Ilyen a Somló, ha őszinte

2014. május 13. 09:40

Somló pillanatnyi helyzetét szerették volna a lehető legőszintébben bemutatni a termelők, és ez sikerült is. A nagy nevek hibátlanul elkészített borai mellett sok feltörekvő pince bizonytalan, néha hibás tétele került a poharakba. Homoky Dorottya tállyai borász írása az Új arcok, új borok a Somlóról rendezvényről a Mandiner.bornak.

2014. május 13. 09:40

Minden borvidéken nagy kihívás egy összetartó, együttműködő és együtt fejlődni tudó közösség létrehozása. A  borvidéki kultúra fenntartása, a minőség elérése, az egységes fellépés, a borok megfelelő kommunikálása a fogyasztók felé csak egy olyan élő közösségben lehetséges, ahol a borászok rendszeresen találkoznak, beszélgetnek és kóstolják egymás borait. Egy ilyen közösség tanítani, segíteni tudja a tagjait, új irányokat, közös célokat képes megfogalmazni, és a viták helyett elfogadást teremt, vagyis mindenki, aki a részese, csak jól járhat.

Tállyán dolgozó borászként is ezt tartom az egyik legfontosabb feladatnak a jövő és a fejlődés szempontjából, és azt is tudom, hogy mennyire nehéz ennek a megteremtése, még olyan kisebb közösségekben is, mint Tállya vagy a Somló. Szerencsére egyre több közös fellépésnek lehetünk a tanúi az utóbbi időben borvidéki, települési vagy kisebb szinteken, és pontosan egy ilyen új összefogás bemutatkozásának lehettünk a részesei április végén a Gellért Szállóban.

Az Új  Arcok, Új Borok Somlóról nevű bemutatkozó rendezvény és kóstoló létrejöttében nagy szerepe van a Somlón két éve nyitott Somlói Borok Boltjának, mely lehetőséget ad minden somlói borásznak arra, hogy boraik palackozott formában forgalomba kerüljenek. A bolt biztos pont a Somlóra érkező látogatóknak, hiszen itt találják meg a legszélesebb somlói borválasztékot, melyet meg is tudnak kóstolni. Legfontosabb szerepe azonban az összefogás elindításában és formálásában van: a boltban nemcsak a különböző somlói borok találkoznak, hanem készítőik is. A bolt találkozási pont, közösségi tér lett.

Az eseményt a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa, Cartwright Éva nyitotta meg, majd Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince borásza vezette. A kóstolón ott voltak az ismert borászok és a nagyobb birtokok borai, de ezek mellett sok teljesen ismeretlen új vagy már évek óta működő pince is szerepelt. A kóstoló egyik célja ezek bemutatása is volt.

Nagyon fontos tehát ez a kezdeményezés, és a szervezésre sem lehet semmi rosszat mondani, azonban volt pár olyan hiba, ami miatt a szakmai kóstoló színvonala egyre jobban süllyedt, és sajnos egy-egy borral a mélypontot is elérte. Ami pedig az egészben a legbosszantóbb volt számomra, hogy ezeket a hibákat el lehetett volna kerülni. Nem kellett volna mást tenni, mint a pincék által felajánlott borokat előre megkóstolni. Ezzel például a hibás tételeket ki lehetett volna zárni.

Azzal nekem nem volt bajom, hogy a borok mind stílusban, mind nagyságban nagyon változatosak voltak, és sok volt közöttük a nem jó vagy egyensúlytalan tétel is, de az, hogy voltak egyértelműen hibás, nem megfelelő higiéniára, rossz hordóra vagy hanyag szüretre és feldolgozásra utaló ízek is bizonyos borokban, számomra is problémát jelentett. Értem, hogy Somló pillanatnyi helyzetét szerették volna a lehető legőszintébben bemutatni a szervezők a bemutatott borok által, de egy bizonyos minőségi szint alá nem lett volna szabad menni.  Ezzel ugyanis az őszinte és építő jellegű szakmai vélemények - melyekre nagy szükség van, mivel a borvidéknek és a borászoknak olyan visszajelzést ad, amelyből tanulni tudnak - sajnos inkább a csalódás felé mentek el. Ez az egész pedig egy előkóstolóval elkerülhető lett volna.

*

A kóstolón összesen 25 bort kóstolhattunk meg 25 különböző birtoktól. Minden bor palackozott, forgalmi tétel volt, melyek hét tematikus blokkba voltak rendezve. Az első két blokkban 2013-as borok voltak, a harmadiktól jöttek a 2012-es, majd az ötödiktől a 2011-es borok, az utolsó blokkba pedig 2009-2008-as borok kerültek.

