Tarcal-Tállya tanulmányi kirándulás

2014. július 03. 09:17

Alkonyi László volt az útikalauzunk, ugyanis a szakíró a közelmúltban átállt a másik oldalra: két társával Tállyán életre hívta a Kaláka Pincét.

2014. július 03. 09:17
Milotta László
Borrajongó

„Az éjszakába nyúló borvacsora és borozás (és a Hollandia-Spanyolország derbi utolsó perceinek megtekintése) befejeztével áttettük székhelyünket az Oroszlános Borvendéglő és Borhotelbe, ahol jelentős mennyiségű Tállya furmint elfogyasztása után tért nyugovóra a csapat. Másnap a reggeli elfogyasztását követően Márton-Kováts Krisztina, az Oroszlános vezetője társaságában utánajártunk, mit kínál Tállya az idelátogatók számára.

Az Oroszlános célja – a Basilicushoz hasonlóan –, hogy összetett Tállya-élményt adjon át vendégeinek, a helyi gasztronómia, borok és művészeti kincsek bemutatásával. A Borvendéglő és Borhotel épületegyüttese az elmúlt években komoly fejlesztéseken ment keresztül: új hotel-szárnyat és egy fürdőházat is kialakítottak. Oroszlános Borvendéglő és Borhotel októberi újranyitását követően a Tállya fellendülésén szorgoskodó mozgalom fellegvárává vált. A gasztronómiai megújulást a zászlajára tűző, a Slow Food mozgalomhoz csatlakozó Borvendéglő konyháját Ruprecht László látja el szakmai tanácsokkal. (...)

A Homoky-családban a borkészítés hosszú múltra tekint vissza. Homoky Dorottya, a legifjabb generáció tagja igyekszik új alapokra helyezni a borkészítést. A fiatal borászlány körbejárta és körbekóstolta a borvidék összes jelentős pincészetét, közben folyamatosan kérdezett és tanult. A 2012-es szárnypróbálgatásai után a 2013-as évjáratú borok már több tudatosságot, magabiztosságot tükröznek, tisztábbak, határozottabbak. (...)

A nap hátralévő részében is Alkonyi László volt útikalauzunk, ugyanis a szakíró a közelmúltban átállt a másik oldalra: két társával Tállyán életre hívta a Kaláka Pincét. A Tökösmálban tett dűlőtúrát követően a Kaláka Pince boraival és törkölypálinkájával zártuk a programot. A Kaláka Pince burgundi mintára építette fel termékpiramisát: a legalsó szinten az általános borvidéki bor áll, majd következik a településszintű bor, végül a dűlőválogatás. Mivel a pincészet még csak ismerkedik a dűlők adottságaival, a hordó pedig óhatatlanul is elfed valamennyit a borból, a borok egyelőre csak tartályban erjednek és érlelődnek. Hasonló okokból a maradékcukor-tartalom is fokozatosan csökken, ahogy lépkedünk felfelé a termékskálán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegyaljai
2014. július 04. 00:55
A Hímesudvart Facebook bejegyzése alapján túlzásnak tűnik tarcali borászatnak nevezni: "Kézműves pincészet Tokaj óvárosában... Leírás Tokaj, Malomfeli-dűlő 2,3 ha Tarcal, Nyulas-dűlő 0,2 ha"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!