Királyudvar évjáratbemutató 2013

2014. szeptember 11. 09:06

Értem én, hogy naturálbor, alacsonykén és miegymás, de nem biztos, hogy az oxidációra igencsak hajlamos furminttal kellene ezt a színdarabot eljátszani.

2014. szeptember 11. 09:06
akov
Borrajongó

„A főszereplő 2013-as évjáratról elhangzott, hogy igen nehéz, de nagyon fontos évjárat ez a Királyudvar számára. A fordulatos tenyészidőszak kihívások elé állította a biodinamikus elveket követő birtokot. Március-április időszakban rengeteg csapadék esett, amely megnyomta a vegetációt. Májusban volt némi jég, ez kb. 10% veszteséget okozott a Lapisban. A júliust szintén jég tarkította, ezúttal a Henye termésének felét vitte magával. Az augusztus-szeptember időszak viszont mesébe illett, a száraz bornak való szőlőt kiváló minőségben szüretelték, a kései dolgok alapját pedig a nagyon magas minőségű botrytis vetette meg.

Az évjáratból öt bor készült. A Henyéből származó pezsgőből csak mutatóban lesz, a jégverés miatt nagyon kevés volt az alapanyag. Száraz fronton a szokásos Sec, valamint a most debütáló Lapis Sec, az édes szekcióban pedig a Cuvée Patrícia és az Aszú képviseltnek. Előbbieket idén júniusban töltötték, utóbbiak pedig érnek és valamikor a 2017-18 időszakban lesznek majd bemutatásra alkalmas állapotban.

Zárásként Hwang megerősítette, hogy a Királyudvar elkötelezett a tanulás és fejlődés mellett. A Sec számára jobb és jobb szőlő a cél, ennek jegyében kevesebb mádi, és több bodrogkeresztúri dűlő termését használják. A mádi Perce marad, de mellé egyre inkább a Henye és a Lapis termése költözik. Ugyan a 2014-es évjáratról nem volt szó, de informálisan megtudtam, hogy gombás megbetegedések miatt óriási veszteséget fog a birtok idén elkönyvelni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!