Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Garamvári, Taschner, Törley: ezek a legjobb komoly pezsgők

2015. december 17. 19:40

Végigkóstoltuk a magyar mezőny csúcsának javát. Huszonkét palackban erjesztett és érlelt pezsgő járt a poharunkban, a fejünkben pedig egy csomó tanulság. Szeretjük a magabiztosságot, a rozépezsgőt és egyelőre még csak ismerkedünk a hazai szőlőfajták alapboraival. A Mandiner pezsgőtesztjének második része.

2015. december 17. 19:40
Bukovics Martin

Szerkesztőségünk decemberben pezsgőtesztet tartott, ahol a Mandiner szerzői, szerkesztői, vendégei és meghívott borszakértők kóstolták a meghívásunknak eleget tevő hazai pezsgőpincészetek és pezsgőt készítő borászatok lapunknak küldött pezsgőit.

Az, hogy nem csak szakértőket ültetünk le az asztalhoz, nemhogy nem véletlen, hanem kifejezett szándékunk: teret szeretnénk adni a laikus véleményeknek is, hiszen a borok vásárlóinak, fogyasztóinak többsége nem WSET-vizsgával a zsebében választja ki a boltban, mit iszik aznap este. A kóstolás vakon zajlott, a pontozás a Művelt Alkoholista blog által lefektetett tízpontos rendszerben történt.

Három kategóriában három kóstolópanel értékelte a pezsgőket: a mindennapok pezsgői panel során a széles körben elérhető, 2000 forint alatti termékeket néztük meg alaposabban, a komoly pezsgők panelben a palackos erjesztésű és érlelésű, gasztronómiai igénnyel készített italokat vizsgáltuk, az édes pezsgők blokkjában pedig minden olyat, ami nem száraz. Ez a cikk a komoly pezsgőkről szól, majd jönnek az édesek is.

Mit kóstoltunk?

Míg a mindennapok pezsgőinek piacán nincs komolyabb verseny – hiszen ahhoz komoly mennyiség kell, hogy egy új szereplő egyáltalán labdába rúghasson –, addig a hagyományos pezsgőkészítési eljárással készült italok terén több ambíciózus magyar pincészet is fontosnak tartja, hogy beleszóljon a hazai komolypezsgős stílus kialakításába. Nem beszélve arról a pár termelőről, akik portfóliójuk kialakítása során már hosszú évekkel ezelőtt felfedezték a második erjesztés okozta szépségeket: így a kötelező körnek számító Törley mellett kóstoltunk buborékokat nem bérpezsgőkészítő beszállítóktól rendelő, hanem azokról saját kezűleg gondoskodó Garamvárit, Taschnert, Kreinbachert, Kálnát, Gombait is. Összesen huszonkét tétel került a poharainkba.

Több helyen is holtverseny alakult ki. Lássuk az első tíz helyezettet!

*

Tizedik hely: Törley Chardonnay Brut 2012. 4,9 pont.

A Törley Pezsgőpincészet egyik csúcspezsgőjéről van szó, ami pár hónapja új címkével fut. Az alapbor chardonnay-ból készült, 2012-es évjáratú. A legalacsonyabb pontszám, amit kapott, a négy volt, a legtöbb a hat. Lássuk a véleményeket.

– Kevés aldehid, de amúgy kellemes illat kis citrushéjas kesernyével. Technológiailag hibátlan, de laza szerkezet, durva buborékok és kesernye.
– Szárazboros illat, ízre semmi különös.
– Remek illata van, erre mondanám, hogy talán nyerspezsgő. Van egy kellemetlen mellékíze. A szén-dioxid túl sok benne, kaparja a torkom.
– Kiegyensúlyozott, kellemes pezsgő.
– Az alapíz jó, ha belekortyolok, csíp a buborék. Nem bánt, de nyomot se hagy.
– Informatikusbál.
– Izgalmas az íze, sok a buborék, átlagos darab a mezőnyben.
– Magabiztos. Kiegyensúlyozott, előkelő pezsgő. Talán túl erőteljesen pezseg.
– Kellemesen brut, de valahogy mégis nyersnek tűnik.

Kilencedik hely: Taschner Pinot-Chardonnay 2012. 5,3 pont.

