Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A király átmeneti ruhája: itt vannak a Tokaj Kereskedőház új borai

2015. szeptember 08. 08:01

Egy ezerötszáz forintos, csavarzáras tokaji cuvée lesz a Tokaj Kereskedőház legolcsóbb bora: a 2014-eseken már a Claessens International által készített, egyelőre átmeneti címke figyel. A boltok polcaira jövő héten kerülnek ki, addig is elmondunk mindent az árakról, a címkékről, a tervekről.

2015. szeptember 08. 08:01

Az év végére elkészül az új palackozóüzem a Tokaj Kereskedőház Zrt.-nél 3,5 milliárd forintból, mondta a társaság vezérigazgatója hétfőn a Budavári Borfesztivál beharangozó programjaként megrendezett boregyetemen a MOM Kulturális Központban. De szó esett sok másról is, a Mandiner ott volt, és most megír mindent, amit látott-hallott.

Jön a pénz az MNV-től

Gaálné Király Enikő jó hírrel kezdett: az idei termésből készült bort, ami jónak ígérkezik, már az új üzemben palackozzák. Ez azt jelenti, hogy a Tokaj Kereskedőház és a tulajdonos MNV Zrt. közötti együttműködés ismét zavartalan. Augusztus elején még azt írtuk: a cég palackozóüzeme 60 százalékos készültségen áll, kéne még hozzá pénz, és az MNV döntésén múlik, be tudják-e fejezni. A cég vezérigazgatója a Mandinernek megerősítette: az MNV azóta folyósítja a beruházáshoz szükséges pénzeket.

Az új üzem annak az összesen 17 milliárd forintos beruházásnak a része, amelynek keretében tavaly már elkészült egy 66 ezer hektoliter kapacitású tartálycsarnok 3,5 milliárd forintért — erről itt közöltünk képeket —, illetve a következő időszakban megépül egy szőlőfogadó egység, egy hordós érlelő tároló és egy turisztikai látványközpont a cég szegi pincészetében (ezek látványterveit hamarosan közöljük).

Gaálné Király Enikő emlékeztetett: a beruházások elkészülte után a Tokaj Kereskedőház technológiailag alkalmas lesz a magas színvonalú borkészítésre. Mindez pedig lehetővé teszi a társaságnál készült borok nemzetközi értékesítését. Ezt támogatja az a marketingprogram is, amelyet egy angol céggel, a tokaji márkát alaposan megdolgozó Claessens Internationallel közösen most folytat az állami tulajdonú társaság.

Ez a cég készítette el a most debütált 2014-es borok új arculatát is. Fontos tudni, hogy ez még se nem végleges logó, se nem végleges arculat — mint arra Áts Károly célzást tett, maga a Tokaj Kereskedőház név sem fog örökké tartani —, céljuk csak annyi, hogy az új borokra felhívják a figyelmet. Ennek jegyében az eddigiekhez képest teljesen megújultak a címkék, a címkéken megjelent a Tokaj Kereskedőház név, kapott egy címert is a társaság, a nyakcímkén pedig a címer alatt felirat hirdeti, hogy ez az eredeti: Tokaj Kereskedőház — Original.

Egyelőre átmeneti az arculat, de új

A rendezvényen debütáltak hivatalosan, címkével együtt a Tokaj Kereskedőház már az új csarnokban készült 2014-es borai is, amiket a főborász, Áts Károly jegyez: ez egy olyan sor szerinte, ahol nem kell magát egy kicsit sem szégyellnie a borok miatt, mondta. A 2014-es Cuvée a tokaji szőlőfajtákból készült remekül iható és tartalmas, tokajiságot sem nélkülöző alapbor, ami átlátszó bordói palackban, csavarzárral kerül forgalomba 1495 forintos bruttó kiskereskedelmi áron, mint azt a Mandiner a cég vezérigazgatójától megtudta. Áts Károly főborász szerint Tokajnak szükségre van a magabiztos alapokra, ami azonban nem féleurós-egyeurós borokat jelent, hanem valami nagyobbat.

