Egyetlen ábrán a brutális kínai export

2023. május 11. 12:30

A legnagyobb vásárló természetesen a függetlenedési célokat megfogalmazó Egyesült Államok. Az Európai Unió 20 év alatt több mint 500 milliárd dollárral növelte importját, Magyarország a 48. a listán.

2023. május 11. 12:30
null

Kína gazdasága az ókortól kezdve globálisan meghatározó volt, a hanyatlás csak a 20. században kezdődött el: az 1970-es évekre lassult le annyira, hogy az egy főre jutó jövedelem versenyzett a legelmaradottabb afrikai országokéval, és már-már úgy látszott, Pekinget le lehet radírozni a világkereskedelmi térképekről.

Ám jött a mindent megváltoztató, szisztematikusan építkező ipari átalakítás, amely napjainkban is tart, és Kína gyártási, illetve kereskedelmi dominanciáját hozta magával. Az elmúlt 40 esztendő sikertörténete akkor kezdett el igazán formát ölteni, amikor 2001-ben Kína csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez. Peking akkori exportösszege globálisan 266 milliárd dollár volt, ezt izmosította fel a tavalyi évig 3600 milliárdra, amely egyben azt is jelenti, hogy a kínai export önmagában nagyobb értéket képvisel, mint az Egyesült Királyság, India és Franciaország teljes gazdasága. 

A Visual Capitalist ábráján jól látható a 2001 és 2022 között eltelt időben a kínai export ciklikus emelkedése. A növekvő tendenciát csak a 2008-as pénzügyi válság, a 2015-ben bekövetkezett globális kereskedelmi lassulás és a 2020-as covidjárvány hatásai árnyékolták be, Peking azonban minden kritikus szituációból folyamatos exportnövekedéssel menetelt tovább. 

Infografika: Visual Capitalist
Infografika: Visual Capitalist

Ha összehasonlítjuk a két évszám (2001 és 2022) közötti exportösszegek mennyiségét, egészen megdöbbentő adatokat láthatunk. Az Egyesült Államok 54 milliárd dollárról 581 milliárdra, míg az Európai Unió 37 milliárdról 562 milliárd dollárra növelte a kínai árukért fizetett összeget.

Ha csak a tavalyi esztendőt nézzük, azt látjuk, hogy a Trump-érában megkezdett és Biden által nagyobb fokozatra kapcsolt Kína-ellenes kereskedelempolitika ellenére Peking legnagyobb piaca még mindig az Egyesült Államok, a tízes listán azonban az előkelő hatodik helyen szerepel a szintén függetlenséget hangoztató Németország, de ott van Tajvan is. Hollandia helyezése azért érdekes, mert egyedül felelős az EU-ba áramló kínai termékek vásárlásának mintegy 21 százalékáért. Magyarország a 221 országot felsoroló lista 48. helyén áll: tavaly több mint 10 milliárd dollár értékben áramlott hazánkba a kínai exportáru.

Infografika: Visual Capitalist
Infografika: Visual Capitalist

A kínai „zéró-Covid” politika és a lockdownok felszámolása, a gazdaság újraindítása után az idén várhatóan az export is tovább fog erősödni. Igaz ez még akkor is, ha a gazdaság exportfüggőségét Peking teljesen tudatosan csökkenti a belföldi fogyasztás (ez különösen jellemző lesz a Covid utáni „bosszúvásárlások” miatt) és az önellátási képesség növelése érdekében. A kínai exportdominancia ugyanakkor olajozottan működő gépezet, amely nem tud leállni: az olyan gazdaságpolitikai monstrumok, mint a „Belt and Road” (Övezet és Út), vagy a két éve létrejött Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) kereskedelmi megállapodásai nem stagnálást, hanem folyamatos és robusztus bővülést vetítenek előre a jövőre nézve is.

Fotó: 123RF

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. május 18. 08:28
De kedvelik a hazai médiaworkerek a "BRUTÁLIS" jelzőt a nagy, óriási, hatalmas, jelentős, számottevő etc. helyett. Minden cikkben brutális a bevétel, az export, a fejlődés etc. -,
pandalala
2023. május 12. 16:42
mutatjuk
123321
2023. május 11. 15:06
Nem csoda, hogy el akarják törölni őket a föld színéről...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!