Első blokk: Bogdán Birtok Primavera 2013 (rizlingszilváni), Várkapitány Cabernet Sauvignon Rosé 2013, Csetvei Pince Kő-Papír-Olló Olaszrizling 2013.

Ebbe a blokkba olyan friss, könnyedebb hangvételű borok kerültek, melyekről nem Somló jut egyből az eszünkbe. A Bogdán Birtok bora reduktív, technológiai bor, friss, intenzív illattal. Jó savak, arányos szerkezet, üde, citrusos, jól iható bor. Nincs nagy tartalom, hamar el is tűnik. A rosé illatban tiszta, tartalmasabb, málnás jegyekkel. Erős savak, kis ásványosság jellemzi. A Csetvei-olaszrizling illatban eléggé zárkózott, semleges. Ízben szép savak, citrusok, kis birs, gyógynövény is jön. Kiegyensúlyozott, jól elkészített bor. Kezdésnek kiváló volt ez a három bor. Ilyen stílusra is szükség van a Somlón.

Második blokk: Barcza Bálint Furmint 2013, Marton Pince Királyfurmint 2013, Somlói Vándor Pince Vándor Cuvée 2013, St. Margit Pince Juhfark 2013

Ebben a blokkban már Somlón érezzük magunkat. A Barcza-furmintban van némi bizonytalanság illatban és ízben is, fülledt és a hordó is erős még benne. Kis szellőzés után kezd tisztulni. A Marton Pince bora illatban oxidált, illó is megjelenik. Ízben oxidáltság és zavaró hordósság jellemzi. A Vándor Cuvée illatban tiszta, kis hordós fűszerességet, édességet érezni. Arányos szerkezet, egyensúly, jó savak, ízben kis barack és ásványok. Kissé még zárkózott és nehézkes, de tiszta, szép bor. A St. Margit Pince most debütált. A juhfark nagyon friss, még nagyon fiatal bor. Arányos szerkezet, jó sav-cukor (30 g/l) egyensúly. Könnyű, nem túl intenzív, hamar eltűnik.

Harmadik blokk: Borbély Pincészet Juhfark 2012, Kreinbacher Juhfark Selection 2012, Csordás-Fodor Borház Olaszrizling Selection 2012, Kolonics Szt. Margit Olaszrizling (hordószelekció) 2012

A Borbély Pincészet bora illatban fémes, szúrós, nem tiszta. Ízben zöldes, bántó  jegyek, a tisztasággal sajnos itt problémák vannak. A Kreinbacher-juhfark illata tiszta, alma, körte, citrusok jellemzik. Ízben is tiszta, jó hordóhasználat, kis gyógynövény, kevés sav, kissé magas alkohol, de az egyensúlyban az ásványok segítenek. A Csordás-Fodor-olaszrizling termálos, hordós illatban. Ízben fűszeres, sós, a végén kilóg az alkohol, hamar eltűnik. A Kolonics-olaszrizling illatban és ízben is sok és zavaró hordót mutat. Erős ásványosság jellemzi, sok szellőztetésre van szüksége.

Negyedik blokk: Somló Kincse Kézműves Kispince Furmint 2012, Hollóvár Pincészet Furmint 2012, Tóth Pince Kőfejtő Cuvée 2012, Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2012

A Somló Kincse Kézműves Kispince szintén egy debütáló pince. A furmint illatban tiszta, kis fás fűszerességet érezni. Jó arányú, tiszta bor, szép a hordóhasználat is. Élénk, citrusos ízek, erős ásványosság jellemzi. A Hollóvár-furmint illatban nagyon szép, édeskés, mézes, gyógynövényes jegyek jönnek. Az ízében ez nem jön vissza, a sok alkohol elnyomja és nagyon elnehezíti a bort. A Kőfejtő Cuvée illatban ásványos, sós. Ízben durva, kissé nyers, szikár, zilált, és van benne egy zavaró fanyarság. A Somlói Apátsági Pince hárslevelűje illatban érett, mézes, fűszeres. Feszes szerkezet, nagy test, sósság jellemzi. A végén a sok alkohol nehézzé teszi.

Ötödik blokk: Royal Somló J (juhfark)  2011, Spiegelberg Kézműves Kispince Juhfark 2011, Polgár-Mátyásfalvi Pince Olaszrizling 2011

A Royal Somló bora az egyetlen, ami üvegdugóval van zárva. Illatban fülledt, erős illó, körömlakk. Ízben is ugyanez, értékelhetetlen. Ennek semmiképpen nem szabadott volna itt lennie. A Spiegelberg-bor illatban és ízben is vegetális, kissé sok hordóval. Nem túl nagy karakter, de az egyensúly rendben van. A Polgár-Mátyásfalvi-olaszrizling illatában nem túl szép, fáradt, kissé oxidált. Nem jó a hordó, darabos, aránytalan és hamar eltűnik.

