Csak a primőr portugizi jó?

2013. szeptember 02. 15:20

Vajon csak az új portugieser a jó, ahogy sokan állítják, vagy netán komolyabb, összetettebb arca is van a fajtának, mely évek múlva is megállja a helyét? Öt villányi alaptételt néztünk meg 2012-ből, mellé pedig két kakukktojást.

2013. szeptember 02. 15:20
Kuti Vilmos

A portugieser elég megosztó fajta. Vannak, akik úgy látják, hogy nem érdemes vele túlzottan foglalkozni, mert csak egy könnyed hétköznapi üdítő: nem elég tartalmas, nincs potenciálja, és felesleges erre fecsérelni a kiváló adottságú területeket. Ezzel szemben nagyon sok, főleg villányi borász vallja, hogy rendkívül fontos fajta, amellyel meg lehet szerettetni a vörösborokat a borokat még nem kedvelőkkel.

Így volt ezzel Gere Attila is, aki sokáig nem szerette a bort, de az apósa komoly, olajos, gyümölcsös oportóját kóstolva ez rögtön megváltozott. Ha az oportót jól készítik el, akkor bársonyos, kellemes, gyümölcsös, és komplex is tud lenni jobb évjáratokban. Mint például a 2012-es évben.

Kóstolási jegyzeteinkben a tavalyi év oportóiból mutatunk be most párat. Valamint két kakukktojást, egy egri portugieser-legendát (hét éves tételről van szó!), valamint Ifj. Szende Gábor 2009-es portugieser válogatását, hogy meggyőződjünk róla: vajon csak az új portugieser a jó, ahogy sokan állítják, vagy netán komolyabb, összetettebb arca is van a fajtának, mely évek múlva is megállja a helyét? Nézzük!

*

Janus Borház villányi portugieser 2012

Lilás-feketés, nagyon mély színvilág. Intenzív illatában rengeteg gyümölcs, szedres, málnás aromák elsősorban. Szájban telt, bársonyos, nagyon gazdagon gyümölcsös, jó felépítésű bor, kökénylekvár, csokoládé, kis ásványos sósság. Olvad a szájban, mégis van benne lendületesség. Hosszú, tartalmas korty.

Gere Attila villányi portugieser 2012

Intenzív bíbor színvilág, lilás széllel. Frissítő aromák, szamóca, tejesség. Szájban is frissítő hatású, virgonc savakkal, érett gyümölcsösséggel, vártnál kicsit gyorsabban tűnik el a korty.

Ősi Gábor villányi portugieser 2012

Mély bíbor szín. Áradó illatok, szilva, édesfűszerek, kökény. Ízében kerek, bársonyos, érett, már-már túlérett töppedt jegyek, lekváros gyümölcsösség, melyhez élénk, vibráló savak társulnak. Szépen megkomponált gazdag, zsíros portugieser.

Csányi Teleki villányi portugieser 2012

Áttetsző rubin szín, meggyes, tiszta illatok. Szájban is friss, könnyed gyümölcsösség, egyszerű, letisztult, egyenes vonalú szerkezet, talán a sav egy kicsit sok, de nem bántó, bár lehetne kicsit kerekebb. 

Kvassay Levente villányi portugieser 2012

Szép sötét színek, intenzív, érett nagyon fajtajelleges, gyümölcsös áradó aromák. Szájban délies, meleg hangulatú, közepesen telt bor, szép savakkal, bársonyos szerkezettel.

Ifj. Szende Gábor villányi portugieser válogatás 2009

Dűlőszelektált tétel az Ördögárokból, mely tudomásunk szerint Gábor egyik vizsgamunkája volt tanulmányai ideje alatt. Mély bíbor szín, lilás széllel. Illatában lassan, de fokozatosan, egyre többet mutat, szedresség, meggyesség, édes fűszerek, szép fajtajelleg. Szálazható, összetett illatok. A kortyban komoly beltartalom, érett gyümölcsök, szépen integrálódott tanninok, egységes struktúra. Csokoládé, áfonya, valamint egy érdekes, leginkább fügére emlékeztető komponens. Hosszú, tartalmas korty.

Gróf Buttler egri portugieser 2006, Szarkás-tető

Közepes bíbor színvilág. Nagyon összetett, és érdekes illatok, időt kér. Érett kékszőlő, málna, narancs, fűszerek. Illatban a korának nyoma sincs. Szájban is meglepő módon rendkívül fiatalnak tűnik, málna, áfonyalekvár, sós, ásványosság, egy kis keserű csokoládé. Nem nehézkes, mégis tartalmas, szinte tökéletes szerkezetű bor, jól iható, minden részlet a helyén van. A tesztelőkkel csak azt ismételgettük: érdekes, érdekes.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2013. szeptember 03. 17:33
Tök jogos a kérdés. Magam nem vagyok különösebben oportó addikt, de ha elém kerül, nem ugrom el előle. Az Ősi Gábort én is kóstoltam, teljesen rendben van, jóbval több mint amit egy portugizertől a sztereotípiák alapján várunk. A portugizer Villányban szerintem nem is elsősorban ízlésbeli hanem gazdasági kérdés: egy olyan, gyorsan piacra dobható primőr bor, amivel az évjárat későbbi, hosszabb érlelési és kereskedelmi potenciállal rendelkező tételeihez, fajtáihoz némi forgótőkét be lehet kasszírozni szüret után nem sokkal, és persze az újdonság varázsa, az évjárat ígérete is a portugizerben jelenik meg először. Ettől függetlenül mindig lehet fából vaskarikát csinálni, amiben maga az erőfeszítés is tiszteletre méltó, mint ahogy számos "könnyűnek" aposztrofált fajtáról bebizonyosodott hogy kellő odafigyelés, hozamkorlátozás, tutujgatás árán a sztereotípiákra rácáfoló tartalmas, komplex bort képes adni. Kérdés csak hogy megéri-e ez a fajta virtus, vagy mégis csak jobban áll a portugizernek a könnyed, gyors, beszélgetős mindennapok borakénti mwgközelítés. Én az utóbbi felé hajlok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!