A soproni borvidék első pezsgőpincészete Taschner Kurté, aki ezt a 2012-es évjáratú pezsgőjét a két fő champagne-i fajtából készítette. Az előzőnél egy picit megosztóbb tétel: legalacsonyabb pontszáma a négyes volt, a legmagasabb a hetes.

– Szép, érett, jól iható, elegáns, vajas-krémes, tippre tisztán chardonnay.
– Telt íz, szép illat. Tehetség, egy magasabb minőség ígérete.
– Egy igazi úriembert köszönthetünk személyében. Elegáns.
– Érett, nem túl élesztős. Keveslem benne a buborékokat, lehetne akár egy gyöngyözőbor is. Nagyon finom, telt, karakteres íze van.
– Enyhe illó, kilógó alkohol, illatos fajtákra utaló aromatika, tolakodó édesség, szinte semmi nem oké benne, a buborékot kivéve.
– VIP-fogadás Lagzi Lajcsi szabadulása alkalmából.

Kilencedik hely: Garamvári Blanc Fleur. 5,3 pont.

Balatonlellei pinot blanc adja a pezsgő alapborát. Garamvári Vencel szőlőbirtoka és pezsgőpincészete idén lett huszonöt éves, pezsgői immáron nem az eddigi Vincent, hanem a Garamvári név alatt futnak. A legalacsonyabb kapott pontja a teszt során a négy, a legmagasabb a hat.

– Szikár, száraz, rövid lecsengés, kevés buborék.
– A komoly pezsgők populáris arca, kifejezetten megnyerő tulajdonságokkal.
– Erdőillat jut róla eszembe. Kellemes darab.
– Szép bubi, egy kevéske aldehid ront az elegancián, de alapvetően nem egy gyenge anyag. A barna almás ízjegy is tetszik benne. Kicentizett, egyensúlyos pezsgő.
– Látogatás az atomtemetőben.

Nyolcadik hely: Kreinbacher Brut Classic. 5,4 pont.

A somlói mintabirtok, akik tavaly ősszel debütáltak négy pezsgőjükkel, melyek somlói alapborokból, Champagne-i pezsgőmester instrukciói alapján készülnek. A komoly pezsgők piacán hamar nagy rajongótáborra tett szert a négy Kreinbacher. Elég megosztó volt: a furmintból és chardonnay-ból készült, minimum 22 hónapig palackban érlelt Brut Classic legalacsonyabb pontja a három, a legmagasabb a hét.

– Oxidáltnak, reszelt almásnak tűnik, a budai templomi kórusok pezsgője.
– Igen szép, ilyennek képzelek el egy klasszikusan elegáns pezsgőt.
– Rendben van, biztonsági választásnak majd felírom magamnak a nevét.
– Első randira rizikós lenne. Habár... ha alkoholista a csaj, talán. Bár nem, akkor kár belé.
– Szexi, erotikus pezsgő. Ahogy iszom, egyre jobb. Zsivány.
– Globális ízvilág, szép érettségű anyag, figyelemreméltó ásványosság.
– Klasszikusan érlelt illat, enyhe oxidáltság, kissé fanyar-cseres érzet az utóízben. Alapvetően rendben van, de nem több. Öregszik.
– Egyszerűen jó! <3

Nyolcadik hely: Chateau Dereszla tokaji pezsgő 2011. 5,4 pont.

A Borrajongó blog a valaha készült egyik legjobb magyar pezsgőnek választotta nemrég, a Mandiner.bor szerkesztői is rajonganak érte. A tokaji pincészet tulajdonosa egy champagne-i cég, így a pezsgőkészítéshez szükséges tudástranszfert házon belül megoldják. A legalacsonyabb pontszáma a hármas volt, a legmagasabb a hetes.

– Törtető alkat. Nagyon igyekszik, de a végén elrontja. Az illat jó, az íz elsőre jó, majd követi egy nagyon nem tetsző mellék- és utóíz.
– Érett szőlősség, briós érintésű érettség. Tipikus Champagne-jelleg.
– Finom illata van, klassz. Komoly, elegáns, vegetális, szép. Mi kell még?
– Kemény, szikár, kicsit a görög retsinára emlékeztet, ami nem túl kellemes.
– Gyönyörűek a buborékok, teljesen más, mint a többi pezsgő. Intenzív, őszies íze van, felhívja magára a figyelmet. Ünnepi vacsora mellett a helye.
– Sok szénsav, támadó citrushéjas illat, viszont nagyon kellemes egyensúly, szép hossz, játékos savak.
– Habsburg-leszármazottakkal való kedélyes koccintásra.