Hatodik blokk: Barnabás Kézműves Kispince Hárslevelű 2011, Fekete Béla Hárslevelű 2011, Tornai Top Selection Apátsági Furmint 2011

A Barnabás-hárslevelű zárkózott, de tiszta illatú. Ízben ásványosság, kis zöldesség, szikár karakter és kissé sok hordó jellemzi. Nehéz bor, de tiszta és lehet élvezni. A Fekete Béla-hárslevelű érett és oxidált illatban. Ízben feszes, testes, erős savak és ásványok, magas alkohol jellemzi. Nehéz és nagyon tartalmas bor. A Tornai-furmint illatában erősen fás, kis animális jegyekkel. Arányos szerkezetű, kissé szikár bor, sok fával.

Hetedik blokk: Szabó Pincészet Juhfark 2009, Szabó Attila Pincéje Juhfark 2009, Pápa Családi Pince Késői Szüretelésű Juhfark 2009, Dénes Hegybirtok Olaszrizling 2008

Az első juhfark illatában érett, botritiszes jegyek jönnek. Ízében az öregedő, tercier jegyek uralkodnak, darabos, fanyar, rossz hordót is érezni. A Szabó Attila-juhfark illatában hordós, édeskés, öregedő jegyek jönnek. Lomha, nyers, öreg ízek. Szétesett, nem élvezhető bor. A Pápa Családi Pince bora illatában fáradt, botritiszes és szamorodnis jegyek uralkodnak. Ízben fanyar, nem tiszta és nem jó botritisz jellemzi. A Dénes Hegybirtok bora illatban bizonytalan, nem tiszta. Ízben is ezt érezni. Valószínűleg rossz hordó, nem megfelelő higiénia.

*

A kóstoló legnagyobb problémája az volt, hogy a borokban rengeteg borászati hiba köszönt vissza: nem jó szüreti időpontok, nem megfelelő tisztaság, rossz hordók, erjedési hibák, rosszul kezelt borok. Nem is igazán értem, hogy miért ilyen borokat küldtek a borászatok, vagy hogy miért nem ellenőrizték a borokat. Azt az érvet pedig nem tudom elfogadni, hogy ezek kis pincék, ahol nincs nagy technológia, ahol nehéz megteremteni a körülményeket, mivel én is tudom, hogy milyen, ha nincs meg minden, ami a munka megkönnyítéséhez szükséges. Úgy gondolom, hogy a szerény körülmények nem befolyásolják a szőlő állapotát és annak megfelelő művelését, a szüretet vagy a tiszta feldolgozást. A pincei higiénia megtartása, a hordók karbantartása sem pénz kérdése.

Ezekre kellene a termelőknek még jobban odafigyelnie, hogy a következő kóstolókon már ne találkozzon a szakma vagy a nagyobb közönség ilyen problémákkal. Ennek a rendezvénynek, az összefogásnak és a közös fellépésnek azonban örülni kell. Nehéz munka ezt elérni és fenntartani, és remélem, folytatódik ez az irány Somlón. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BZoltan
2014. május 13. 23:57
Kedves Dorottya, Köszönjük szépen a beszámolót! Pár apróságot had kommenteljek. Olyan érv, "hogy ezek kis pincék, ahol nincs nagy technológia, ahol nehéz megteremteni a körülményeket" nem hangzott el a rendezvényen sem pedig tudtommal sehol máshol. A Somlón minden kistermelő méltósággal, sőt nem ritkán büszkén vállalja a sanyarú körülményeket. Kifogásként ezt nem szokták a helyi gazdák használni. Az előkóstolásról elmonduk ott is és sok más helyen is, hogy nem tudtuk volna kivel előkóstoltatni a borokat. Ha kinevezünk egy bizottságot akkor jött volna a susmus, hogy biztos ezért meg azért golyóznak ki egy-egy bort. Ha felkérünk egy szakembert akkor meg amint azt a majd tucatnyi beszámolóból látjuk, lehet olyant szórt volna ki amit más bennhagyott volna. Ebben a beszámolóban is van olyan szépnek és tisztának írt bor amelyet 3-4 másik kritikus egyértelműen hibásnak írt. Ezért a döntést magukra a termelőkre bíztuk, akik pontosan tudták mire vállalkoznak. Tanulságos és beszédes, hogy egy-egy termelőnek mi a saját boráról a véleménye. A közösséggé válás egy fontos mérföldköve az amikor egy borvidék termelői hitelt adnak egymás szavának és bíznak a közös értékítéletben. A közösséggé váláshoz néha traumákra, közös kudarcokra van szükség. A krízis, a pofonok és a nehézségek gyakran jobban összerántanak egy közösséget mint a tapsorkán
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!