A pap, aki bort prédikál

2014. május 23. 07:45

A legkevésbé sem hétköznapi, hogy egy papnak Facebook-oldala legyen. Az már végképp nem az, ha emellé még bort is forgalmaz. Tibi atya ezt mind megcsinálta. A Mandiner.bor beszélt az atya ministránsaival, a bor készítőjével és kereskedőjével is. Meg is kóstoltuk az atya borát.

2014. május 23. 07:45
Jenei Balázs

Tibi atyát több mint 450 ezer ember követi Facebookon. A fiktív, lecsúszott pap mindenre reflektál, de főként az alkoholról ír bejegyzéseiben, hogy ezzel mutasson görbe tükröt a társadalomnak. Most már példát is mutatna: bort hozott forgalomba. Véleménye szerint az emberek és az egyetemisták nagy része rossz minőségű, 2-300 forintos „bornak távolról sem nevezhető lőréket, vizezett sört és társaikat” iszik, ami ellen tenni kell. Az elhatározás már megvolt, ekkor került a képbe a Borellátó kereskedés, akik a minőségi magyar folyóborok népszerűsítését tűzték ki zászlójukra. 

Slágertermék volt a fröccsigazolvány

A Borellátó és Tibi atya közös munkája április elején kezdődött, ekkor jelent meg az első Tibi atya nevével fémjelzett termék, a fröccsigazolvány. Az igazolványt ezer forintért lehet megvásárolni és két hónapig érvényes, amiért tulajdonosa féláron, kilencven forintért vehet egy kisfröccsöt, amit ráadásul Tibi atya poharában kortyolhat el. Már a fröccs is nagy népszerűségnek örülhetett, azonban a május elején megérkezett bor nem csak Tibi atya hívei, hanem a Borellátó vásárlói között is igazi slágertermék.

A borral elsősorban a fiatalokat szeretnék megcélozni, akiknek egy jó minőségű termelői bort kívántak adni jó áron. A bor kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy egy karakteres, intenzív bort válasszanak, ami jó önmagában is, de főként fröccsnek szánja Tibi atya és a kereskedő. A jó bor, és a jó fröccs egy igazi kultúrmisszió, vallják. Habár egyre többen fogyasztanak nyáron fröccsöt, még szükség van arra, hogy népszerűsítsék, ez a bor pedig véleményük szerint tökéletes hozzá.

Nem fog elveszni egy nagyfröccsben

A bor kiválasztásánál szintén fontos volt, hogy egy fiatal borásznak adjanak lehetőséget. Így esett a választás egy 2012-es chardonnay-sauvignon blanc házasításra, ami a Mátrában, Gyöngyöstarjánban készül Kiss Balázs családi pincészeténél. A 10 hektáros családi pincészet főként fehérborokat készít. Tibi atya boráról a borász, Kiss Attila elmondta: reduktív OFJ borról van szó, amely a tartályban erjedt, és tartályban is tárolják a palackozásig. A házasításhoz azért ezt a két fajtát választották, mert egy jó ivású fröccsbort szerettek volna készíteni. A borba a sauvignon blanc visz frissességet, üdeséget, lendületet, míg a chardonnay a feszességével, magasabb savtartalmával ad hozzá a borhoz. A borász szerint ez a bor több szódát is elbír, van elég karakteres ahhoz, hogy egy nagyfröccsben ne vesszen el.

Az atya ministránsai a Mandinernek azt mondták, Tibi atya bora nem vitrinbe való: meg kell inni. Tudják, hogy sokaknak nem tetszik a PET-palackos kiszerelés, mert az van a köztudatban, hogy ez a fajta csomagolás a „tablettás, legalja borok privilégiuma”. Szerintük ettől még nem lehet megkérdőjelezni a bor minőségét, hiszen bármelyik hazai borvidéken PET-palackba töltik le a kimért bort a borkimérések.

A bort mi is megkóstoltuk. Illatában enyhén oxidált, azonban ez nem zavaró, nem takar sokat, mögötte virágos, zöldfűszeres, körtés a bor. Van benne elég tartalom, kellemesen érett, de van benne elég frissesség és lendület. Ízében is a virágos, zöldes jegyek jelennek meg a végén citrusossággal, ami a hangsúlyos savaknak köszönhető. Nyári fröccsbor, nem kell túlgondolni, meg kell inni. Házibulikba fröccsnek jó vétel lehet.

Viszonteladó kerestetik

A bort egyelőre csak Budapesten és Gödöllőn, a Borellátó boltjaiban lehet megvásárolni a megszokott helyeken, valamint az új, Szépvölgyi út 95. szám alatt található üzletben. Azonban már a megyeszékhelyeken keresik azokat a partnereket, akik szívesen forgalmaznák az atya borait. Ráadásul hamarosan érkezhet egy újabb bor is Tibi atya termékcsaládjába, hiszen a ministránsok és a Borellátó csapata már keresi azt a rozét, amit nyáron szívesen kortyolgatnának ők és a hívek is. Dicsértessék!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igor
2014. május 24. 19:39
Ez a pap bort prédikál és vizet iszik.
kuwiq
2014. május 24. 10:56
a napszemüveges logó nagyon durva
csakezért
2014. május 23. 22:37
Nem veszik el a nagyfröccsben? Nem inkább hosszúlépésben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!