42 százalékkal esett vissza a cégalapítások száma áprilisban

2020. május 06. 12:54

Áprilisban 1442 cég alakult meg Magyarországon, ami 42 százalékos visszaesés az előző hónaphoz, és 35 százalékos az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Opten.

2020. május 06. 12:54
null

A visszaesést az Opten a koronavírus-járvány gazdasági hatásának tulajdonítja.

Az elemzés szerint az ország egészében kevesebb céget alapítottak, ami nem feltétlenül a cégalapítási szándék megszűnésére utal, sokan valószínűleg csak kivárnak terveik megvalósításával.

A megszűnő vállalkozások száma ugyanakkor mérsékelten nőtt, áprilisban 2892 céget töröltek, ami márciushoz képest 2,7 százalékos, tavaly áprilishoz képest pedig 11,6 százalékos emelkedés.

Áprilisban 847 végelszámolást indítottak a vállalkozók, ami nem számít kiugrónak, bár évközi értéknek az elemzés szerint viszonylag magas. A kényszertörlések 1804-es száma a 2019-es havi átlagból szintén nem emelkedik ki.

A végrehajtások száma viszont visszaesett, áprilisban mindössze 538 ilyen eljárás indult, ami a korábbi számok egytizede. Az Opten a kormányzati enyhítő intézkedésekkel és az elnézőbb adóhatósági gyakorlattal magyarázza ezt.

A járvány gazdasági következményei ellen hozott kormányzati intézkedésekkel magyarázzák azt is, hogy az átlagostól elmaradó, mindössze 294 felszámolás indult áprilisban. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy

a válság elhúzódásával a felszámolások száma is emelkedésnek indulhat.

A cégalapításokat, a megszüntetéseket és a rendben működő cégeket összesítő fluktuációs index országos értéke 7,96 százalék. Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas és Csongrád megyékben 5 százalék körüli az értéke, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Nógrád megyében ennek a kétszeresét, a fővárosban pedig a 16 százalékot is meghaladta – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Covy D.
2020. május 19. 17:11
Remélem azért a családi cégek azért valahogy átvészelték ezt a nehéz időszakot.......
3M..
2020. május 19. 17:11
Ez is sikerként kell megélni? Köszönjük Fidesz! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!