Szüret Kőszegen, az Alpokalján

2014. október 22. 20:38

A statisztika szerint egy rendkívüli jó évjárat körülbelül 7-8 évente következik be. Lassan már esedékes lesz egy 2008-as szintet megütni, írta a Mandinernek szüreti beszámolójában a Kőszegen borászkodó Kampits László.

2014. október 22. 20:38
Kampits László
Mandiner

2014-ben nagy kihívás előtt álltak a szőlészek, hiszen hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de mindenütt lecsapott a lisztharmat és a peronoszpóra. Kőszegen jellemzően április 24-én, Szent György-napon városi ünnepség gyanánt bemutatásra kerülnek a szőlő hajtásai, ahol elhangzott, hogy jó évnek tekintünk elébe a hajtások állapota szerint. Jött a megnyúlás, a virágzás, és innentől kezdve hagyott fokozatosan alább a kedvünk. Folyamatos felügyeletet igényeltek az ültetvények, és akár extrém helyi beavatkozást is. Megmutatták a fajták az ellenálló képességeiket. Főként kékszőlőről lévén szó (Kékfrankos, Zweigelt, Blauburger) más-más fázisban reagáltak a környezetre.

2014 igencsak ígéretes év lehetett volna, ha a nyáron nyugodtan el tudtunk volna menni pancsolni a Balatonra, minimum 7 teljes nap napsütéssel. Idén nem volt ilyen a nyári időszakban, amikor intenzíven tudott volna fejlődni a szőlő egésze. Mindig tudatta az időjárás, hogy ő az úr. Rendkívül nagy ideig borította a levélzetet nedvesség, és a fülledt, dunsztos levegő. Itt kapott erőre a lisztharmat és a botritisz. Folyamatos harc ment a természet és az emberi aktivitás között. Sokszor magunk se tudtuk, hogy bevállaljuk-e az aznapi permetezést. Természetesen sírásnak helye nincs a borászatban-szőlészetben, hiszen ettől kezd igazán izgalmas lenni az egész: ki hogyan és milyen eszközökkel avatkozik be. A statisztika szerint egy rendkívüli jó évjárat körülbelül 7-8 évente következik be. Lassan már esedékes lesz egy 2008-as szintet megütni.

A szüret az augusztusi és szeptemberi mintegy 190 mm csapadéknak köszönhetően teljesen eltolódott. Ha szeptember utolsó hétvégéje előtt szüreteltek a hegyen, az csakis a kényszer miatt volt, ugyanis elkezdte kóstolgatni a túlterhelt szőlőket a szürkepenészes rothadás. A szőlő érettsége ilyenkor még 80%-os állapotában volt.

Igazán októberben dübörögtek a traktorok, ahol még mindig nem sikerült a 100%-os érettséget elérni, de vagy a visszaszámlálás, vagy a tovább nem javuló minőség megkövetelte a gyors betakarítást. Október második felére a szokásos kíméletes terhelésnek megfelelően a korábban érő kékszőlők mustfoka már elérhette a 16,5-17 M fokot (Zweigelt). Országosan gyenge cukorfokokkal vizsgáztak a szőlők. Jó hír, hogy termésünk fele október harmadik hétvégéjén került a pincébe, jó minőségben, ám tény, hogy némileg kevesebb erjesztő kádra volt szükségünk. Idén nem hagytuk tovább a tőkéken a termést. Hagyunk időt regenerálódni a szőlőnek, de magunknak is.

2014-ben a borászatban lehet nagyokat alkotni, hiszen most meg lehet mutatni, hogy ki mit hoz ki ebből az alapanyagból. Mindezek ellenére pozitívan tekintek a jövőbe, sok feladat áll még előttünk, és szeretnénk tovább öregbíteni a kőszegi szőlő és bor hírnevét.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!