Iszunk vagy kóstolunk?

2014. május 28. 14:06

Közösséget véltem felfedezni a kávé mögött, amit akkor egy valódi színfontnak éltem meg és izgalmas kitekintést láttam a borok mellett.

2014. május 28. 14:06
Cserkó Péter

- Másképp kóstolod azóta a borokat, mióta kávézol is?

- Mióta az Espresso Embassy-ben dolgozom, más dimenziókban élek. Több ízt fedezek fel és a filter kávé kóstolások miatt arra koncentrálok a bornál, hogy nagyon konkrét ízeket tudjak találni. Másképp mutatom be. A felsőfokú sommelier képzésen az volt az elvárás, hogy szofisztikáltan jellemezzük a bort.

Mióta kávéval is foglalkozom, este az asztalnál 2-3 mondatot mondok el és olyan ízjegyekről beszélek, amit a vendég is képes felfedezni és sikerélménye lesz. Megérti a bort és örül, mert lefordítom a primer jegyek mondanivalóját, ahogy egy kávénál is először azt érzem meg, ami a legerősebb mondanivalója annak a fajtának. (...)

- Mit vártál el magadtól?

- Ettől jobb eredményben bíztam, de amikor már a pontos versenyzői listát láttam, tökéletesen megnyugodtam. Utólag pedig beláttam, hogy 38-ból a 13.-nak lenni az első világbajnoki versenyen nagyon szép eredmény. Akikkel együtt indultam mindenkinek bizonyítania kellett, ezért sok hónapot készült, mert tétje volt az indulásának.

Ilyen szempontból kiegyensúlyozott voltam, mert hobbiból indultam és senki nem támasztott velem szemben feszes elvárásokat. Pihentető volt így utazni, hogy nem egy cég sikere és hírneve múlik a szereplésemen. Ugyanakkor megnyugtatott látni azt is, hogy milyen ritmusban törnek meg a versenyzők mellettem és szakmailag felkészült emberek, hogy csúsznak el mentális hibák miatt. Ebbe nekem is sikerült beleesnem, mert az első körben, amikor a tavalyi vb. 2. Helyezett lánynál jobb helyen végeztem, lelkileg hátra is dőltem picit. Elengedtem a versenyt. Nekem az a pont már olyan volt a negyeddöntőbe kerüléskor, hogy amit kitűztem magamnak az megvan.

Előző nap még gyömbérért rohangáltunk a piacon a torokfájásom miatt. Naturális ízek helyett vad, gyilkos dolgokkal nyírtam ki az ízlelőbimbóim, hogy jobban legyek. Ez ugyan sikerült, de a koncentrációm, a negyeddöntőbe kerülés után lanyhult és ezért nem sikerült a maximumot megmutatnom magamból. Ezt hatalmas hibának rovom fel utólag magamnak.

- Amikor az első kör indult a világbajnokságon látszott rajtad valami átlagon felüli magabiztosság? Jól láttam ezt a monitoron?

- A Cup Tastingen indulókról készült egy magazin, amiben bemutattak mindenkit. Abban szerepeltem én is és olvasható volt a fényképem mellett, hogy engem a 2013-as világbajnok készít fel. Ez a büszkeség és öröm nagyon erőssé tett az indulásnál és ezt éreztem belül, amikor kiálltam. Tudtam, hogy mindenki tisztában van vele milyen háttérrel indulok és ez sugárzott is rajtam.”

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!