

társaink pedig további varázslatokkal és csapásokkal tornázzák le az ellenfél életerejét, az egészen egyedi és különleges élmény. És ez a Dragon’s Dogma legfőbb erénye.

Ez volt régen, ez most is. Hogy a játék keveset változott, ráadásul a Capcom, avagy a kiadó telenyomta mikrotranzakciókkal (mindent megvásárolhatsz valós pénzért, miközben már közel 30 000 forintot költöttél a játékra), az ma már szinte megszokott. Talán nem csoda, hogy komoly problémák vannak a korábban évtizedeken át fejlődő játékiparban, amely az utóbbi néhány esztendőben a minőségen aluli megjelenésekkel, idén pedig még a számos leépítéssel is küzd. Igazság szerint kiábrándító, amit a nagy játékkiadók művelnek, ennek az eredménye pedig egyre inkább visszaköszön. Akár a Dragon’s Dogma 2 esetében is, ami azonban még 

ami nem sokkal több, mint előzménye, de aki azt szerette, ezt is imádni fogja. Aki pedig azt nem ismerte, már csak azért is tegyen vele egy próbát, mert könnyen új kedvencre lelhet a képében.