Nyolcadik hely: Kreinbacher Extra Dry. 5,4 pont.

Igazából holtverseny alakult ki az előző kettő és eközött, ám a legkevesebb gyenge pontot ez a tétel kapta, így ezt soroltam előrébb az élmezőnyhöz. Furmint és chardonnay alkotja, minimum 18-22 hónapig érlelték, 16 gramm literenként a dosage benne. Ötnél nem kapott kevesebb pontot, de hatnál se többet.

– Jól iható, szép pezsgő. Kézműves jelleg, van benne valami vadság.
– Szép érettség, Somló-stíl. Fogadni mernék, hogy Kreinbacher.
– Aranysárga szín, a buborékok viszonylag gyorsan eltűnnek. Tavaszi gyümölcsök íze a számban, főleg eper. Frissít. 
– Egyszerűen jó. Finom. Ha egy szóban kéne leírnom: nyár.
– Magas dosage, jó bubi, elég radikális savak tartanak ellent. Nem túl vonzó, de hibátlan.

Hetedik hely: Kálna Pincze Pinot Noir rozé nyerspezsgő. 5,5 pont.

Az etyeki Kálna Pincze tulajdonos-borásza, Kálna István pár nappal a pezsgőteszt előtt hívott fel, hogy a nevezett szürkebarát és chardonnay pezsgői mellé hozna magával a szerkesztőségbe egy rozé nyerspezsgőt is, amit próbaképpen nemrég degorzsált, és kóstolás alapján tetszik neki. Még nem forgalmi tétel. Legalacsonyabb pontja a négyes volt, legmagasabb a hat és fél.

– Szép! Izgalmas! Kézműves! 100% Magyar! Ha magyar rozépezsgőt inna, ez legyen az! Bambergi füstölt sörökre emlékeztető, szuper izgalmas sonkás ízvilág.
– Nagy meglepetés. A vizuális inger után azt gondoltam, hogy csak egy felvágós versenyzővel van dolgunk, de nem.
– Kellemes, de nem vagány. Kiállításmegnyitók pezsgője.
– Semmi különös nincs az illatában. Kastélyban tartott esküvőre való, kortól, nemtől függetlenül. Sajátos, emlékezetes, elismerősen bólintok.
– Pizsamaparti Geronazzo Mária otthonában.

Hetedik hely: Pelle Pince tokaji nyerspezsgő 2012. 5,5 pont.

A mádi Pelle Pince borait rendre nagyra értékeljük a Mandiner.boron, így amint megtudtam, hogy van pezsgőjük, nem volt kérdés, hogy itt a helye. Stabil versenyző, a legalacsonyabb pontja az öt volt, a legmagasabb a hat és fél.

– Nagyon almás, nagyon gyümölcsös, tisztára, mintha fröccs lenne, alig van pezsgős jellege. Ízben túlságosan tapad, nehéz dönteni róla.
– Kitartóan próbálkozik, próbálja elérni azt a szintet, amit el kellene érnie egy ilyen pezsgőnek, de végül nem sikerül neki. Illatban sokkal többet ígér.
– Füstös, kicsit tolakodik, de jó ízt hagy a szájban.
– Elegáns, szépen érlelt pezsgő, fűszeres-vegetális ízjegyek, hosszú lecsengés.
– Erősen szőlős illat és íz. Markáns, férfias, legénybúcsúra vinnék belőle. Vicces, hogy eszembe jutott róla a gyerekpezsgő is, de nem rossz értelemben.
– Kifejezetten közérthető, ízlik. Valamiért a Disney-mesék jutnak eszembe.
– Gyümölcsös illat, az oxidáltság ront rajta, ízben végképp beerjedt gyümölcssali, fatanninos kesernye, fűszerek.

Hatodik hely: Garamvári Evolution Rosé. 5,6 pont.

Garamvári Vencel pinot noirból készíti rozépezsgőjét. A lazacos színt két-három órás héjon áztatással érik el, utána hosszú időre a palackba kerül az alapbor. Cukortartalmát tekintve extra dry kategória, az alapbor a 2008-as évjáratból származik. Legalacsonyabb kapott pontszáma a négy volt, a legmagasabb a hat és fél.

