Piacon a 2011-es Egri csillag

2012. március 19. 08:37

Március 15-én ünnepélyes keretek között több helyszínen is megbontották az egriek új fehér házasítását, az Egri csillag névre keresztelt bor 2011-es évjáratát. A márciusi borpremiert április 8-án egy borfesztivál követi, mely az egri borok köré épül.

2012. március 19. 08:37

Az egri bikavér fehér párjának szánják az egri borászok az Egri csillagot, egy olyan fehér házasítást, amely legalább 50 százalékban olaszrizlingre, hárslevelűre, leánykára, királyleánykára, zengőre, zenitre épül, míg az illatos fajták, a zefír, a tramini, az ottonel muskotály, az irsai olivér és a cserszegi fűszeres aránya nem érheti el a 30 százalékot. „Könnyed, gyümölcsös, jó ivású, nyári bor, amely reményeink szerint már 2012 közepén elfogy” - jellemezte a bort Gál Tibor borász az MTV Ma reggel című műsorában hétfőn.

Ebből a cuvée-ből idén készültek el az első palackok, ezt március 15-én ünnepélyes keretek között Budapesten, Debrecenben, Érsekújváron és a finnországi Poriban is megünnepelték. A dátumválasztás nem véletlen, a bort ugyanis a szüretet követő év március 15-étől lehet forgalomba hozni. A másik fontos dátum idén húsvét vasárnapja, április 8-a lesz: 23 egri borászat ugyanis 23 csillagot és bikavért kóstoltat aznap az egri borfesztiválon.

Két 2011-es Egri csillagot kóstolt a hosszú hétvégén a Borrajongó blog szerzője is, aki Gál Tibor és a Kovács Nimród Winery fehérborait négy pontra értékelte.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!