A járvány ellenére is tovább gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

2021. november 28. 20:38

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is tovább gyorsult az elmúlt másfél évben, így egyre több és több kutatás-fejlesztési beruházás érkezik hazánkba – hangsúlyozta kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2021. november 28. 20:38
null

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Linde Gáz Magyarország Zrt. budapesti digitális kutatási-fejlesztési központjának bejelentésén vett részt. A létesítmény célja a feldolgozóipari üzemek fenntarthatóvá és nyereségessé tételét szolgáló megoldások biztosítása. Az állam által 970 millió forinttal támogatott, ötmilliárd forint értékű projekt nyomán huszonöt felsőfokú végzettségű munkavállalót vesz fel a német tulajdonú vállalat az első körben.

A külügyminiszter beszédében kiemelte, hogy a pandémia során olyan dolgok váltak egyik pillanatról a másikra kritikus fontosságúvá, amelyeknek a többség korábban a létezéséről sem tudott. Mint mondta, ilyen például az orvosi oxigén, amelynek biztosítása mindvégig zavartalan volt, részben a Lindének köszönhetően.

„Így Magyarországon beteg ellátatlanul nem maradt, ellentétben néhány, akár nálunk erősebb vagy gazdagabb országgal” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a világgazdaság számára 2020 és bizonyos szempontból 2021 is a nagy megtorpanás évéve vált. Rámutatott: a kormánynak az volt a feladata, hogy ezt elkerülje, sőt Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tudjon tartozni.

Majd hozzátette, hogy ez sikerült is, aminek egyik fő oka, hogy meg tudtak állapodni a nagy nemzetközi vállalatokkal a kapacitásaik bővítéséről, különösen a kutatás-fejlesztés terén. Ennek nyomán szerinte a gazdaság dimenzióváltása nemhogy nem lassult, hanem még fel is gyorsult.

Tavaly a kutatás-fejlesztési kiadások 770 milliárd forintot tettek ki Magyarországon,

ami 10 százalékkal magasabb a 2019-es értéknél, és ennek több mint háromnegyedét a vállalati ráfordítások adják. Utóbbi jól jelzi, hogy a magánszféra is bízik a jó magyar beruházási környezetben – húzta alá.

Ezután közölte, hogy értékelések szerint a magyar a 34. leginnovatívabb gazdaság a világon, de ezen a téren a kormány szeretne még inkább előrelépni, amiben a nagy nemzetközi cégek partnerek lehetnek.

Az ipari és orvosi gázok gyártásával foglalkozó Linde Gáz Magyarország Zrt. 1992-ben alakult, s jelenleg tíz fiókteleppel és csaknem száz értékesítési partnerrel rendelkezik országszerte. A vállalat részt vesz a Pfizer/BioNTech különleges kezelést igénylő koronavírus-vakcinájának tárolásában és oltópontokra szállításában, így kiemelkedő szerepet játszik a járvány elleni küzdelemben.

A miniszter kiemelte, hogy a Linde az Egyesült Arab Emírségekbe, Indiába és Oroszországba is szolgáltatásokat fog nyújtani Budapestről a mesterséges intelligenciára alapuló gázelőállítás terén. Továbbá leszögezte, hogy a kormány együttműködik a céggel a „jövő utáni jövő energiakérdésében, a hidrogéngazdaságra történő átállás tekintetében.”

Végezetül arról is beszámolt, hogy a német vállalkozások alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, itteni fejlesztési terveik pedig „minden eddiginél komolyabb bizalomról tesznek tanúbizonyságot.”

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Isten jobb keze
2021. november 29. 10:17
Kakagyártó lassan bejelenti hogy a világon egyedüliként ami GDP-k nőtt 100%! A sok agyatlan droid persze ezt is bevenné! Xdxd
McFocker
2021. november 29. 09:02
Összeszerelőből átszerelőbe. Az oktatás a Fidesznek annyit jelent, hogy minél több hülyét képezni.
Pelso j.
2021. november 29. 09:01
gyorsul a dimenzió váltás, aha. Meg a hiány növekedése, a forint romlása és az infláció...? Mit jelent itt a váltás? Netán új strómanok lépnek színre?
Nemaztmondták Feri!
2021. november 29. 09:01
Dimenziók között szédelegtek. Végleg bediliztetek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!