– Pici mustos, málnás, édeskés gyümölcsösség, akár egy PEZ-cukornál.
– Felpörget. Fiatalos, lázadónak azért nem mondanám, de próbálkozik. Aranyos.
– Telt, karakteres illat. Érett, szép gyümölcsök, kellemes felhabzás, üdít, frissít.
– Sűrű, édes illata van. Pont elég buborék van benne. Klassz.
– Sweet 16, divatos parfümillata van, fiataloknak való bulis cucc.
– Tömjénes íze van. Kicsit kevés a buborék. Egyéniség, nem tolakszik.
– Reggelire.
– Lendületes, rezes árnyalatú szín, mustos illat, sok cukor, nyalós utóíz, kevés szén-dioxid (tippre 4 bar), viszonylag jó savak, de kissé lekváros.

Ötödik hely: Taschner Chardonnay 2010. 5,7 pont.

Innentől már a pezsgőtesztünk szűk élvonalát jelentő italok következnek. Elég megosztó tétel: a 2010-es soproni chardonnay alapborból készült pezsgő legalacsonyabb kapott pontszáma a három volt, a legmagasabb a hét és fél.

– Öregedik, de még mindig nagyon szép. Nem könnyű elsőre megérteni, de érdemes megismerni.
– Amikor ülsz egy kabrióban egy nő mellett, ránézel, gázt adsz és elindulsz valahova, mindegy hova. És ez a pezsgő veled van. És a nő is. Nagyon adja.
– Öregedő, kicsit mintha sós lenne. Különlegességként kínálnám.
– A láthatatlan ember.
– Valaha szebb napokat látott, trópusi gyümölcsös, kissé túlérett, sajnos már oxidált kesernyébe hajló ízvilág, de nem reménytelen. Tűzkő, ásvány, komplex.

Negyedik hely: Garamvári Prestige Brut. 5,9 pont.

Garamvári Vencel csúcspezsgője. Elsősorban pinot noirból készül, de jár bele némi chardonnay is. Az alapbor a 2005-ös évjárat termése. Jött rá egy kósza három pont, de inkább a 6-7 pontos tartományban értékeltük. Hét pont volt a legmagasabb.

– Nekem most elakadt a szavam.
– Megnyerő direktszőlős indítás, populáris íz, elegancia.
– Érzem, hogy klassz, nagy kaliberrel van dolgom, de nekem nem ez tetszik.
– Vízpartillat, Balaton, kora nyár.
– Túlérett gyümölcsök, már-már pornósztárosan oda akarja magát tenni.
– Szőlős-virágos-fűszeres, friss illat, ízben elég száraz (mondjuk nagyon), jó egyensúlya van, szájban érettebb benyomást kelt. Nem harmonikus, de jó benyomást kelt a maga közönséges módján.
– Big in Japan.

Harmadik hely: Törley Chardonnay nyerspezsgő 2012. 6 pont.

A tizedik helyezett 2012-es Törley Chardonnay Brut pezsgő nagytestvére, vagy kistestvére, ahogy tetszik: a két ital közti különbség, hogy az tartalmaz expedíciós likőrt, ez viszont nem. A képen balra a tizedik helyezettünk, jobbra a harmadik. Négy és félnél kevesebb pontot nem kapott, de hétnél többet se.

– A néppárti pezsgő: közérthető, érett almás-körtés ízvilág.
– Végre értem az ízvilágot. Nem komplikál túl semmit, nem különlegeskedik.
– Semmi sallang, semmi extravagancia. Tisztes magyar pezsgő.
– Nagyon élesztős, már-már savanyú, nyers, kaparja a torkom.
– Jó az illata, csak hamar elszáll. Szimpla, arányos.
– A kötcsei polgári piknik résztvevőinek ajánlom.
– Kókuszos illat, meglepően intenzív, mintha fában is lett volna, de ízben kissé oxidált kesernye, viszont jól egyensúlyozik.

Második hely: Taschner Pinot Rosé 2012. 7,2 pont.

A győztes rozépezsgő Sopronból érkezett az Astorián lévő szerkesztőségünk tárgyalójába. Hatnál kevesebb pontot senki nem adott rá, és nyolcnál többet sem.

