Rabszolgaként dolgoztatják az ukránokat Nagy-Britanniában

2022. május 07. 09:13

A feltételezések szerint több száz ukrán dolgozik „modern” rabszolgaságban Nagy-Britanniában. Egy ukrán nő be is számolt az ottani körülményekről a sajtónak. 

2022. május 07. 09:13
null
Fekete Kíra

2021-ben az Egyesült Királyságban az ukránok tették ki az idénymunkás vízummal rendelkező munkavállalók legnagyobb részét. 

A The Guardian hírportálnak egy ukrán munkavállaló elmondta, hogy akut szorongással küzd, mióta elmenekült a farmról, ahol korábban dolgozott – szerinte

A párjával egy cseresznye farmon dolgoztak, ahol nem viselhettek kesztyűt, ezért a kezük gyakran kivérzett és hámlott. Elmondásuk szerint a dolgozók tiltakoztak a rossz körülmények ellen, de nem jártak sikerrel: egy hétre felfüggesztették őket. 

Az ukrán nő egyébként két egyetemi diplomával rendelkező informatikus. Pénzkeresés reményében utazott az Egyesült Királyságba párjával, aki korábban orvosnak tanult. A pár jelenleg takarítóként, illetve építőiparban dolgozik.

„Más ukránokkal is találkoztunk itt, akik hozzánk hasonlóan elmenekültek a farmokról, nem tudtak visszatérni Ukrajnába, így kénytelenek voltak itt maradni és illegálisan dolgozni” – állítja az ukrán nő. „Úgy érzem magam, mintha túsz lennék az Egyesült Királyságban. A szüleim azt mondták, hogy semmilyen körülmények között nem mehetek vissza Ukrajnába, mert a városunkban lövöldöznek. Csapdában érzem magam” – számolt be az informatikus nő a The Guardian hírportálnak. 

Hozzátette: „Senkit sem érdekel, mi történik az idénymunkásokkal. 

„A munkáltatók elérhetetlen célokat tűztek ki” – mondta. „Fenyegettek, megaláztak minket és arra kényszerítették az embereket, hogy robotként dolgozzanak, és addig koptassák a kezükön és a lábukon lévő bőrt, amíg az ki nem vérzik. 

A hatalmas mezőgazdasági munkások táborhelyén – ahol a párjával éltek – 38 munkás kivételével mindenki elmenekült. A nő elmondta: „Az emberek azért mentek el illegálisan dolgozni a városokba, hogy megoldják az anyagi gondjaikat és megvédjék a jólétüket. Soha többé nem megyek dolgozni egyetlen farmra sem – nincsenek vidám történetek. Mindenki elmenekül.”

A Belügyminisztérium és a Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidékügyi Minisztérium (Defra) által tavaly év végén közzétett vizsgálat megállapította, hogy a Brexit utáni 2019-es kísérleti programban 

Az egyes munkavállalók által említett problémák közé tartoztak az egészségügyi és biztonsági felszerelések hiánya, a rasszizmus, valamint a fürdőszoba, víz és konyha nélküli szállások.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2022. május 13. 23:49
Nekem mesélte egy Angliában dolgozó nő: felsőfokú végzettséggel ment ki , kutatói állást kapott. Azt nem tudta, hogy egy kutatásra szerződtetik. Amikor vége lett annak az egy adott kutatásnak, elküldték. Itthon mindent felszámolt, végleg kint akart élni. Amikor beszéltünk, a tesco-ban volt pénztáros alig többért, mint a minimálbér. Ebből a fizetésből ott is alig lehet megélni, csak egy szobát tudott bérelni.
drom176
2022. május 13. 22:40
Rabszolgatartó nemzet volt, abból lettek kőgazdagok. Miért nem lepődtem meg.......
drom176
2022. május 13. 22:40
A lányom a King's College-on végzett, vidéki városban talált munkát, jól keresett, de 4 év után hazajött. Nem szerette a légkört, a felsőbbrendűség éreztetését, a szar kaját és a rossz időjárást.........és a hülye angolokat!
46providence
2022. május 13. 22:40
Csak népszavazással lehetne kilépni,az meg nem lenne eredményes.Majd' 2 millió komcsilibsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!