Ilyesmi a 2014-es furmint is: Áts Károly szerint a cég missziója megismertetni a világgal a vezető tokaji szőlőfajtát, erre a Tokaj Kereskedőház friss, almás-körtés, minimálisan hordózott, picit a spontán erjesztett borokra emlékeztető tétele minden bizonnyal alkalmas, a magyar fogyasztók 2145 forintos bruttó kiskereskedelmi ár környékén fogják tudni levenni a polcról a jövő héttől kezdve. A mádi Kővágó-dűlőből származó dűlőszelektált Nagy Száraz Bor érezhetően kifinomultabb anyag, ezt az 5400 forint körüli árcetlin is érezni lehet majd. Best buy viszont a 2014-es kései sárgamuskotály, ami fekete címkét kapott a Claessenstől, és egy 1780-as kiskerárat.

A borok a budavári borfesztiválon debütálnak, utána a boltokban is kereshetik őket. A borfesztiválon lesz egy párkérdéses fogyasztóipreferencia-vizsgáló játék is, amit Illés Tamás, a cég marketingvezetője mutatott meg. Ha a tokajiak standjánál járnak, próbálják ki, arra kíváncsiak, kinek melyik címke tetszik, és mennyit adna a borért.

Mínusz húszról elindulni

Az árazást illetően Áts Károly főborásznak még volt pár megjegyzése: „Az eszenciát leszámítva nincs borunk, ami 100 euró fölött kelne el, miközben a világban nem ritka, hogy ezer euró egy nagyobb birtok borának palackja.” Gaálné Király Enikő azonban világosan közölte, hogy elsősorban nem ez az állami borászat piaca, reagálva egyben Szepsy István 1000-2000 eurós aszúáras teveire„Nem Szepsy Istvánnal szeretnénk versenyezni, hanem Szepsy István és a többiek alá odatenni egy biztos alapot.” 

Áts Károly szerint ez se lesz könnyű: nem a nulláról, hanem mínusz húszról kell elindulnia az állami borászati cégnek. Lesz mit eladniuk: a szamorodni-kategóriájú Késői Aranyból 200 ezer palack készült 2013-ban, aminek fele már el van adva, a 2013-as ötputtonyos aszúból pedig 500 ezer, ez csak jövő év végén kerül a polcokra.

A Tokaj Kereskedőház Zrt. az idén a tervek szerint mintegy 10 ezer tonna szőlőt vásárol fel, és még mintegy 750 mázsa aszúszemet. Több mint 1600 termelővel kötöttek szerződést. A felvásárlásra mintegy 2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A Tokaj Kereskedőház Zrt. az idén a múlt évihez hasonló, 2 milliárd forint körüli árbevétellel számol. A múlt évi tételvisszahívás miatti piacvisszaszerzés ugyanis nem könnyű; ez az idei évben is folytatódott, de még a piacméret nem érte el a korábbit. 

A cikket a 2014-es borokról készült fotóinkkal illusztráltuk.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1514, 1848: PROTOBOLSI LÁZADÁSOK
2016. január 05. 18:23
a cím az, hogy a király új ruhája
1514, 1848: PROTOBOLSI LÁZADÁSOK
2016. január 05. 18:20
a külső megjelenésre értettem, nem a beltartalomra nem iszom alkoholt
1514, 1848: PROTOBOLSI LÁZADÁSOK
2016. január 05. 18:20
van különbség a szolid eleganci, az egyszerűség, és a semmitmondóság, jellegtelenség között na ez itt fent a harmadik kategória: valaki semmi munkával már megint pénzt keresett
tokajfan
2015. szeptember 10. 10:37
Szepsy István alá tenni alapot ? :)))))))),! Ez tényleg ilyen hü...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!