– Málnajoghurt, málnaszörp, málnalekvár. Populáris, jól iható, szép.
– Virtus. Merész, kalandvágyó, intelligens és kifinomult. Sima 8 pont.
– Annak ellenére, hogy rozé, Tokaj jut róla eszembe. Talán, mert tetszik.
– Felhőtlen, laza, könnyed és mégis olyan sejtelmes.
– Színe sápatag, az íze a gyerekkori vitamin-rágótablettákat idézi. Meghökkentően különleges, hogy jó-e nem tudom. Dehogynem tudom: jó.
– Mandineres évzáró vacsorára ilyet rendelek majd.
– Fogolyszemszín, tartós hab, érlelt illat, nagyon pici aldehidesség, de még a dosage is jól áll neki. Nőies, de kellemes.

Első hely: Garamvári Extra Dry. 7,6 pont.

Leborulunk Garamvári Vencel nagysága előtt: az első tíz helyezett pezsgő közül négy az övé, és mindezek után van olyan magabiztos, hogy még meg is nyeri a Mandiner év végi pezsgőtesztjét. Teszi ezt ráadásul egy idén degorzsált 2002-es balatonlellei chardonnay alapborral. Csak hét és nyolc pontot kapott ez a pezsgő. Mi ez, ha nem mennybemenetel? 

– Erős illat, letisztult íz. Pezsgő-esszencia.
– A színe nemhogy átlagos, de gyenge is. Íze annál jobb. Sokkal jobb.
– Gazdag illat, sokrétű, szépen érett gyümölcsökkel.
– Zseniális, ilyennek kell lennie egy finom pezsgőnek.
– Ünnep. A többit csak akkor venném elő, ha ez elfogyott.
– Dombok, lankák. Furcsa a színe. Gyümölcsös, friss, finom.
– Komplex és elegáns. Nagyon sima habzás, nagyon szép hossz. Elbír a nem kevés cukorral. Egészen remek.
– Egyedül, egy üveggel.

*

A teszt visszaigazolta, hogy Champagne-ban nem véletlenül abból készítenek pezsgőt, amiből: a hazai mezőnyben még mindig a chardonnay és pinot noir alapú italok szerepeltek a legjobban. Az első tízbe bejutott két Törley-, a három Taschner- és a négy Garamvári-pezsgő jelzi, hogy bár izgalmas és örömteli fejlemény a borászatok pezsgős ambíciója, a pezsgőkészítésre szakosodott termelőket nehéz lesz megszorongatniuk. Érdekes trend a rozépezsgők jó szereplése is, a jól ihatóságban megnyilvánuló popularitásuk miatt hosszú távon tervezhetnek velük a pincék.

Ha ilyen vagy ehhez hasonló cikket olvasnak valahol, soha ne feledjék: az emberek ízlése és ízlelése nagyon különböző, simán lehet, sőt valószínű, hogy más időpontban vagy más társasággal történő kóstolás során a végeredmény is változik. 

Fotók: Jenei Balázs. Édes pezsgőket is kóstolunk. Hamarosan jövünk velük!

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2015. december 18. 20:22
Pezsgőízűt már nem is készítenek? Erdőillatú, vízpart illatú... Fenyő vagy akác, tölgy? Bükk? És a vízpart? Adria? Balatoni nádas? Duna, a rakparton állva egy dízel VW után? Túlérett gyümölcs: poshadt? Erjedő? Pedig vettem volna magyart az idén a Martini helyett. De ilyeneket? Málna ízűt?
lynx
2015. december 18. 12:14
? Rázogatod évekig a pincében? Kényes ital, robbanó palackban. Inkább megveszem. Cipőt a cipőboltból.
TuRuL2k2
2015. december 18. 08:34
Nálam a kóstolt pezsgők közül a Garamvári Extra Dry és a Garamvári Prestige Brut ütötte meg a Veuve Clicquot Brut szintjét (mindkettőre 8 pontot adtam).
Nemzeti forrasztékón
2015. december 17. 23:32
Sausak és Demeter Zoltán is készít már pezsgőket azokra is kiváncsi lettem volna A Francios pezsgőket is hanyagoltátok sajnos pedig az ő nyerspezsgőjük nemcsak kiváló de ár/érték bajnok is
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!